Már amikor elkezdtem lovagolni, az első pillanatoktól kezdve sóvárogtam egy igazi "karcagi" lovaglócsizmára. Bár ma már inkább megmosolyognák az embert hiszen kiment a divatból, s ezerféle lovaglócsizmát lehet kapni, de negyven évvel ezelőtt Magyarországon mindössze kétféle volt kapható, a "halasi" és a "karcagi". A különbség abban állt, hogy a "karcagi" csizmák orra le volt vágva, míg a "halasit" a hegyes kerek orr jellemezte. A nevét nyilvánvalóan mindegyik a készítés helyéről kapta, és amint már említettem nekem az előbbi tetszett jobban, talán azért, mert Mezőkeresztes közelebb esett Karcaghoz, és a lovasiskola mindig innen rendelt amikor szükség volt rá. Ebből kifolyólag Keresztesen mindenki "karcagi" csizmát viselt, így első példaképem Lovász Józsi is, talán ez döntötte el, hogy emellett tettem le a voksomat. Miután a kezdeti években nem voltam semmilyen klubnak vagy egyesületnek tagja, nekem nem járt az "ingyen csizma", s magamnak kellett gondoskodnom róla. Az ára meglehetősen magasnak számított, ami 2400 forintot tett ki, s bár a mai fiatalok szája mosolyra húzódik ennek hallatán, az abban az időben egy átlagember havi fizetését jelentette. 
Ebben az időben még hivatásos katona voltam, a fizetésem pedig éppen háromezer forint volt. Évekkel később amikor leszereltem, már négyezret kerestem, Szilason pedig mindössze 2600 forintot kaptam, amikor belevágtam a lovazásba. Magyarországon egyetlen lovasbolt működött a Margit utcában, amikor Pesten jártam mindig elzarándokoltam ide. Az egyik ilyen alkalommal láttam meg az én csizmámat a kirakatban, s majd elolvadtam a gyönyörűségtől. Ezüstös sarkantyú díszelgett rajta, csillogott villogott, s természetesen 'karcagi" csizma volt. Akkor nem volt nálam elegendő pénz, de elhatároztam, hogy a következő fizetésemből megveszem. Amint megkaptam december elsején a fizetésemet, szombaton már rohantam is Pestre csizmát venni, semmi sem tarthatott vissza, még az sem, hogy mindössze hatszáz forintom maradt az egész hónapra . A rendkívüli takarékossági intézkedéseknek köszönhetően azzal még kihúztam két hétig, de mire karácsonyt írtunk már egy fillérem sem maradt. Pénz híján arról szó sem lehetett, hogy hazamenjek, így aztán mindenkitől átvállaltam a karácsonyi szolgálatot. Ennek egyáltalán nem az volt az oka, hogy szerettem volna 24 órás szolgálatot adni, de már kajára sem volt pénzem, szolgálatban pedig járt a koszt. A szolgálatok közt eltelt időben, otthon először krumplit sütöttem, amikor elfogyott, akkor az összes lisztet összekevertem vízzel, és a rezsó lapján megsütöttem, megettem. Tíz nap elteltével már minden elfogyott, csak a szolgálati kaja maradt, de nem panaszkodhattam, mert így is minden másnap ehettem, s igaz hogy gyakran voltam éhes ebben az időszakban, de megvettem az első saját "karcagi" csizmámat, ami ráadásul még kicsit szorította is a lábamat. Azt hiszem, ma sem tennék másképpen.....Nem beszélve arról, hogy ez volt életem első igazi karácsonyi ajándéka,....... saját magamnak.