Ne nehezítsük egymás munkáját…

A szabadidomítás említésekor sokaknak egy ágaskodó ló, Pignon vagy épp egy földön a lóval közösen rohangászó lovas képe jelenik meg. Ám a szabadidomítás ezeknél sokkal alapvetőbb, és a  mindennapokat átszövő „jelenség”. A legalapvetőbb érv ez mellett, a funkcionalitás. Azaz a tanított gyakorlatoknak konkrét haszna, célja és értelme van. Gondoljunk csak az átengedőség javítására, gimnasztikára, a lóval való partneri kapcsolat kialakítására, vagy egyszerűen csak a mindennapi teendők megkönnyítésére.

És hogy kik nehezíthetik egymás dolgát? Első körben a ló  a lovasét, és a lovas a lóét, ha nincs következetesség és szaktudás. Ha ez a „ménes” harmóniában van, problémamentesen, akkor ez már sokak dolgát megkönnyíti, hiszen feltételezhetően a résztvevők sem labilisak és kezelhetetlenek… Azonban itt fontos megemlíteni, hogy az nem harmónia, ha a ló a főnök. Egy elkényeztetett, következetesség nélkül foglalkoztatott, szabályokat, jelzéseket, nyomásra engedést nem ismerő ló potenciális veszélyforrás. Ez a tipikus „lótutujgató” eset, ahol a lovas  a maga egyszerűségében boldog, mert nincs nagyobb elvárása a ló felé, minden „cuki”  amit csinál. De ez nem jó. Sem a lónak, sem a lovasnak és többek közt annak sem, akinek ezzel a lóval (és tulajjal) dolga van – legyen az kovács, állatorvos vagy épp a lovász.

A valódi harmónia elérése a cél, ahol partneri a viszony, de ugyanakkor a ló nem léphet át bizonyos határokat.  És persze ahol a lovasnak is van felelőssége – nem is kicsi. Ha ez megvalósul ló és lovas között, már egy fokkal jobb a helyzet. Hiszen a ló – jó esetben – biztonságosan és könnyedén vezethető, kezelhető, megfogható a karámban stb. Egy kovács, állatorvos felé is jól veszi ki magát, ha nem kell felesleges perceket azzal tölteni, hogy várja, míg megfogják a lovat a karámban, vagy elővezessék. Az főleg nyert ügy, ha a körmölést, patkolást, állatorvosi beavatkozást békében tűri, és így minenki számára a lehető legkevesebb stresszel jár egy-egy hasonló megmozdulás.

De ez bizony fordítva is igaz kell legyen. Azaz nem csak a tulajdonosnak, hanem a lóval foglalkozó szakembereknek is van felelőssége. Annak is,  aki kezeli, aki vezeti a boxból a karámba/jártatógépbe, aki trágyázik alóla stb. Nem hagyhat rá dolgokat a lóra és tudnia kell kezelnie bizonyos helyzeteket. Példa: a lovász ne hagyja a lóra, hogy karámból befelé sietve, rángatva vonszolja egészen a boxig. Tudnia kell ezt szakszerűen és okosan kezelni, hiszen  mindhiába a lovas következetessége, ha valaki a ló környezetében nem következetes. Persze egy lovász nem a tulajdonos, félreértés ne essék, de vannak dolgok, amikben bizony tudnak egymás ellen dolgozni. Ha a lovas hagyja, hogy a ló felé lépjen és a végén rálépjen, akkor bizony a lovásznál is be fog próbálkozni. És fordítva. Ezért kéne, hogy egy lovardai környezet olajozott gépezetként működjön, ahol senki nem nehezíti meg a másik dolgát. És ez éppúgy igaz, ha otthoni környezetben tartjuk a lovunkat. A család, anyu-apu nem dolgozhat ellene a lovasnak. Ha a lovas azt mondja, hogy valamit nem engedhetnek meg a lónak, akkor azt nem szabad. Mert ezekből alakulnak ki később a balesetek. A következetesség pedig nem egyenlő az önkényes vasszigorral. Aki ezt érti ez alatt az téved. A következetesség logikus és igazságos rendszert jelent, ami a lónak biztos alapot ad a viselkedési normáit illetően. Továbbá igényünk kell legyen a szeretet mellett az ésszerűségre és az ember vezető szerepére, hiszen ha ez nem teljesül akkor nagy eséllyel egy nagy baleset közepén találhatjuk magunkat  egy kezelhetetlen lóval fűszerezve.

És hogy hogy jön ezekhez a gondolatokhoz a szabadidomítás? Hát úgy, hogy a szabadidomító munka alapja, mindennek az alapja – és ne feledjük, hogy egy lóval való foglalkozást átfogóan néző „hagyományos” lovas is hasonlóan építi fel a munkát!

 Földről, felszereléssel, egy nyomásra engedő és kis jelzésekre reagáló ló mindenki életét megkönnyíti. És ezzel párhuzamosan, az ilyen lovat tudatosan és következetesen kezelő és tartó tulajdonos/lótartó/szakember is nagy előny. Persze nem minden fekete és fehér, vannak összetett kérdéskörök, ez tagadhatatlan. De ha a fejekben már eldől, hogy bizony nem mindegy, hogy földről hogyan vezethető egy ló… Vagy  ha már megfontolják mi lehet a megoldás egy tűiszonyos lónál, és nem a túlélésre játszanak egy vérvételnél/oltásnál… Vagy már a csikóknál nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy kezesek, vezethetőek, kötőfékezhetőek legyenek a kezdetekkor… Akkor már jó esély van arra, hogy a  lovas, tulajdonos és minden szakember biztonságban, nyugalomban és valóban minőségileg tud együtt dolgozni, nem másért, mint a lóért...

Írta: Tászler Melinda