Ki ne olvasott volna olyat a virtuális világban, hogy egyes csoportokban, blogokban keresik egyesek a megoldást a mindennapi gondjukra, bajukra. Olyan kérdések kerülnek elő, hogy „miért csinálja ezt a lovam?”, „eddig nem volt baj vele, most van, mitől lehet?”, „mit csináljak vele, hogy jobb kapcsolatunk legyen?” … 

A kérdésekkel nincs gond. A kérdések feltevésének módjával már van.  És azzal is, hogy látatlanban, élőbeni ismeretek nélkül még büszke válaszadók is vannak, akik bizony megmondják a tutit. Ki az, aki veszi a bátorságot ahhoz, hogy  virtuálisan, képből, videóból és a lovas elmondásából ítélkezzen és tanácsoljon bármit is? A lehető legfelelőtlenebb dolog úgy adni bármilyen tanácsot, hogy nem ismerjük a TELJES hátteret. Ha a lovas panaszkodik, hogy a lova tiszteletlen, semmibe veszi, akkor látatlanban nem lehet megítélni, hogy miből fakad. Legalábbis nagyon ritkán. Élőben azonnal levehető, ha a lovas nincs a helyzet magaslatán, hiába a lóra fogja. Ha a lovas nem jó vezető, nincs megfelelő kisugárzása és testbeszéde mondhat bármit, a ló nem fogja elfogadni. Élőben már csak az emberek beszédéből, szóhasználatáról, mozdulataiból következtetni lehet, hogyan viszonyul a világhoz és ezáltal a lovához – sőt akár a problémához is.

Az pedig a leghangsúlyosabb érv, a látatlanban való „diagnosztizálás” ellen, hogyha a tanács nem válik be és baleset a vége, akkor kié  a felelősség?

A tanácsok akkor válnak be, ha van rálátásunk a kérdezőre. Legalább egy pici. De a legjobb, ha kapcsolatban vagyunk vele, és a nehezebb napokat is láttuk. Hiszen rossz nap mindenkinél van, és akkor mutatkozik meg a valós  tudás és problémamegoldás.

Akik lovakkal dolgoznak SOHA nem garantálhatnak semmit. Igyekezhetnek az úton, hogy a lehető legnagyobb valószínűséggel megoldják a problémát, de biztosra semmi sem garantálható.  És nem azért meg adott edző nem jó szakmailag. Hanem mert nem programozott gépekkel dolgozunk. Sőt, egyik edző sem kompatibilis minden problémával, vagy épp ló-lovas párossal. Ezért szép, színes a világ, sok eltérő metódussal, nézőponttal. És a szokásos mondás: amíg a ló testében lelkében egészséges marad, minden szép és jó.

És nem utolsó sorban, kérdés és kérdés közt is hatalmas a különbség: „hogyan tanítsam be a lovat ágaskodni?” vagy „mik azok a feladatok, amikkel megerősíthetem a lovam és közöttem lévő kapcsolatot, amire később olyan feladatot is építhetek, mint az ágaskodás?” …

Nem a kérdezéssel van gond. Ott a gond, ahol egy olcsó, virtuális kérdéssel akarjuk megkeresni a választ, ami azonban a mindennapokban és nem utolsó sorban önmagunkban keresendő…

Írta: Tászler Melinda