1958. környékén beírattak a Hidász utcai óvodába. Ez megpecsételte a szüleim sorsát, mert akkor még nem létezett a NÉBIH, és az óvoda kerítése egyben a Honvéd lovarda kerítése is volt. Tehát 6-7 éves koromra már belém ívódott a trágya szag és a lovak iránti ellenállhatatlan rajongás.

A szüleim nem díjazták a dimenzió váltást, ezért a lóra üléssel addig kellett várnom, amíg zsebpénzt nem kaptam. A suli büféjében 2 Ft volt az isler és kb. ugyanennyi a narancsszörp. Ebből spóroltam össze a lovaglásra valót. A Honvéd lovarda titokzatos hely volt, egy szigorú tekintetű, köpcös, bajszos, kiabálós emberke volt a parancsnok. Többször próbálkoztam nála, de mindig elzavart. Ezért végül a Tatter-ban kötöttem ki Hársvölgyi Józsi bácsinál. 1968. április 28-án ültem először lóra. Fél óra alatt eltaláltam a könnyű ügetés ütemét, úgyhogy onnantól kezdve egyedül kellett boldogulnom. Csak egy dologra emlékszem! Leeséskor nem szabad elengedni a lovat!

Mikor már vágtában is fent maradtam, újra elzarándokoltam Kollár Kornél alezredes elvtárshoz a Hidász utcába. Rutinosan elzavart. Addigra már akkora egóm lett, hogy protekcióhoz folyamodtam, így aztán kénytelen volt fölvenni.

Nagyon utált! Én meg féltem tőle és szerettem! Minden nap lovagoltam, minden nap a Parafára ültetett, az meg minden nap ledobott. Néha háromszor is. Ha nem tudott ledobni azonnal, akkor elvitt a vágtapályán és közben dobott le valahol. Ha ez megvolt, akkor kaptam egy jutalom lovat. Ma már legendaként tekintek rájuk. Őzike, Terike, Fáklyás, Kemál, Antaryl, Bálvány és még számos csodaló!

Kollár Kornél mesteredző volt és fantasztikus vezető. Tőle tanultam meg a lovarda rendet, istálló rendet, nyerges rendet, a síkmunka ívét és még sok más lovasembernek szükséges dolgot. Ugratni nem engedett, de én így is boldog voltam.

Nyaranta az volt a menet, hogy a válogatott lovasok elvonatoztak ide-oda versenyezni. Néha hetekbe tellett, hogy hazaérjenek. Ilyenkor szünetelt az oktatás és az istállóban álló 80 lovat minden reggel mi, fiatalok lovagoltuk le. 4-5-6 ló jutott mindegyikünkre.

Évente kétszer az Öreg (K.K.) hozott 20-20 selejt vagy sérült telivért a galoppról. Azokat lovagoltuk át. Túlélésre játszottunk és nagyon jó iskola volt. Azóta is rajongok a fajtáért.

Úgy 10-15 évre elsodort az élet a rendszeres lovaglástól (munka-szülés-meg ilyenek), ami csak akkor indult újra, amikor a gyerekeimet kezdtem taníttatni.

A Honvéd lezüllött, ott nem láttam biztonságban a gyerekeim életét, ezért visszatértem az Origóhoz, a Pruttkay irányította Tatterhoz. Ez olyan jól sikerült, hogy Pruttkay adott egy Mezőhegyesről sportkipróbálásra odaküldött kis kancát. Ő lett az én „mester munkám”! És az első saját lovam! Végre versenyezhettem is! Nem vagyok elég bátor, utáltam a fedeles versenyzést, különös tekintettel a melegítő pályára. Jobban szeretek molyolni a lóval és nagyon szeretem a terep lovaglást, főleg, ha én vezetek.

A saját ló törvényszerűen vonzza magához a különböző egészségügyi problémákat, így rengeteget tanultam. A Tatter amúgy is jó terep volt erre, mert 170 ló közül mindig akad egy, amit éppen meg kell menteni.

A saját lóval végül feladtam a lovaglást, mert egyik sérülésből esett a másikba. Mindenkinek akad egyszer az életében egy olyan ló, amelyikről tudja, hogy az Igazi! Nos így volt. Soha többet nem lesz olyan lovam, mint a „mester munkám”. RIP Fruska (Paula)!

Adott viszont három nagyszerű csikót. Stabilan örökítette a színét, a szorgalmát és az ugróképességét!

Maradtam volna hobby lovas, ha 2005-ben nem akarták volna megszűntetni a Honvéd lovardát, ami, valljuk be, racionális döntés lett volna. De a lovasemberek nem gondolkoznak racionálisan. Így aztán összeálltunk vagy húszan és megmentettük a bezárástól. Azóta is működik, sajnos már nélkülem. Csak három évet bírtam ki ott, de ezalatt váltam papíron is lovas edzővé. Szabó Mikinek köszönhetem, akinek éppen szüksége volt egy segédre a pónisulijába, én meg éppen halálra untam magam a vállalkozásomban. Pónilovon kisgyereket oktatni a legnagyobb kihívás! Néhány lovas kinőtte a pónikat és vettek nekik nagyobb lovat, így beesett néhány magán tanítvány, akiknek képezni kellett a lovait. Hála Zupán Péternek a sok segítségért, akit második mesteremnek tekintek. Versenyekre jártunk, nyaranta terepen táboroztunk, szóval jó élet volt és jól éltünk belőle. Közben beesett a net-ről egy megmenteni való telivér kanca. Mentálisan és fizikailag is teljes roncs. Később a legjobb iskola lovam lett és dobott nekem egy csodálatos csikót Prímától. RIP Mucika (Spirál Gyöngye)!

2010-ben neszét vettem, hogy a Nemzeti Lovarda Lovasiskolát keres. Megpályáztam, megnyertem és az oktatás rabja lettem. A legjobbkor, mert addigra tettem szert annyi tapasztalatra, hogy végre már magam is elhittem, hogy jól csinálom. Szerencsém volt a lovak kiválasztásával és megvásárlásával. RIP Mimi (Mystic Mission)!

Csodálatos munkatársaim és kitartó lovasaink vannak. Minden nap tanulok valami újat és remélem, hogy minden nap tanítok valami újat.

Idén tavasszal komoly kihívás elé kerültem. Megalkuszom, vagy kiszállok. Kiszálltam az origóból, de ahogy lenni szokott, üres kapacitás nem maradhat az univerzumban. Elcsábított a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Huszár Lovarda igazgatója, akinek éppen kellett egy működő lovasiskola. Egy az egyben odaköltözött a Lendület (ez, nem véletlenül, a lovasiskolám neve). Egyik szemem sírt, a másik nevetett. Mesébe illő körülmények között dolgozhatunk, végre a gyakorlatban is megmutathatjuk, mit gondolunk mi a XXI. szd-ban a lovaglásról, lótartásról, lovas kultúráról.

A lovarda vezetősége maximális bizalommal van felénk. A mi lovainkon lovagol a Testnevelési Egyetem hallgatóinak három évfolyama (Zupán Péter, Dallos Zsófi, Tuska Pál vezetésével), hamarosan a NKE hallgatói és dolgozói is becsatlakoznak, OKJ-s lovas edzők nálunk töltik a gyakorlati idejüket, nálunk vizsgáznak és természetesen velünk vannak a régi lovasaink is.Sikerrel oktattunk lovas terapeuta hallgatókat. Egyiküknek már saját lovardája van, amit a nálunk tapasztaltak alapján szervezett meg. Idegen nyelven (angol, német, orosz) is oktatunk, 8 év alatt közel 40 nemzet lovasát tanítottuk hosszabb-rövidebb ideig. Ez már elég nagy befolyás az ósdi, megkérgesedett szemlélet megváltoztatására.

Ha elég ügyesek maradunk, akkor egyszer csak megláthatjuk az átalakulást.

A hitvallásom, ami mentén tevékenykedem, az az, hogy tanuljunk meg lóul, bánjunk vele úgy, ahogy neki jó, lovagoljunk rajta úgy, hogy neki is jó legyen. Ne kérjünk tőle többet, mint amire képes, de a mi felelősségünk, hogy meglássuk benne a lehetőséget és teljesítsük ki azt!

Kismuci szabadonugró 3.

Kismuci