Elöljáróban mondanék néhány szót azoknak, akiknek nyitva van a fülük és a szemük, azon dolgok irányába, amely irányba én  nézek, látok és hallok. Mint tudjátok az "Éles bevetés" során összegyűlt pénzt, két sérült lovasnak ajánlottuk fel

Másfél évvel ezelőtt költöztünk Vácegresre. Azért választottuk a Pesthez közeli település egyik, elsőre lótartásra is alkalmas házát, hogy végre megszabadulhassak a bértartás anyagilag és közlekedés szempontjából egyre nagyobb terhétől. Előtte kisebb-nagyobb megszakításokkal 13-15 évig dolgoztam elsősorban fogyatékkal élő lovasokkal. Én voltam – vagyok az első lovas parasportedző Magyarországon, egyben gyógytornász és lovasedző is. Az említett idő alatt munkám feltételeit, a lovak bértartását ’civil’ munkámért kapott fizetésből fedeztem, ám ez egzisztenciálisan és fizikailag mára teljesen felőrölt.

Magam is mozgássérült vagyok, ha ismeritek a ’tennessee-i ájulós’, más néven ’texasi falábú’ kecskefajtát, az állatnak ugyanaz az izom,- és perifériás idegrendszeri betegsége van, mint nekem. Nem is részletezném tovább, elég megnézni egy elsőre viccesnek tűnő videót  egy, az enyémmel azonos izombetegséggel élő állatról, kutyáról, macskáról, kecskéről. Az állapotom a mindennapi életemet éppen csak annyira lehetetleníti el, hogy bármely tanult szakmámat gyakorolhassam, a közlekedés sem mindennapi próbatétel, ahogyan a ház és az állatok körül végzett munka sem. Éppen ezért nagyon örülök, hogy megszabadultam a napi többórás utazás és a bértartás terheitől.

 Mindig is nagy álmom volt egy ’saját műhely’ kialakítása – ez, igen szerény körülmények között, sikerült is. A célom még ép koromban is az volt (2000 táján betegedtem meg), hogy a kevésbé jó háttérrrel rendelkező, fogyatékkal élő és nehéz szociális helyzetű lóbarátoknak is megadhassam azt, amit egy tehetősebb családba született, sérült fiatal megkaphat. A ló asszisztált foglalkozások, terápiák és tréningek nem a nagy többség pénztárcájához mért árakon érhetők el, így sokak számára nem hozzáférhetők. Sokáig díjmentesen tartottam az óráimat, ám amikor magam is ugyanabban a helyzetben találtam magam, mint a lovasaim egyike-másika, ennek véget kellett vetnem.

Én ugyanis havi 30.000 forintból élek, ha a párom nem lenne mellettem és a lovaim nem dolgoznának értem, nem lenne miből eltartanom sem őket, sem magamat. A ’műhely’ tehát a létfenntartásom záloga, ha úgy tetszik, a munkahelyem. A lovak költségeit én viselem, a rendszeres kiadásokon sokat könnyít állatorvosunk és patkolókovácsunk segítsége. Vácegres lakói közül is sokan hozzájárulnak, hogy a mindennapi életünk könnyebb legyen, van aki a munkájával, van aki meleg étellel, van aki jó minőségű, kedvező árú takarmánnyal, s még sorolhatnám. A helyi és a környékbeli  gyerekek és kamaszok közül sokan járnak hozzánk lovazni, lovagolni – ők és családjaik is rendszeres segítőink. A fiatalok részt vesznek a lovak körüli munkákban és a fejlesztő foglalkozásokon is nagy segítségeim.

A községben működő De Jó Dió otthon – értelmileg akadályozott felnőttek – lakói rendszeres lovasaink, az intézmény a lovas foglalkozások igénybevételén kívül gyógytornászként is ad számomra alkalmi munkalehetőséget. Mellettük egy jó tucatnyi sérült, s pár ép lóbarát látogat minket rendszeresen vagy alkalmanként. A rászorulók segítségért cserébe, a többiek a megszokottnál jóval kedvezőbb áron vehetik igénybe a foglalkozásokat. A Mozgásgátoltak Halassy Olivér SC biztosítja számomra a munka hivatalos hátterét azzal, hogy az egyesület szakosztályaként működhetünk. A könnyebb adminisztráció és finanaszírozás miatt gondolkodom alapítvány létrehozásán, ám ennek egyelőre nincsenek meg az anyagi feltételei.

Az osztrák animalfriends.at állatvédő szervezet rendszeres adományokkal, elsősorban állateledellel, felszerelésekkel, eszközökkel és tartós élelmiszerrel támogat minket.

Ismeretségi körünkből és tanítványaim közül számos magánszemély kíséri figyelemmel munkánkat, tőlük is érkeznek kisebb-nagyobb adományok, segítségek – pl. használt bútor, ruha,cipő, ló,- és lovasfelszerelés, stb.

Munkámat három lóval és egy pónival végzem. A furioso heréltet négyhónapos kora óta neveljük, selejt/takarmánycsikóként húsa-bőre árában vettük meg tíz évvel ezelőtt. Az ’öregeket’, a sodrott heréltet és a fjord kancát magánszemélyek ajánlották fel, a kis shetlandit vásároltuk.

A fogyatékkal élők számára fejlesztő foglalkozásokat és normál lovasórákat egyaránt tartok – mindenkinek azt, amit az adottságai, képességei, diagnózisa megenged, ezen belül pedig azt, amit a lovas szeretne, vagy ami éppen fejlesztendő. Van olyan értelmileg akadályozott lovasunk, aki lépésben-ügetésben ismert lovon megbízhatóan lovagol akár épekkel együtt is, terepen. Pár halmozottan sérült felnőttünk és kiskamaszunk is van, náluk főleg a mozgásfejlesztés a cél.

Ép lovasainkból igyekszem biztonságos ülésű, a lovat nem zavaró, érző hobbilovast nevelni.

Munkám feltételei nem a legjobbak, Vácegresen agyagos a talaj, s a természeti adottságok miatt egy-egy nagyobb vagy többnapos csapadék hetekre-hónapokra megbénítja az életet. Az eredetileg gyümölcsként szolgáló, gondozatlan kertből igyekeztem kialakítani  a nappali karámot és a pályát. Mindez nagyrész önerőből, valamint a környékbeliek munkájának köszönhetően halad. Nagy nehézségek árán született meg a ’pályának’ titulált, nagyjából sík placc’, ami éppen csak elég nagy arra, hogy egy tapasztaltabb lovas minőségi síkmunkát végezhessen rajta. A fejlesztő foglalkozásokhoz és futószárazáshoz megfelelő, de a haladókkal már csak nagyon óvatosan, a lovak egészégét, lábaik épségét figyelemmel tartva lehet dolgozni. (Így ezekkel a lovasokkal sokszor terepen dolgozom.) A gépi földmunka nyomán a terület egyik oldalán meredek rézsű keletkezett, melynek vízelvezetése nem megoldott, a hirtelenjött nagy mennyiségű eső több alkalommal is tönkretette, a járófelület lassan, de biztosan mosódik le. Mindennapos szélmalomharc a megtartása, a futószárazáshoz használt sarokba hordott kevéske homok megfogása. A probléma szakszerű megoldására nincs pénz, hiába jártunk utána a lehetőségeknek, még egy pályaépítésben, kerttervezésben járatos céget, szakembert sem tudunk hívni, hogy megnézze. Folyamatosan ötletelünk, a vízelvezetést jelenleg ’sufnituninggal’, betoncserepekkel kibélelt csatornákkal oldjuk meg.

A rézsű felől – a lovasok biztonsága érdekében – fakorlát építése lenne szükséges.

Az agyagos talaj eső után életveszélyesen síkos, egyébként betonkeménységű, bár rendszeres használatban inkább a szálló, finom agyagpor okoz problémát.

Amikor az időjárás megengedi, a ’pálya’ bebizonyítja, hogy még ebben az állapotában is megérdemelte az eddig rá fordított pénzt, amit ’keres’, abból jut a további építésre-szépítésre, s a lovak takarmányára. A szétszántott, tuskókkal, beteg fákkal, szőlőtőkékkel teli terület eddigi ’kipucolása’ megközelíti a 300.000 forintot.

A lovak beállója szintén megerősítésre, rendbehozatalra szorul, egyedül az anyag az, ami jelenleg megvan hozzá, de ez a legkevesebb, erre könnyebb előteremteni az anyagi fedezetet, mint  a ’pályaprobléma’ megoldására.

Még valami…

A lovazáson, lovas fejlesztésen, egészségnevelésen és rehabilitáción kívül  nálunk számos más dolog is hozzátartozik a mindennapokhoz, amiről én úgy gondolom,  hogy természetes velejárója, ám azt látom, vannak, akik számára valami plusz, valami különleges. Sajnos ezért – a ’különlegesség’ és a ’plusz’ miatt születnek sokak számára újfent megfizethetetlen képzések akár a lovaskultúra, akár a lovas ülése, gimnaszikája, akár lóismeret, etológia témájában. A lótenyésztés, lovazás, lovaglás, lovassport történetéről, lovashagyományokról, stb. éppúgy sokat beszélünk (sőt még tematikus délutánokat és egynapos foglalkozásokat is szerveztünk), mint a felszerelések, munka,- és edzésmódszerek használatáról, a ló természetes szükségleteinek megfelelő tartásról, takarmányozásról, viselkedésről, stb… Szeretnék a ’ló faránál’ tovább látó hobbilovasokat nevelni azokból, akiknél erre megvan a lehetőség.

Mindennapi munkánkat bármely, a pálya használhatóvá, tartóssá és biztonságossá tételéhez felajánlott hozzájárulás segíti. Ötletekkel, jó tanácsokkal teli a padlás, ám ezek többnyire sajnos olyan helyről érkeznek, ahol a mi, az én mindennapi gondjaim, problémáim – anyagi és fizikai lehetőségeket illetően – szerencsére ismeretlenek.

Köszönettel

Andics Bernadett

gyógytornász, lovasedző

lovas parasportedző (DKThR Németország)

lovas pedagógia fejlesztő (TRIK Ausztria)