…..”és csak keveseknek adatik meg, hogy a két karakter egy személyben ötvöződjék...!”

Gyulával a nyolcvanas évek közepén találkoztunk először. Szimpatikus nyugodt ember, aki szinte minden versenyen ott volt, csendesen fotózott, majd a következő versenyen felajánlotta a képeket megvételre, amennyiben elnyerte a tetszésünket. Szinte minden 1990 előtt készült versenyfotóm tőle származik, és napjainkban is sok fotójával segítette a blogomat, az olvasók örömére. Ennek okán fogant meg bennem az a gondolat, hogy olykor egy olyan ember is megérdemli a rivaldafényt, aki egész életében tette a dolgát amit a sors rá kiszabott, nem panaszkodott ha baja volt, de mindig segített ha módjában állt. A fotózásban két szenvedélye fonódott össze, a lovak és a fényképezés, de erre még majd visszatérünk, előbb azonban szeretném nektek bemutatni őt kicsit behatóbban.

       Apai ágon a családban az első szülött fiúnak mindig a Gyula nevet adták, így már a dédnagyapja is Gyula volt. Átlagos polgári családról van szó, ahol a fiúgyerekek hagyományosan a katonai pályát választották, aminek egyszerű oka volt. A tiszt képzést már akkor is az állam finanszírozta, így lehetőségük volt tanítási költségek nélkül, egy civil és egy katonai diplomát szerezni, és később ha leszolgálták az idejüket, könnyebben kaptak a civil életben is köztisztviselői állást. Bevett szokás volt ez akkoriban. Gyula felmenői mind mind tüzér tisztek voltak, s már a szabadságharcban is részt vettek anno. Nagyapja orvos alezredesként szolgált a II. világháborúban, ahol tüdőgyulladás vitte el az orosz fronton. Anyai nagyapja a belügyminisztériumban volt tisztviselő, egészen a háború végéig. 1951-ben a család minden vagyonát elvették, és kitelepítették a Hortobágyra, ahol a szomszédjuk a szintén kitelepített Eszterházy herceg volt, akitől ugyan szintén mindent elkoboztak, de mint tudjuk “az úr a pokolban is úr”, így Gyula apja átjárhatott hozzájuk a ház körüli munkákat elvégezni, amiért csurrant csöppent valami, s sikerült az ínséges időket átvészelniük. 1955-ben engedték őket “szabadon”, apja a gödöllői egyetem könyvtárában kapott könyvtárosi állást, ahol akkoriban Kosáry Domokos, az MTA későbbi vezetője volt az igazgató. Néhány évvel később már ő volt a könyvtár igazgató helyettese, ami nem sokkal utána azért hagyott ott, mert egy ejtőernyős elvtársat ültettek a nyakára, akivel nem igazán tudott egyetérteni, annak laikus mivolta miatt. Később a Statisztikai Hivatal könyvtárának igazgatója, röviddel ezután pedig a “KÖZGÁZ” könyvtárának igazgatója lett, ami Magyarország legnagyobb könyvtáraként van számon tartva. Írt egy lovas vonatkozású könyvet is, “Erzsébet királynő falkavadászatai” címmel, ami 10 000 példányban fogyott el, ma már nem kapható.

       Gyula Gödöllőn született 1957-ben, és ott is kezdett el  lovagolni 1969-ben, 12 évesen. Az egyetemi dolgozók gyerekeinek minden év nyarán tábort szerveztek, amit akkor Szabados Gyula vezetett (aki az 1972-es müncheni olympiára készítette fel a military válogatottat). A nyár végén akik tehetségesnek bizonyultak maradhattak, akik nem azokat eltanácsolták a lovaglástól. Gyula nem tartozott a tehetségesek közé, így udvariasan “kitanácsolták az ajtón”, amibe Gyula nem nyugodott bele, és észrevétlenül elkezdett visszaszivárogni az”ablakon”. Minden nap kijárt segíteni, az ott dolgozók szerették, s ha a főnök nem volt ott, Gyula mindig felülhetett. Amikor Szabados Gyula távozott, helyét Hársvölgyi József vette át, aki már legalizálta Gyula státuszát a lovardában, és nagyon megkedvelte, mert mindig kéznél volt ha segíteni kellett, s nem utolsó sorban, ő lett a hallgatói lovarda éllovasa. Ez annyit jelentett, hogy a kezdő hallgatók előtt, mindig szükség volt egy tapasztaltabb lovasra, aki az osztályt vezette, mert különben úgy mentek mint az “ökörhugyozás”, ergo káosz lett a lovardában. Egyszer egy versenyen félmeztelen, mezítláb téblábolt mert semmi dolga nem akadt, amikor szóltak neki, hogy gyorsan meg kéne fogni egy lovat. Észrevette ezt a lovarda vezetője, s nemes egyszerűséggel kirúgta Gyulánkat a szabályzat eme súlyos megsértése miatt. Egy hét múlva azonban már érte küldtek, mert nem volt aki a hallgatók előtt lovagoljon. Egy másik alkalommal szintén ki akarták paterolni, mert kellett a hely egy fejes fiának. Amint azonban a problémát elővezették, a lovarda vezetője mondta az “ügyeletes elvtársnak” hogy nézzen már ki az ablakon, ahol Gyulánk éppen a fejes fiát futószárazta, s tanította könnyűügetni, így ismét megmenekült. Később átkerült a versenyistállóba a Tóth Pista bácsihoz, aki Suti, Varró, Karcsú, és a 8-szoros díjlovagló magyar bajnok Bálint Mihály edzője is volt korábban. Itt kezdett el Gyula ifiben versenyezgetni.A képet Gyula apja készítette, ahol ő éppen első megmérettetésére készült Bobherceggel 1975-ben a Budapest bajnokságon. A kép érdekessége, hogy Gyulának addig kellett ott állnia, amíg a kép jobb szélén lovagoló “öreg úr” bele nem lovagolt a képbe, ami azért volt annyira fontos, mert így Gyula elkönyvelhette, hogy mindjárt pályafutása elején, egy fotón szerepelhetett egy olimpiai bronzérmessel, nevezetesen Platty Józseffel, aki mindeddig Magyarország egyetlen érmét szerezte lovaglásban.

2.kép: Szintén 1975-ben Bobherceggel egy gödöllői versenyen. A képet Kiss József készítette.

3.kép: 1978 őszén Gyula ultimátumot kapott a szüleitől, hogy addig nem lovagolhat, amíg nem felvételizett a Gödöllői Agrártudományi egyetemre. Gyula nem volt rossz matekból, és pillanatok alatt kiszámolta, hogy akkor nem lovagolhat a következő év júliusáig, akkor pedig már az egész szezon “oda van”. Kitalálta, hogy felvételizik egy kijevi egyetemre, ahol már januárban befejezheti a felvételit, és úgy okoskodott, hogy mivel úgyis minden ötvenediket veszik fel oda, attól nem kell félnie, hogy felveszik, viszont a pontjait beszámolják Gödöllőre, és így akkor a kecske és a káposzta is jól jár. Gyula sikeres felvételit tett, ám hiba csúszott a számításba, mivel felvették a Kijevi Agrár Akadémiára, és hát abban az időben nem lehetett visszautasítani egy ilyen kitüntetést. Szóval Gyulának már majdnem visszanyalt a fagyi, amikor megtudta, hogy a kijevi egyetemnek is van lovardája, így ott folytathatja a lovaglást. A képen Gyula egy Hazarat nevű 3 éves csikót vezet a kocsi mögött, amelyet frissen vásároltak a kirovi ménesből, és ráosztották a ló kiképzésének feladatát. Abban az időben a kirovi ménes adta a Szovjetunió sportlovainak 70%-át. Majd húsz évvel később én is lovagoltam egy kirovi trakhenenit, Tájfunnak hívták.

4.kép: 1979-ben készült Kaunasban, ahol Gyula az általa kiképzett Hazavattal indult a Szovjetunió főiskolás bajnokságán. Azt azért tudni kell a dolog megítélése szempontjából, hogy csak a kijevi egyetemen több tízezer diák tanult egy külön számukra épített egyetemi városban, és ez csak egy pici hányada volt a Szovjetunióban tanuló diákok tömegének, tehát ha csak a töredékük lovagolt, akkor is nagy számot kapunk. Két napos verseny volt, ami két 1.30-as ugrószámot, és egy díjlovaglást jelentett.

5.kép: Gyula összevetést lovagol Hazavattal a bajnoki címért, amit végig hibátlanul, és leggyorsabb lovasként sikerült megnyernie. Saját bevallása szerint maga is meglepődött, Hazavat meglehetősen rapszodikus ló volt, de akkor és ott minden összejött neki.

 6.kép: 1980 májusában Hazavattal a kijevi ügetőn tartott versenyen, egy 160cm-es meredek fölött. Ez volt Gyula utolsó versenye a Szovjetunióban, júliusban már Mezőhegyesen kezdett dolgozni mint végzett agrármérnök, ahová Hercegfalvi Tibor hívta, akit korábban már jól ismert Gödöllőről.

7.kép: Mezőhegyesen kapott egy Dolce nevű szolgálati lovat, amivel a határt járta, és idomította illetve ugratott vele. Napi 3-4 órát dolgozott a lóval, és versenyen is indultak. A képen 1981-ben egy mezőkovácsházi megyei fordulón, B/2-ben. Később egy szerencsétlen lópakolás folytán, ahol a levezetésnél az előtte haladó ló megrúgta, eltört a keze, és a ló a BLK-ba került, ahol nagyon jó ifiló lett, stabil tagja volt az ifi csapatnak.. 1985-ben Dénes Judit kijutott vele az ifi EB-re

8.kép: Mezőhegyesen volt még két másik szolgálati lova is. Az egyiket Ineznek hívták, később a Gyalai Bálint lett vele eredményes. A másik lovat Ízesnek hívták, aki a kéztörése után szintén a BLK-ba került, ahol átkeresztelték Absztinensre, és a Burucs Balázs lovagolta. Matyi bácsi (Hargitay Mátyás a BLK akkori edzője) annyira meg volt elégedve, hogy már négy évesen engedte területi kezdőló kategóriában versenyezni. Gyulának azt mondta, hogy ez a ló annyira jól képzett volt, hogy nyugodt szívvel kezdhette el a versenyzést, mert nem lehetett volna többet hozzátenni. Tudni kell, hogy az “Öreg” egyébként öt éves kora előtt nem engedte a fiatal lovakat versenyezni. Matyi bácsi eme megnyilvánulását, Gyula azóta is kitüntetésképpen tartja számon. A képen Absztinens látható Burucs Balázzsal a hátán az 1983-as OB.II. fordulóján Kaposváron a Puissance versenyszámban, egy 180 cm-es kőfal fölött.

9.kép: 1982-ben Sárvárra kerül először mint agrármérnök, és a munka mellett lovagol. Megkapta a képen látható Marina nevű lovat, amely egy rohanós nehezen kezelhető kanca volt, ezért senki sem szerette lovagolni. Gyulával viszont megmagyarázhatatlan módon jól ment. Később erről Gyula úgy nyilatkozott, hogy a telivéres temperamentumos lovak feküdtek neki, talán ezért volt ezzel a lóval szerencséje. Elindult vele a megyei illetve a területi bajnokságon, rögtön el is vitték Sárvárról Szombathelyre. 1985-ben Gömbös Lászlóval elindították a military OB-n. Díjlovaglásban és a terepen olyan jól ment, hogy toronymagasan vezette a mezőnyt, ám a parcouron nem tudta kezelni a ló heves természetét és hatot ütött, amivel még mindig sikerült megszereznie az ezüst érmet Hargitay Jani mögött, aki Félixel lett magyar bajnok.

10.kép Szoprán egy félszemű szürke kanca, nyergében Gyulával az 1985-ös Kiskunhalasi tenyészversenyen. Nagyon jó díjló volt, és 1988-ban ugyanez a páros 3. lett könnyű osztályban az akkor először megrendezett díjlovagló tenyészversenyen.

11.kép: Széplegénnyel 1987-ben Somogysárdon a területi III. fordulóban. Ebben az időben éppen nem volt használható lova, és ezt a lovat a “Keszegtől” a kollégájától kapta kölcsön. Nem számított a szeretetre méltó lovak közé, később az Apró Józsi lovagolta, majd külföldre került. Ez a kép viszont jól sikerült.

12.kép: Szeben hátán 1989-ben Debrecenben. Nagyon jó fejű Szikrázó csikó volt, még fiatalon gyorsan túladott rajta a ménes.

13.kép: Százszorszéppel Debrecenben 1992-ben. Hihetetlen jó fejű ló volt, a crosson ha látta merre kanyarodik az ösvény, már jó előre megcsinálta az ugrásváltást teljesen önállóan. 1992-ben Gyula 3. lett vele a military OB.-n a haladó kategóriában. Később tenyésztésbe került, és született egy Mirage nevű fia, aki Capáry Balázzsal a nyergében, dobogós helyen végzett a military Ob. nehéz kategóriájában.

14.kép: Gyula szenvedélyes fotós volt, és amikor egyetemre járt, gyakorlatilag csak valamilyen rendkívüli esemény bekövetkeztével lett volna alkalma, hogy a szemeszter alatt hazatérjen Kijevből. Nem volt mit tenni, megkérte cimboráját Kiss Pált, hogy verseny előtt küldjön táviratot, hogy “Nagynénéd meghalt”, így hazaengedték a temetésre. Gyulának abban az időben volt vagy húsz nagynénje, és egyéb nélkülözhető fiktív családtagok, akik Gyula egyetemi évei alatt szorgalmasan haláloztak el, és a temetés érdekes módon mindig hihetetlen módon egybeesett egy OB. fordulóval, vagy valamilyen fontos nemzetközi verseny idejével. Ez a kép is egy ilyen “haláleset” kapcsán született, mert éppen ekkor rendezték 1977-ben Mélykúton az OB.II. fordulóját, ahol Gyulánk ezt a fotót lőtte. Feltehetően a temető a szomszédban lehetett, mert a kép elég jól sikerült, pedig vagy öt fotós próbálta elkapni a pillanatot, és mindegyiknek jobb felszerelése volt mint Gyulának. A képen Gróf Lajos látható Apolló nyergében egy két méteres kőfalon. A dolog érdekessége, hogy addig Maqgyarország területén magyar lovas még sohasem jutott el a két méterig. Korábban viszont Varsóban Balogh Józsefnek sikerült kőfalon két métert ugratni, így ő az első magyar lovas, akinek ez sikerült. Apolló egyébként Krucsó Ferenc lova volt akkor, de mivel ő érettségizett, ideiglenesen Gróf Lajos lovagolta ezen a versenyen. Később Balogi Andráshoz került, és ebben az időben Gyula is sokat dolgozhatott a lóval, ha a Balogi nem volt otthon.

1992-t követően Gyula Ausztriába távozott mint edző és belovagló vállalkozó. 20 évig végezte ezt a munkát. Közben rátalált egy Fritz Stahlecker nevű német lovasember könyvére, aki saját kiképzési módszerét írta le benne, és ez Gyulának annyira megtetszett, hogy felkereste, és kérte hogy foglalkozzon vele. Ettől kezdve ezzel a módszerrel mintegy kétszáz lovat lovagolt be és képzett ki, és saját bevallása szerint mindegyikből legalább egy jó, mások által is lovagolható hobbiló lett, vagy annál jobb. Nem zárkózik el a Parelli, vagy akár Monty Roberts módszereitől sem. Nagy kedvvel edzősködik, már gyerekkorában is edző szeretett volna lenni. 2015-ben átment Németországba, a Chiemsee környékén jelentkezett egy lovaskomlexumba lovasedzőnek, mert megunta a vándoréletet. Először elutasították, mivel jobban szerettek volna nagymellű hosszúhajú attraktív lovasoktatókat alkalmazni, így Gyula a maga 58 évével nem volt opció számukra. Gyula azonban jól beszél már gyerekkora óta németül, és meggyőzte a menedzsert, hogy adjon neki egy hét próbaidő esélyt, és ha nem lesznek megelégedve vele akkor nyugodt szívvel elküldhetik. Így is lett, Gyula megkapta az összes gazdag, hisztis kuncsaftot a lovardában, akik viszont néhány nap múlva már kijelentették, hogy senki mással nem akarnak lovagolni, csakis a Gyulával. Még ki sem telt a próbaidő amikor behívatták, és megkérdezték, mennyi fizetést akar, milyen lakásban szeretne lakni, és a többi. Tanította lovagolni Elisabeth in Bayern hercegnőt, a Beckstein zongoragyár tulajdonosnőjét, és nagy áruházláncok vezetőit is. Gyulám a mai napig ott dolgozik mindenki megelégedésére, és persze hetente ingázik Magyarország és Németország között, mert a szabadnapját mindig otthon tölti el. Eddig tartott Walleshausen Gyula története, amit persze az élet még remélhetően sokáig ír tovább, hiszen Gyula terveihez hozzátartozik egy könyv írása, ami a közelmúltban megjelent Ernst József könyvének, a “100 év a magyar lovassport történetéből” című könyvnek lenne a folytatása napjainkig, amihez a fotókat természetesen Gyula készítette maga. Kívánjunk neki hozzá sok erőt és egézséget….!