Üdvözlök mindenkit!

Tászler Melinda szabadidomító vagyok és  felkérést kaptam, hogy legyek a blog társszerzője…

Első körben bemutatkoznék, csak hogy ki fia borja vagyok, mit képviselnék:

2007 óta van saját lovam  és innen is számítom az elmélyülésemet a természetes lókiképzés/szabadidomításban. Autodidakta módon tanultam, konkrét edzőm nem volt soha, a lovam kivételével. Főleg az akkor fellelhető internetes tudásanyagból, videókból, néhány nyílt napból igyekeztem ötletet és feladatokat ellesni, több spontán, mintsem logikus feladattal.

 A később érkezett lovaim már egy jobban felépített, tapasztalat alapú tudásból álló „rendszerbe” érkeztek– látszik is a különbség…

 Azóta fokozatosan a szabadidomítás vált főprofilommá és az általános lókiképzés legjobb kiegészítőjévé de NEM ellenségévé.

Versenyeztem GYEPOSZ versenyeken,  díjugratásban, és  lovas edzői illetve állatorvos asszisztensi végzettséggel is rendelkezem.  Lovaimmal – a balesetemig-  2018 júliusáig rendszeresen tartottam bemutatókat, fellépéseket, 2016 telén  még Németországban is részt vettünk egy karácsonyi gálaműsor sorozatban. Mellette voltak tanulóim, akikkel rendszeresen edzettünk és jó páran már elég jó szintre is fejlődtek.

Így a baleset utánra is vannak terveim, nem adom fel a szabadidomítást és amint lehet gyakorló és nyílt edzés napokon szeretném bárki számára elérhetővé tenni a misztifikálás nélküli, valóság alapú szabadidomító munkám.

Nagyon fontosnak tartom a hitelességet.

Ne akarjak edzést tartani úgy, hogy én is csak otthon „parádézok” a lovammal. Egy edző ne csak egy-két szinttel álljon magasabban, mint a tanulója. Azaz, olyan ne akarjon díjugrató versenyre felkészíteni, aki egy versenyen sem volt még. Vagy olyan aki csak a „kertek alatt” ugrik 130-at.

 Ez lehetséges, hogy  egy  cavalettit is épphogy túlélő lovasnak nagy szám de komolyabb hozzáállású tanuló elég könnyen túlszárnyalja ezt a „trénert”  plusz felelőtlenség megfelelő háttér nélkül „osztani az észt”.

 Akár a klasszikus, akár a western szakágat képviseli valaki jó ha, biztos alapokkal rendelkezik, és referenciával!  Én úgy vagyok vele, hogy egy ló nem ló.

Egy régi tanárom állt úgy a jegyekhez és az osztályozáshoz miszerint: egy egyes nem egyes. Ehhez hasonlóan én is úgy vagyok vele, hogy egy képzett ló még nem teljes referencia. Több lóból és lovasból (akik nem ritkán nagyobb feladatok, mint egy ló kiképzése lenne) lehet leszűrni kinek milyen az „információ átadó képessége”. Lókiképzés esetén pedig a több fajta személyiségű, hátterű, alkatú ló ad jó rálátást a tanító milyenségére.

Ezzel nem degradálom természetesen az „egy ló képzését”, azonban akkor látszik, hogy  „univerzális” edző valaki, ha „”nem csak a „pej” lovak „működnek” neki””. Persze, az edzőnek is el kell kezdenie valahol, de nem mindegy a hozzáállás! Ha még nem „verhetetlen” a tudásom, akkor ne híreszteljem, hogy mindent IS megoldok.

Én ezt szabadidomító ágazatban a bemutatókkal igyekeztem és igyekszem alátámasztani,  mint referencia,hogy a lovaim stresszhelyzetben is helytállnak és teljesítenek, így hitelesen képviselem az általam tanítottakat. Nem mintha úgy tapasztaltam volna, hogy ez másoknak is számottevő (természetesen volt aki ezt meg tudta becsülni!!). Akadt azonban, aki szépen vágott internetes videókból is elhalászgatott a zavarosban…

És ezt továbbgondolva, bizony a tanuló felelősségéről se feledkezzünk el. IGÉNY kéne legyen, olyanoktól tanulni, akiknek ellenőrizhető a háttere. Aki árokparton lovagoltat, sétáltat gyereket, ráadásul pénzért (!)  és rendszeresen, ahhoz kérdem én ki az a szülő aki elviszi „tanulni” a gyerekét? Felelősség? Biztonság? Az, hogy egyszer felültetik a gyereket sétálni megint más, mint rendszerben így működni akkor, mikor ma már számtalan igényes hely van a tanulásra. Mindezt természetesen úgy „szajkózom”, hogy nem kívánom magam reklámozni és magamhoz édesgetni tanulókat. Szimplán elveket hajtogatok.

A biztonság szót pedig olyan megvilágításban írom, mint aki 2018-ban majdnem meghalt, 17 napig kómában tartózkodott,  a jobb szemére elvesztette a látását valamit bal oldalára átmenetileg lebénult és újra tanult járni egy ló nem éppen a legjobbnak mondott reakciója miatt-

(átgázolt rajtam és belerúgott a fejembe  egy tanulóm lova, a ló által már többször teljesített feladat közben) 

 Így kijelenthetem: aki a lovas életben és a lovak viselkedéséről biztosat állít az hazudik.

 Más emberekről- a fajtársainkról- se tudjuk biztosan, hogy stresszhelyzetben miképpen fog reagálni, nemhogy egy másik faj mit cselekszik majd…

 Nincs általános recept, nincs olyan hogy valamely lovat kétszer hátra léphetünk, egyszer megforgatjuk, farkitereljük, belesúgunk a fülébe és már működik  is.   Ha lenne ilyen recept mindenki ezzel dolgozna.

Erre szolgál/na/ a referencia és a tapasztalat hogy az adott edző, oktató,  kiképző megfelelő tapasztalattal rendelkezik, sokat látott és élt meg és tud mihez nyúlni egy felmerülő probléma esetén.

Szó se róla tapasztalat és referencia esetén is felmerülhet probléma, ez sem garancia a sikerre. Ellenben egy tapasztalattal rendelkező személy nagyobb eséllyel lép fel jobban és bölcsebben, okosabban jár el egy szituációt illetően mint az aki csak találgat.

Szabadidomítóként  arra törekszem hogy reálisan lássuk és láttassuk a  lókiképzés szabad útját. Ne „az jöjjön le”, hogy mi mind  csomózott kötőféket lobogtatva utáljuk a zablát és rózsaszín ködben pici pónikat kergetünk…

 A természetes vonal meg igaz nem hivatalos szakág, de jó lenne ha azokhoz hasonlóan „bírálnák” és néznék a természetes lókiképzés/szabadidomítás/parellizés „jelenséget” (amiben szintén több irányvonal, képzési metódus van, így ebbe ne is menjünk bele).

A fogathajtás is egy út a lóval való közös munkában, ott is van jó és rossz példa is. Ez így van természetes képzés esetén is.

Meg ha már így nézzük a dolgot, ki az aki kimerné jelenteni, (és főleg, mire alapozná) hogy a voltizsálás jobb, mint a fogathajtás. De a díjugratás még a fogatsportnál is jobb. Minden irányvonal szimplán MÁS, szubjektív, ki mit preferál, a lényeg, hogy a ló testében lelkében maradjon egészséges. Ha ez teljesül már jó úton van a lovas – tevékenykedjen bármely szakágban is.

Aki csak gyönyörködik a lóban és földről élvezi a társaságát az sem elítélendő. Feltéve, ha ő sem ítéli el, aki versenyzik/bemutatózik/terepre jár stb. Élni és élni hagyni. Ha a ló egészséges, kell ennél több?

 Hiába jó egy szabadidomító, akkor is lehet problémája, megoldandó helyzete. Mindenki a maga szintjén és helyzetében szenved, attól hogy valaki lóközpontú kiképző ugyanúgy van probléma csak természetes kiképző módon szeretné is orvosolni, kevesebb technikai kényszerrel (és ide szúrnám be, hogy bizony a természetes irányban is a jól ismert szőr-bőr-hús-csont fokozatok ismertek,ahol a csont már bizony-bizony fáj a lónak, így az erőszakmentes lókiképzés nem megfelelő megnevezés, plusz a ló is durva a másik lóval, ha kell. A FELESLEGES-erőszak-mentes kiképzés lenne a jobb megfogalmazás, ami arra utal, hogy a felmerülő problémát ésszel és nem erővel, technikai kényszerrel akarják megoldani az adott lovasok. Ez azonban a hagyományos kiképzésnél is így van. Nincs új a nap alatt. Csak más tálalás. :)

 Aki többet szeretne a lovától, mintsem szépen legeljen, az bizony találkozik felmerülő problémával. És meg is kell oldani. A nagyobb baj akkor van, ha az aki csak a „szép legelés” elvárást támasztja a lova felé, "beszól" annak, aki többet szeretne a saját lovától… Ebből jönnek a konfliktusok. 

Egy szabadidomító munkában is merülnek fel problémák. ha a szabadidomítás garantálni tudná a sikert mindenki ezt művelné, de egy szabadidomító élete sem fenékig tejfel ahogy egy fogathajtó munkában is vannak fejleszteni valók, úgy ebben is.

A szabadidomítás alapjai és a haladóbb szint is remekül beilleszthető a mindennapi lókiképzésbe:  színesítésként, változatosságként, kiegészítésként és előkészítésként vagy tekinthetünk a módszerre „gyógyszerként” is, megoldásként egy-egy problémára. A lényeg, hogy a szabadidomító vonal szabályai nem mennek ellen a hagyományos képzés szabályaival.

A logikus, szakszerű  hagyományos kiképzés közt és a természetes lókiképzés/szabadidomítás közt  nincs akkora árok, mint amekkora  elsőnek tűnik. Sem elvekben, sem gyakorlatban. Ha a használt eszközök el is térnek, az alapelvek nem.

 Az érzéketlenítés,  nyomásra engedés, személyes tér tisztelet és a változó körülmények közti helytállások mind-mind helyet kapnak a szabadidomításban is, ahogy egy jól felépített,hagyományos, használati lókiképzésben is.

VALÓSÁG ALAPÚ LÓKIKÉPZÉS elnevezés, amit kiötlöttem (nem tudom előtte valaki ezt használta-e, ha igen akkor egyre gondoltunk :D ) ami azt takarja, hogy használjuk bármely  irányvonalat bármely szakágon belül, törekedjünk arra és legyen igényünk is a lóval való valódi kapcsolatra – amit nem az apróra vágott répaszeletek adnak- és ne kergessünk elvakult álmokat, hanem a realitások talaján maradjunk a lovunkat- és magunkat-  illetően.

 A kapcsolatépítés, alapozás főleg földön és testbeszéddel történik. Ha ez meg van, mehetnek a mindennapok, a kihívások,a versenyek, a bemutatók, változó körülmények, ahol a kapcsolat megmérettetik. De ha erre nem is vágyik a lovas, akkor is egy SZÁMÁRA és a lovas szakemberek számára is kezelhető, biztonságosan foglalkoztatható ló legyen a eredmény. Hiszen egy „kézben tartott ló” megkönnyíti nem csak a lovas, a lovász, az állatorvos vagy a kovács dolgát de a ló életét is-  ezt kéne követni és szem előtt tartani, nem pedig kimondott műfajokat. Az eredmények alapja – többek közt-  a kitartás, a türelem  az igény, a logika és az önkritika.

A baleset előtti életemben kaphattam azt a kritikát hogy idealista vagyok,  most igyekszem reálisabban megközelíteni a lovas világot és igyekszem valóság alapú lókiképzést képviselni azaz ne kergessünk rózsaszín ködbe burkolózott aranyos kicsi csillámpónikat hanem, maradjunk a valóság talaján magunkat és a lovunkat illetően is, és így próbáljunk munkálkodni. 

 Köszönöm Panyi Györgynek  a lehetőséget és a bizalmat, remélem az elkövetkezendőkben sikerül a lovas életből  - és nem csak a szabad oldaláról- érdekes témákat  felvetni és boncolgatni. 

 Üdvözlettel:

Tászler Melinda

(a képen Tulipán Adonisz lipicai fajtájú (!) lovam és én Apajon egy háziversenyen 2011-ben, amit nyakmadzaggal nyertünk meg, kantáros mezőnyben)