Értekezés a bemutatók világáról

Érdekes dolog a bemutatózás. Nem csak visszaellenőrzés -  „stresszhelyzetben” mik azok a feladatok amik működnek és mi az ami még gyakorlást igényel -  hanem találkozás a lovasvilágunk, sőt csak úgy „simán” a világnak is  egy-egy szeletével. Ez hol pozitív, hol negatív töltetű.

Rengeteg pozitív dolgot tapasztalhatunk egy fellépés során. Valakit egy bemutató ösztönöz arra, hogy a saját lovával is elkezdje annak az alapjait, amit látott, vagy legalább utánanézzen, tágítsa világnézetét. Nem kell messzire menni, Jean Francois Pignon és munkássága egy remek példa erre.

De előtérbe kerül a kérdés: Egy nézőt mi "nyer" meg jobban? Egy szakmai kommentálás által kísért bemutató, vagy egy látványos és szórakoztató műsor?

Erre válasz lehetne, hogy helyzettől függ. Szakmai napon kommentálás,  laikusok előtt látvány.  Általában ez be is válik, ám a látvány-bemutatók hátulütője, hogy nem mindenkiben csapódik le úgy a fellépés ahogy szeretnénk. Például hallottam róla, miszerint egy hagyományőrző műsor magasiskolai ágaskodásánál a közönségből volt, aki azt  hitte, hogy a lovast épp le akarja dobni a lova…

Jó lenne ha a nem-lovas is belelátna kicsit a mögöttes tartalomba… Nem kell mély, szakmai továbbképzésbe belevinni egy nem-lovast, de ha valamit hangsúlyozni kell, akkor hangsúlyozni kell  (például egy magasiskolai feladatnál, hogy nem minden ló képes rá, és az adott lónak is ÉVEKbe telt megtanulni…) Hogy ne csak a szemnek legyen meg a látvány, hanem az agynak is a gondolatindítás vagy csak a tiszta információ…

Bár szó mi szó, a mai világ embere eltávolodott a természettől, a lovaktól, így csak az én naivitásom mutatkozik meg abban, hogy azt hiszem,  az emberek kíváncsiak a látványon túl másra is... Furcsák az egyes közegek- főleg a Falunapok esetében-  és egy-egy műsor előtt/után  is akadtak szép esetek, amiből néhányat megemlítenék:

* Egy sipítva szaladó kisgyerek előbukkant a semmiből a lószállító mögött és rámarkolt a kikötött póni combjára. Majd fél perc múlva csak előkerült a kedves szülő is, és sajnos tudatában sem volt  annak, mi történt az előbb… Jobban mondva mi történhetett volna, ha nem ilyen pónit fog ki, (illetve fog meg) a gyereke…

*Egyik alkalommal elkezdtem –volna- egy műsort, és épp felálltunk a kezdéshez  a lovakkal, megláttam a másik oldalon, hogy egy úriember épp a szalagból készült bemutató karámunkat kezdi el leszedni…

- Uram, mit csinál? Épp a  bemutatómat  kezdtem el…

-Jaaa, azt hittem már végeztetek…

*Falunapra érkeztünk fellépni:  lovak le a futóból, kikötés, itatás, pucolás,szokásos… Épp hátrafordultam a futótól a csomagtartóhoz, mikor hallom: -Te Néni! Mennyi idős a póni?! Fordulok vissza, hogy válaszoljak, ám a kérdező gyerek választ nem várva, már nyitotta Hexi száját és nézte a fogait…

*Fellépés előtt bementem a melegítőre melegíteni, földről, szabadon és a belépéskor szóltam, hogy legyenek kedvesek bezárni a pályát mögöttünk (felkötni a bejárat-kapuként szolgáló kötelet)… Ez meg is történt… Olyan 40 cm magasan, amit Patás át is ugrott, és majdnem lelépett a rendezvényről, amit csak egy úr mozdulata akadályozott meg – itt is köszönöm Neki- , és szerencsére nem lett baj. De azóta nem bízok senkiben, hogy majd Ő felköti a bejáratot szolgáló kötelet…

*Volt mikor kihallottam a közönségből, mikor Hexi felállt a dobogóra, hogy  „milyen aranyos a póni, de a lánynál miért van pálca?” Erre én válaszul a műsor végén azért is elkértem a mikrofont, és elmondtam a megszokott „A szabadidomításról röviden” monológomat, kitérve arra külön is, hogy minek is a pálca…

*Akadt, mikor elengedtem műsor előtt a lovaim a bemutatótér  füvén legelni. Egy család kérdezte, dobhatnak-e nekik répát? Én megkértem őket, hogy ne… És én jöttem ki szívtelennek, mert nem engedtem meg… Hiába mondtam, hogy akkor más is dob,plusz  nem is látom mennyit és ráadásul milyen, mennyire rohadt répát kapnak a lovak…  

((érdekes dolog a fogalmazás amúgy… azzal jönnek sokan itthon is, hogy ugyan miért nem csapom ki a lovaim tavasszal a kaszálómra a friss, bokáig érő fűre, egyenek csak… Hiába mondja az ember, hogy „jaj betegek lehetnek a hirtelen, sok, friss fűtől” meg „Hexi volt beteg, neki főleg óvatosabban kell adagolni az ilyeneket” Nem…ez semmit nem ér. Oda kell vágni nyersen, hogy „Nem ehetnek sokat mert MEGDÖGLENEK a végén” vagy hivatkozni a költségekre: „drága az állatorvos”  illetve a szakmai szó is jobban hat: „nem játék a patairha gyulladás”… ez vált be sajnos, nem a kulturált érvelés…))

Ezek csak szemelvények voltak, de a hasonló tapasztalatok miatt megesett, hogy a „szabadidomítás= szeretnekminketalovak, alovaaranyosakésképzettek ”  ide-oda, kiírtam a lovak körül egy papírra, hogy „Harapnak, rúgnak közel menni tilos!”, csak a nyugalmuk/nyugalmunk érdekében :D

Félreértés ne essék, volt rengeteg pozitív példa és  megnyilvánulás,  jó szó, szuper fellépés is, nem csak a negatívumok (egy esetben a helyi, idős, lovas bácsik jöttek oda vagy négyen és mondták közösen, hogy „ügyesek a Cocóim!”)…

Visszakanyarodva az eredeti, bemutató-tartás témához, még néhány gondolat:

Jobb ha egy feladatot egy ló mutat be, vagy minden ló mutassa be ugyanazt a feladatot, jelezve, hogy eltérő korú, nemű fajtájú ló is képes bemutatni?

 Konkrét példa lehet a spanyol lépés, amit ha bemutat egy lipicai, egy welsh póni és egy shetland póni, az szórakoztató és leesik az embereknek a mögöttes rész (hogy erre az övék is képes lenne), vagy annyi jön le, hogy a kicsi ló milyen aranyos volt a nagy meg elegáns.  

Néha a hatásvadászat megkönnyíti a lovas dolgát. A szép kézmozdulat, mosoly, közönségre kitekintés,  a széttárt karokkal történő vágta már alapból emeli az előadás fényét. Hiába nem „cirkusz” a szabadidomítás, mivel közönségnek „dolgozunk” kell egy kompliment melletti kézmozdulat és így kapcsolat a közönséggel, azaz szükséges a megfelelő előadásmód.

És a legjobb: ha a lovas kantárral kezd, lelovagol egy kűrt, majd ott veszi le a ló fejéről a felszerelést a közönség előtt (Audrey-Hasta Luego női nyeregben bemutatott műsorát érdemes ehhez megnézni)  akkor  még egy nem-lovasnak is figyelemreméltóbb és érdekesebb, mintsem ha már alapból nyakmadzaggal jön be az adott ló-lovas páros. És ebben már ott van egy kis mögöttes tanítás, gondolatmenet is. (ugyanez a felszerelés-elhagyás földi munkás fellépésnél is így van)

Megfigyelés: a pónik jobban „bejönnek” az embereknek. Ha szabadmunkánál egy shetland póni szalad el az embertől (mert megteheti, hogy kiszellőzteti a fejét utána jön vissza) akkor mindenki nevet, hogy de aranyos, hogy rohan. Ha egy nagy ló teszi, akkor jönnek, hogy neveletlen. A póniknak már a megjelenésük közelebb hozza a közönséget. Nemhiába, kiskutyával kisbabával és pónival sok mindent el lehet adni. De ugyanakkor tagadhatatlan, hogy pónival is ugyanolyan eredmény minden, mint egy nagy lóval. Azonban tagadhatatlan, amit szoktam is mindig mondani, hogy a pónik a fellépések „cukiság faktorai”.

A szakmai kommentálásról néhány szó.

 Előnyös esetben van mikroport, így a fellépő mindkét keze szabad marad, és tud a feladatra koncentrálni. Van mikor mikrofon van, így egy kéz kiesik, vagy minimálisra csökken a „haszna”.  Mindenkét esetben, végigkommentálja a fellépő, hogy épp mit csinál. Üresjáratban, bemelegítéskor elmondja a mögöttes elveket és gondolatokat, a konkrét feladatoknál pedig a „mit látunk, mi a célja” kérdéskört.  Viszont egy megegyező időtartamú, kommentálással kísért bemutató és egy zenei aláfestéssel  történő bemutató közti különbséget a kapott tapsban lehet mérni. A kommentálás során kevesebb a taps a feladatoknál a bemutató közben és a végén is. Logikus, a néző értelmez, megért, továbbgondol - jobb esetben.  A zenei  aláfestés és shownál hujjonganak egy-két elemnél, és végén (szintén jó  esetben) tapsvihar van.  De talán fele annyi gondolat. A show után a visszajelzés, hogy „nagyon ügyesek voltatok”, a kommentálás után „elgondolkoztató és tanulságos volt”… Shownál a kérdés: „hogy tanítottad be ágaskodni?” , kommentálásnál „hol tudok meg erről a módszerről többet, hol tanulhatom meg?”.

Kérdés, a lovas mit akar? Tanítani és utat mutatni, vagy szórakoztatni? Vagy megpróbálja ötvözni  a kettőt? A szórakoztatás sem bűn, sőt, egy nagyon jó dolog örömöt okozni másoknak a bemutató által. És legalább így a mindennapi felkészülés, foglalkozás is célt kap. Hiszen kellenek a célok.

Én, most az új életemben a szórakoztatást és információközlést  próbálom minél jobban ötvözni, a baleset előtti munkám alatt még nem tapasztalt sikerrel... A félvakságom, és a minilovam félvaksága miatt kalóz-kosztümös szabadidomító műsort dolgoztunk ki, show műsorral kezdünk, ezen műsor elemeire építve szakmai előadás, majd ha alkalom adódik  interaktív rész is helyet kap, főleg gyerektáborokban.
Igazából ez is a megoldás: a humoros kalóz hacukás és kalóz témájú műsor (van plüss papagáj, kalózhajó dobogó, vizestálcás kalózhajós ugrás) nagyon jó hasonlatokkal alapozza meg a szakmai hátteret és a gyerekek jobban megértik így a párhuzamokat. A legjobb példa a "Morti, a kalóz" premierje volt, mikor a gyerekek a műsor másnapján kis kvízben írták le a tapasztalataikat, hogy miket láttak/hallottak az előadás során, miben segítik az egyes látott gyakorlatok a mindennapokat stb. A válaszok, és ezáltal a megértett információk megdöbbentőek voltak:  "a hátrányból lesznek az előnyök" "kezd mindig az alapokkal" "érzéketlenítés" "ultrahangozás" "lázmérés", mind-mind gyerek-gondolat-lecsapódások voltak a műsorral kapcsolatban.

Viccesen megkérdeztem a premier után a gyerekeket, mit lehetne még beletenni a műsorba, és egyöntetűen azt válaszolták, hogy "Cápát!", így a következő műsorban már egy felfújható gumicápa is helyet kapott, mint extra érzéketlenítő-hozzászoktató elem :D 
Ezek után  elmondható, hogy a show és a szakmai háttér átadása megfér egymás mellett, Sőt, remek kiegészítői egymásnak, a megfelelő tálalásban. Ezzel mindenki csak nyer: Az előadó célt, a gyerekek/nézők tudást és jókedvet. Mi kellhet még?