Sokáig agyaltam ezen a címen. Első címötletem a "The Secret" lett volna, hogy lássa mindenki, nem hiába koptattam a nyerget Írországban, s ragadt rám a koszon kívül más is. Később elvetettem, mivel beláttam, hogy egy szót még a hülye is (lásd, nekem is sikerült kiagyalnom) ki tud keresni abból az ötszáz angol-magyar online szótárból, ami a neten rendelkezésre áll. Törekedtem arra, hogy senkit ne csapjak be a címmel, viszont mégis tükrözze, a megjelenés pillanatában éppen húsz éves eseményeket. Így kötöttem ki a "rejtély" főnévnél, melynek jelentése : - " Nehezen érthető jelenség, körülmény, probléma, amely a benne levő kiderítetlen összefüggések miatt még megfejetésre vár.".......illetve......"Titokzatos jelleg, ami megfejthetetlen, megérthetetlen vagy megmagyarázhatatlan."....tehát "rejtély". 

A történet szereplői, azon rövid idő alatt míg részt vettem az eseményekben, nagy összetartást produkáltak, s szinte lehetetlen helyzetből oldottunk meg olyan feladatokat, melyeket mások elképzelhetetlennek tartottak. A főszereplők közül az első Kobza István, aki 1952 július 28-án született Tiszacsegén. Lovas kötődése talán onnan eredt, hogy az apai nagybátyja Kobza Lajos, huszárként szolgált az első világháborúban, azonban a szomszéd Szanyi Pista bácsi lovai is nagy hatást gyakoroltak rá. Ennek ellenére, lovagolni csak tizennégy éves korában tanult meg Hódmezővásárhelyen, a mezőgazdasági technikum lovardájában, ahol középiskolai tanulmányait is végezte.

Abban az időben "Vásárhelyen", egy Vígh János nevű, egykori mezőhegyesi méneskari százados (a képen) vezette a lovardát, aki néhány évig a világháborút megelőzően, Horthy Miklós kormányzó kenderesi ménesének vezetője volt. Ő menekítette ki a kenderesi ménest az oroszok elől Németországba. 1947-ben, egy visszaszolgáltatott ménszállítmány parancsnokaként kerülhetett haza. Hazatérése után, volt a Hódmezővásárhelyi méntelep vezetője, a Tata-Remetei ménes vezetője, öttusaedző a Tattersalban, végül a Hódmezővásárhelyi MEDOSZ lovasegyesület Völgy utcai istállójának vezetője.......Tőle sajátíthatta el az ifjú Kobza István a lóval való bánásmód, a lóhoz való hozzáállás, és a lovaglás alapjait. Ez a négy éves időszak olyannyira jelentős  volt az életében, hogy a továbbiakban, alapvetően határozta meg a lóról, lovaséletről alkotott véleményét, elképzeléseit. Vásárhelyen ő lovagolta azt a Keselyt, akit pár évvel később ugyanitt a Hargitai Jani lovagolt, és volt vele eredményes országos szinten. 

Az iskola befejezése után némileg eltávolodott a lovaktól, majd a hetvenes években Lajosmizsére került, ahol találkozott egykori technikumi osztálytársával Páldeák Jánossal, aki alapvetően fogathajtással foglalkozott, és szívesen vette, hogy ketten folytassák tovább. A közös vállalkozásban a költségeket megosztják egymás között, de István lemond a hajtói státuszról, mivel úgy ítéli meg, hogy társa tehetségesebb, így ő lesz a segédhajtó. Bár találkozásuk egyszerű hobbinak indul, ami a nyolcvanas évek elején egyre komolyabb fordulatot vesz, mikor is összehozza őket a sors, a sokszoros világ- és Európa-bajnok fogathajtóval, Bárdos Györggyel. Bárdos segítségével, egyre komolyabb tényezővé válnak a hazai kettesfogathajtó versenyeken.A képhez : Páldeák János (a bakon) és Kobza István (hátul) egy fogathajtó versenyen valamikor a nyolcvanas években. Az első fogatukat Bárdos Györgytől vették, öt amerikai ügetőt. Gondolom felmerült benned a kérdés, miért vettek öt lovat, ha kettesben versenyeztek? Nos, a versenyzéssel párhuzamosan, lókereskedéssel is foglalkoztak, ez termelte ki a versenyzés költségeit, illetve a versenyzés pedig hozta a vevőket, így az egész egy rendszert alkotott, és jó példája volt, hogy a versenyzés fenn tudja tartani önmagát abban a korban, amikor végső soron minden állami kézben volt. (Csak hozzáfűzöm a saját véleményemet, hogy szerintem most is ebbe az irányba kellene továbblépni, és az államnak csupán annyi szerepet kellene vállalnia, hogy lehetőségeket biztosítson, amivel élhetnek olyanok, akik arra érdemesek. Sajnálatos módon a korábbi sikerek lendületét nem sikerült kihasználni a rendszerváltás idején, és ha nem lettek volna olyanok akik hajlandóak voltak saját zsebből finanszírozni a versenyzésüket - mint Lázárék, Dobrovitzék, Juhászék, és még sokan mások is - akkor a magyar lovassport koronája a fogathajtás, képtelen lett volna túlélni a rendszerváltást.)

Később Juhász László is nagy segítségükre volt, úgy a versenyzésben mint az üzletben. A nyolcvanas évek végéig több mint ezer lovat adtak el, jobbára komplett fogatokat, amihez nyersen vették meg az összepasszoló lovakat, majd összehajtották őket, versenyeztek velük és eladták a fogatot. Még Georg Bowmann is vett tőlük lovakat. Ez olyan jól működött, hogy 1990-ben(?), Kecskeméti László és Muszkán István társaságában kijutottak a Saumurban megrendezett kettesfogathajtó Európa-bajnokságra, ahol bár helyezetlenek lettek (tudni kell, hogy ekkorra már az állam elengedte a kezét a fogathajtásnak, s ez óriási törést okozott a magyar fogathajtó sportban), Kobza Istvánt az Európa-bajnokság legjobb segédhajtójának választották. Ehhez tudni kell, hogy István annyira aktívan működött közre, ami már a látványosság határát súrolta, felkeltve ezzel a nézők és a szakma érdeklődését is. A képen is látszik, hogy nem utazni ült fel a fogatra, hanem tevékeny részese volt az eseményeknek. 

Miután két kettesfogatot nem tudtak fenntartani, István - amellett hogy részt vett a kettesfogathajtásban - egyest kezdett hajtani. A helyzet komolyságát jelzi, hogy a ló mellett álló segédhajtót ifjabbik Bárdos Györgynek hívták, aki természetesen négyesfogathajtó világbajnokunk fia volt, sajnos már nincs közöttünk. A kép a nyolcvanas években, valahol Ausztriában készült.

István a kilencvenes évek elején tanyát vett Felsőlajoson, és belevágott a lovastúráztatásba. Csillagtúrákat szervezett a környező lovardákba, amiben nagy segítségére volt a "szembe szomszéd". Nevezetesen az "Új Tanyacsárda vezetői segítettek neki a már meglévő turisztikai kapcsolataikkal kialakítani egy túrázós vendégkört. 

A másik nagy segítsége pedig a Novák Dóri volt, aki végig a kilencvenes években, vezette az istállót, a túrákat, lovagoltatta és tanította a gyerekeket. Tette ezt egy teljes évtizeden keresztül, még velem is dolgozott együtt, s azon kevés ember között tartom számon, akiben vakon meg lehetett bízni, pontosan úgy tette a dolgát ahogyan kellett, aminek később még nagy jelentősége lesz.....és lassan kezdenek összefutni a szálak. Dóri a képen az első lovas balról, azon a Hemmán ül, aki Tájfunnal együtt került Kirovból Magyarországra, s később jutányos áron vásárolhatta meg Istvántól. A fotó ugyan az örkénytábori terepen készült, de jóval később 2007-ben. Dóri ekkor már saját istállót vezetett. Az előtérben jól látszik egy, a meredek természetes csúszdák közül, amiről persze le is jöttek, nem csak fotózkodni álltak elébe. Nyilván anno nem véletlenül esett  Örkénytáborra, mint kiképzőbázisra a választás.

Istvánnak ez időtájt mintegy ötven lova volt, s a kereskedéssel sem hagyott fel, sőt szélesített a palettáján, s sportlovak adás-vételével is elkezdett foglalkozni. A képen Plutó, akit a Varga Jóska vett meg, s a Rózsa Pista 170-et ugrott vele versenyen......Így jutott ki 1994-ben Ukrajnába, ahol a kirovi ménesből több lovat is megvásárolt, többek között egy Tájfun nevezetű mént is, akit a mozgása okán díjlónak szánt, de az ukránok is díjlovagolták. Kirovban Tájfun egy volt a többi ló között, könnyű szívvel adtak túl rajta. Itthon Kovács Zsolt - egykori díjlovas - kezdte lovagolni, ám egy szabadon ugratás alkalmával kiderült, hogy a lónak nagyságrendekkel nagyobb tehetsége van az ugráshoz, mint a dresszúrhoz, így ló és lovasa egyaránt profil váltásra kényszerült, és díjugratásban kezdtek versenyezni. Egy évvel később 1995-ben megnyerik a 8 éves tenyészversenyt, ám ekkor István kapcsolata Kovács Zsolttal megszakad. Egy-két évig Tájfunnal többen is próbálkoznak, s ez nem tesz jót a bátorságának. Ekkor Somlai Tamáshoz kerül aki egy évig dolgozik vele, majd megműtik a ló jobb elejét, és István hazaviszi rehabilitálni a lovat......

És itt futnak össze a szálak....1997-ben még a JoopC nevű lovat lovagoltam (a képen), amikor valamelyik versenyen kiszúrt magának a Kobza Pista, és ki tudja miért, az a fixa ideája támadt, hogy én meg tudom oldani azt a problémáját amivel már évek óta küszködött, tudniillik a Tájfunt azért vette, mert némi felárral túl szeretett volna adni rajta, de mindaddig nem talált vevőre. 1998 elején már folyt a ló rehabilitációja, amit - a számomra akkor még ismeretlen - Novák Dóri végzett, pontosan úgy, és pontosan annyit, amit előírtak neki. Így aztán április elejére már talpon volt a ló, elmentem kipróbáltam, találtam is nála mindjárt egy alapvető hibát (Nos, már ezt sem értettem, hogy miért pont én találom meg nála ezt a bizonyos hibát, ami annyira nyilvánvaló volt, hogy gyakorlatilag bárki gyorsan rájöhetett. Hozzáteszem, Tamáska feltehetően tudta mi a hiba, de mivel műtötték a lovat, már nem volt ideje korrigálni. Nyilván nem véletlen számolta élete öt legjobb lova közé.), s úgy egyeztünk meg, hogy ha két héten belül ki tudom javítani, elvállalom a feladatot, minek a végső célja az volt, hogy Tájfunt eladjuk, - hogy úgy mondjam  hogy ne mondjak semmit de mégis értsed amit mondok -  "nagyon nem kevés pénzért". Az is nyilvánvaló volt, hogy Magyarországon már kevés pénzért sem kellett senkinek, hiszen azt tartották róla, hogy kiszámíthatatlan, "múltja van, de jövője nincs". Két hét próbálkozás után, annyira biztatóak voltak az eredmények, hogy elvállaltam.

Konkrétan, ez a bizonyos alapvető hiba az volt, hogy a ló nem ment előre, ami abban nyilvánult meg, hogy amint odaértél az ugrástól néhány vágtaugrásnyi távolságra, Tájfun elkezdett "cepedlizni" a távolság meg egy pillanat alatt szertefoszlott. Tudom ez a "cepedlizés" magyarázatra szorul, de ne ijedj meg rögtön elmagyarázom. A "cepedlizés" egy olyan jármód, amiben a ló egyszerre üget, vágtázik és piaffozik úgy, hogy a lovas befolyása a nullával lesz egyenértékű. Természetesen ezt a magyarázatot hivatalos szakkönyvekben nem fogod megtalálni, de remélem el tudod képzelni. Az igazság az, hogy egy jármódban még elég jól meglátom a távolságot akár hét nyolc vágtaugrásról is, de két jármódban ez már úgy néz ki mintha erősen kancsalítva próbálnál meg éles képet előidézni, három jármódban meg már csak az jár a fejedben, hogy miképpen tudnád megállítani a hideg futkározását a hátadon, aminek intenzitása egyenesen arányos az előtted álló ugrás nagyságával. Végül is sikerült kiküszöbölni a hibákat, és összeültünk mindannyian, hogy egy nagyon egyszerű, karakán kis tervet fabrikáljunk, a cél elérése érdekében. A terv a következő volt. "Elindulunk a legnagyobb hazai versenyeken, és olyan eredményeket érünk el, hogy a szövetség kivisz minket külföldi versenyekre, ahol a piszkos kapitalisták majd felfigyelnek a lóra, és nyomban rá akarnak venni minket, hogy adjuk el a lovat nekik, amire mi majd hosszas sóhajtozás, és ezvoltéletemlegjobblova siránkozás, zokogás után ráállunk." Ez egy elég egyszerű terv nem ? A terv része volt még az is, hogy mindenki önállóan teszi a dolgát, én a lovaglást, Kobza Pista a menedzselést, abrakolást, Dórika meg minden mást, ami azt jelentette, hogy rá jutott a legtöbb munka. Hátra volt még a kipróbálás, amit eredetileg kisebb pályán terveztem, ám a ló nem indulhatott A/2-nél lejjebb. Kicsit tartottam tőle, hogy megijed, hiszen a hírek szerint már nem volt 100%-os, ám legnagyobb meglepetésemre, Tájfun úgy ment mintha zsinóron húzták volna, és a második napon megnyerte az A/2-t. A képen (Kollár) Kornél bácsi adja át Tájfunnak a szalagot.

• Egy hét múlva jött (terv szerint) a következő verseny Kiskunhalason, ahol az volt a feladat, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet. A kvalifikációs számokban olyan jól ment a Tájfun, hogy ekkor már komolyan kezdtem gyanakodni, hogy olyan valamit teszek, amire tulajdonképpen képes sem vagyok. És innen pontokba foglalom az eseményeket, mert ami ezek után történt, a mai napig rejtély maradt számomra, A véletlenek efféle elképesztő sorozatát, a misztikusok szinkronicitásnak nevezik. Sorolom, jól figyelj....!
• A szombati nevezéskor a nagydíjba nevezzük a lovat, holott a kis kör lenne az ésszerűbb, és minden további kétkedőnek bizton állítom, hogy azért indulunk a nagydíjban mert meg fogjuk nyerni (Visszagondolva, azért mekkora kurva nagy égés lett volna már, ha végül is úgy szerepelünk, ahogy mindenki várta, azaz kizárnak valahol az összetett tájékán.) Tájfun soha nem ment még ekkorán, de én könnyelműen azt állítom, nem lesz gond neki.
• Másnap ugyan elindulunk időben Kalocsáról, de útközben leszakad a kipufogó, amit úgy fehér ruhában megszerelek, s miután késünk, telefonálunk Pistának, ha lehet tegyenek hátra a startlistán. Hátra tesznek, de így sem marad idő a pályabemutatóra.
• Az időjárás miatt eltolják a kezdés időpontját, így mégis meg tudom nézni a pályát. Leszakad az ég, az eredeti lista szerint felhőszakadásban startoltam volna, a talaj miatt sokan ki is húzatják magukat.
• Mire én következem a végén, még nincs hibátlan, a tervet végig tartva lovagolok, hibátlannal fejezem be a pályát. Mindenki értetlenül bámul, sokan azt sem tudják ki vagyok, most már én is kételkedem, hogy az vagyok aki. A képen Kobza Pista teszi fel Tájfunra a győztesnek járó takarót.

•  A mosonmagyaróvári versenyen a ló viselkedése megváltozik, nem találok válaszokat. Ez az állapot tart néhány verseny erejéig, már majdnem azt hittük ennyi volt, vége, tévedtünk. Ebbéli hitünket többen próbálták megerősíteni, nevezetesen ezt a lovat már nem lehet eladni.
• Mezőhegyes Mén - Kancaverseny. Első nap még ugyanaz van, este azonban fényképnézegetés közben észrevesszük, hogy Halas után megváltozott a felszerelés, nevezetesen másféle szügyhám került a lóra. Másnap szügyhám nélkül startolunk, a ló száll-repül, és az első napi egy fával a végén harmadikok leszünk. Ugyanekkor a szövetségtől felajánlják, hogy kimehetünk Ausztriába, Telfsbe egy nemzetközi versenyre. (Szerintem kikémlelhették a terveinket.)
• Indulás előtti este kiderül, hogy lejárt az útlevelem, megállapodunk, hogy a széna alatt átszökök a határon.
• Az indulás estéjén Kobza Pista megjelenik egy alig harminc éves autóval, aminek a festésében, a Munkácsy Mihály által ismert színeken kívül, még további huszonnyolc megtalálható. Azt mondja elmegy futóért, majd a futón rendszámot cserél. Elindulunk.
• A határon átmegyek a széna alatt, Ausztriában már előre ülök. A határtól mintegy ötven kilométerre rájövünk, nincs matricánk, a legközelebbi kútnál bemegyünk venni egyet. Mire visszaérünk már ott áll szemben velünk a rendőrség, követelik a matricát. Előveszem a zsebemből, megnyugszanak, tegyem ki a szélvédőre, (érthetetlen módon eltekintenek a papírok megtekintésétől) és elhajtanak. Kifújom a levegőt, az útleveleinkre nem voltak kíváncsiak. Mondom a Pistának, hogy az alumíniumtáblát vegye le a futóról, mert feltehetően az adatok nem egyeznének a forgalmival....hihihi....Pista lefeszíti, ki a kukába, megyünk tovább. 
• Az osztrák német határon, bár elvileg már nem volt határ én mégis hátramegyek, felfekszek a futóban a szénára, igazából nem számítunk ellenőrzésre, a terv szerint majd a következő benzinkútnál előremegyek ismét. A következő benzinkútnál kiszúrják a csiricsári autót, és félreállítanak a vámosok, Pistát sokáig faggatják, átnézik az autó csomagtartóját, felfedezik a másik csomagot, kérdezik kié, Pista a vállát vonogatja, az egyik vámos a futó ablakán keresztül mélyen a szemembe néz, kiver a verejték, mégis a hideg futkározik a hátamon. A futóba (érthetetlen módon) mégsem néznek be, utunkra engednek.
• Telfs előtt kb 50 km-rel hengerfej repedés, összefolyik a víz az olajjal, óvatos lépésben fehér füsttel mögöttünk odaérünk. Szállásunk nincs, a futóban alszunk.
• Első nap a ló fáradt, két fa, semmi különös, mindenki ezt várja tőlünk. Második nap a ló megtáltosodik, megyünk egy kurva jó összevetést, 4. hely, nyerünk egy csomó pénzt. Kobza Pista elárulja, hogy összesen 600 márkát hozott, de 800 márka volt a nevezési díj, most már ki tudja fizetni. A verseny után odajön hozzánk Willi Melliger, és lefoglalja a lovat vasárnapig, ha addig jól megy hajlandóak "nagyon nem kevés pénzt" adni érte, plusz egy olyan lovat, ami tud nagyot ugrani, de problémás.
• Másnap Tájfun ismét kurva jól megy, az összevetés előtt odajön egy Schärer nevű német kereskedő, és már vezetné is el a lovat, itt rögtön fizet felkiáltással. Jönnek Melligerék, szerintük át akarjuk verni őket, hiszen ők lefoglalták a lovat, mi mondjuk csak megnézték, mennyit mondtál nekik, ugyanannyit, kéznyújtás, belecsapás, Tájfun el van adva "nagyon nem kevés pénzért" és egy Jasper nevű lóért cserébe.
• Hétfőn visszük a lovat a szar autóval, a német határ utáni első pihenőbe, odahozzák a pénzt és a másik lovat, elmennek. Elmegyek vízért az új lónak, mire visszaérek már ott áll mellettünk egy fekete BMW, és három pisztolyos civil ruhás rendőr. Pistától kérik a papírokat, tőlem nem, örülnek, hogy fordítok. Kérdezik, hol van az az alumínium tábla, ami alapján be lehetne azonosítani a futót. Nem tudjuk, hova megyünk, haza, menjünk a picsába. A hideg immár teljesen otthonosan mozog a hátamon, miközben kiver a veríték.
• St. Pöltennél megáll az autó, vége a dalnak. Jön értünk egy autómentő, így érünk a határra. A papírok nem egyeznek, de az állatorvos csupán benéz a futóba, (érthetetlen módon) elhiszi hogy ugyanazt a lovat hozzuk vissza. Mi nem tiltakozunk, és (érthetetlen módon) útlevélellenőrzés nélkül beléptetnek Magyarországra.
• Jasper a csereló, 1998-ban a Budapesti CSIO-n,  Budapest Grand Prix, egy fa.
• Na, érted már mit nem értek....?!.... Ezek után olyan érzésem támadt, mintha valaki megrendezte volna a filmet, és én csupán eljátszottam a rám osztott szerepet. Végül is ilyen hülyeségeket, csak hollywoodi filmekben találnak ki, s az ember végig tudja, hogy filmet néz..... De hát ez velünk megtörtént....!....Hmmmm....!...Mindenesetre mindig jól jött visszagondolni rá, amikor további életem során szarban voltam, mert mindig erőt adott a folytatáshoz, amikor már azt gondoltam, én már ezt nem bírom tovább, nem vagyok képes megcsinálni.....!!! És persze mondanom sem kell, szinte vonzottam a szart....hihihi...! Most azon túl, hogy jubilál ez a történet, talán azért is aktuális, mert éppen a Kobza Pistának kell elhinnie, hogy meg tudja csinálni azt, amiről azt hiszi, nem képes rá....!