Egyed három évig volt az edzőm Mezőszilason, tapasztalt lovas volt, tőle tanultam az első lépéseket profi pályafutásom során. Az igazi nagy lova "Léces" volt, ám abban az időben vidéki lovas nehezen tarthatott meg olyan jó képességű lovat, hiszen vagy a nagy kluboknak kellett eladniuk, vagy külföldre. A jobb opció a külföldi eladás volt, mert sokkal többet profitálhatott belőle a TSZ. Ha jól emlékszem ez lett Léces sorsa is. Egyed egy időre felhagyott a lovaglással, mivel a dereka megsínylette a "fedeles lovarda nélküliséget", ám amikor Bálint Laci átigazolt Halasra, Egyedet visszahívták a lovaságazat élére. Három évig dolgoztam vele együtt, az ő égisze alatt követtem el az első igazi baklövéseimet, amivel igencsak próbára tettem a türelmét. Az egyik ilyen ominózus esetről http://envokazoregsam.blog.hu/2013/03/30/jampi itt olvashatsz . 

1989-ben immár Enyingi színekben közös Enying-Mezőszilas csapatot indítottunk az OB-n Mezőhegyesen, ahol három enyingi lovas mellett (Bálint László Igéző, Iby Ferenc Kikelet, Panyi György Királynő) a negyedik lovast Szilas delegálta a csapatba Horváth Béla személyében, aki a csapatban Jampit lovagolta, akit - mint a fent jelzett linken olvasható - meglehetősen nehéz kezdés után, én lovagoltam be, és tanítottam 1.20-ig az Egyed segítségével. Ebben a csapatversenyben a harmadik helyen végeztünk, ami azt jelentette, hogy a négy vezető lovasklubok közül kettőt magunk mögé utasítottunk, ami abban az időben nagyon jó eredménynek számított, hiszen a nagy klubok szinte minden jó lovat felszippantottak, mint ahogy az enyingi lovak közül egy év múlva, kettő már Halast erősítette. Egyed nagyon örült ennek a sikernek, és a csapatverseny végeztével indult is haza kis zöld Trabantjával. Próbált közülünk valakit megfűzni útitársnak, de mindenki maradni akart a döntő miatt, ami másnap került megrendezésre. Egyed egyedül indult útnak, és nem sokkal az indulás után, Pitvarosnál infarktust kapott, és halálos balesetet szenvedett. Jött a hír, hogy Hegyesre, hogy Pitvarosnál nagy baleset volt, és valaki meg is halt a balesetben, de senki sem tudta akkor még, hogy az Egyed volt az. Másnap indultunk hazafelé, én a felszerelést vittem egy platós UAZ-zal, amikor Pitvarosnál odaértünk ahho9z a kereszteződéshez, ahol a baleset történt. A kereszteződést teleszórták virágokkal, láthatóan a hozzátartozók álltak ott megtörten, lehajtott fejjel. Így utólag már tudom, hiszen olyan ismerősek voltak, de annyira valószínűtlennek tűnt, hogy beszélsz valakivel, aztán egy fél óra múlva már nincs is az élők sorában. Amikor hazaértünk Sáripusztára, az otthoniaktól tudtuk meg a megdöbbentő hírt......Úgy távozott mint egy lovasember, dolga végeztével szívélyesen elköszönt mindenkitől, beült az autójába,....és "elindult haza"......, mert bár mondtuk neki, hogy inkább maradjon ő is, de azzal hárította el, hogy a "mennie kell, mert az istállón nincs senki, és holnap turistaprogram lesz, no meg várja haza a család".....!

A fotókat Walleshausen Gyula készítette, és bocsátotta a rendelkezésemre...! Köszönöm szépen Gyulám...!