Gyermekkorom óta,-jó 37 éve- vagyok kapcsolatban a lovakkal. Kezdetben a családunk üzemeltetett lovasiskolát a Balaton északi partján. Rövidesen saját magam is belevágtam, és a nyolcvanas-kilencvenes években több mint tizenöt évig foglalkoztam lovagoltatással, elsősorban külföldi vendégkörrel. Munka mellett állattenyésztő-mérnöki, majd lótenyésztő szakmérnöki, végül agrármérnök-tanári végzettséget szereztem.

1999-ben egy új szakterület került az életembe, mikor is egyik ötletadója és megalapítója voltam a Lovasélet című szakmai lapnak, amelyet menedzserként, majd főszerkesztőként 20 éven keresztül vezettem. Ez idő alatt megismertem a hazai lótenyésztés, lovassport, a teljes lovaságazat helyzetét. Szakcikkeimmel igyekeztem segíteni a lovaskultrúra terjedését a lovassport és a lótenyésztés színvonalának emelését. Ezt a munkámat a Magyar Lovas Sport szövetség 2018-ban a „Magyar Lovas Sporttért Emlékéremmel” ismerte el.

Mióta a lovak közé kerültem, azóta foglalkozom lótenyésztéssel. Néhány kancás kistenyésztőként a lovasiskolában bevált és munkában kipróbált lovaimmal, ma már a sokadik generációnál járok. Az eltelt három évtizednyi idő úgy hozta, hogy két fajta, a shagya-arab, és a magyar sportló mellett köteleződtem el. Nem is sikertelenül, hiszen a Magyar Sportlótenyésztők Egyesülete 2010-ben az „Év tenyésztője” elismeréssel jutalmazott Carneval nevű lovam eredményeire tekintettel. Tenyésztőként jól tudom, hogy a fiatal lovak kiképzése és értékesítése a gazdálkodás eredményessége szempontjából meghatározó. Ezért is teszem le a névjegyem minden olyan kezdeményezés mellett, amely ezen a területen kíván segítséget adni. Panyi György barátom, újszerű ötlete felrázza végre az állóvizet, összekapcsolva a tenyésztőt illetve a lovast, lókiképzőt. Minden józanul gondolkodó tenyésztőnek meg kell ragadnia minden lehetőséget, amely az értékesítés ügyét előre viszi.

Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen mindkét oldal helyzetét ismerem. Az élet úgy hozta ugyanis, hogy a hazai lovas képzésnek a részese lettem, még ha csak a legalsó fokon is. Néhány éve kezdtem el tanítani Bábolnán a Pettkó –Szandtner Tibor Lovas Szakközépiskolában, szakmai elméleti és gyakorlati tárgyakat. A sokszor kilátástalanul sziszifuszinak tűnő munka ellenére, nagyon sokat kaptam a legfiatalabb lovas generációtól, akik lelkesedésükkel tudásra való éhségükkel újra és újra motiválnak a tanításra. A tájékozott, releváns tudással rendelkező, kulturált és képzett, munkájára és lovára szakmai alázattal tekintő lovasra lehet a jövőt építeni. Úgy gondolom, hogy ez csak megfelelő alapokkal érhető el. Kis lépésekkel haladunk a célok elérése felé. Mondom ezt azután, hogy többször nyertünk tanítványainkkal„Lovász Szakma Kiváló Tanulója Országos Versenyt” legutóbb épp pár nappal ezelőtt Mezőhegyesen.