"Profi" pályafutásom kezdetén Szilason hogy úgy mondjam, még a véremben volt a "Suttogás", annak ellenére, hogy a vasfüggönyön innen még csak nem is hallottunk felöle. Kollégáim jótékonyan afféle krónikus, mentális betegségnek gondolták, s a falusi népek segítökészségével zsákszámra hordták nekem a Negrót, hogy minél elöbb meggyógyulhassak. Persze amikor nem tartották rajtam a szemüket elöfordult, hogy kitört rajtam a "roham", például amikor a Jampi nevü - addig még betöretlen - csikómat a "natural horsemanship" ( akkor még nem tudtam, hogy ezt így hívják) segítségével próbáltám elökészíteni arra, hogy majd ha nyerget teszünk rá, az ne okozzon neki sokkot. Az elképzelésem az volt, hogy a boxban ráteszek egy hevedert, s azt addig rajta hagyom amíg annyira össze nem barátkoznak, hogy már szinte nem bírnak egymás nélkül élni. Akkor még nem tudtam, hogy  a hevederek és a lovak között olykor generációkon keresztül fennálló, csaknem feloldhatatlan ellentét lapul, amelyet holmi jöttment Nyikhajmarciknak esélyük sincs megszüntetni. Így aztán kissé szorosabbra füztem a barátságot a kelleténél, s amint becsatoltam a hevedert, úgy ahogy kell megveregettem kedvenc paripámat, mit sem észlelve abból, hogy a szemei immár vérben forognak, s a jelképes "gyújtózsinór" már csaknem tövig égett. Hát, amint így a jóindulatú suttogók gyanútlanságával éppen a megfelelö varázsigéket kezdtem volna mormolni a fülébe, a csikó egyszercsak megfeszült, és hihetetlen robajjal mint egy ürhajó a levegöbe emelkedett, s fejével a lábai között, az orrom elött kalimpálva hatalmasat rúgott a körülbelül két méter magasan levö ablakkeretbe, amitöl a környék szempillantás alatt egy asztalosmühely benyomását  keltette. Amint földet ért már pattant is fel újra, ezúttal azonban egy fél fordulattal is megtoldotta, ami nem nagyon segítette elö azt a törekvésemet, hogy az ajtót megtaláljam, pedig minden idegszálammal a kijutáson dolgoztam. Addig a percig még csak el sem tudtam volna képzelni, hogy egy háromszor hármas zárt térben eltévedjen valaki, de legalább ha pozitívan fogjuk fel a dolgot, legalább ennyivel is okosabb lettem, azonban még mindig nem tudtam, merre található a kijárat. Erre körülbelül az ötödik rúgásnál derült fény, amikor Jampi az ajtót is szétforgácsolta. Ekkor kislisszantam az ajtón, s ezzel egyidöben az Egyed is megérkezett, majd probléma nélkül megfogta a lovat. Csak ezt követöen tette fel a költöi kérdést: - Ki volt az a hülye aki rárakta a hevedert...? Miután más nem volt a helyszínen és kettönk közül csupán én néztem hülyén, becsületesen bevállaltam. Ekkor kezdtem az Egyedet megérteni, amiért addig annyira ellenezte az újításaimat, bár ebben késöbb sem történt változás. Így aztán kénytelen voltam a rohamaimat titokban tartani. Késöbb aztán az Egyed segítségével betörtem a lovat éppen úgy, mint az elmúlt háromezer évben minden lovasember teszi azt. Az elkövetkezö hónapok folyamán nagyon összebarátkoztam Jampival olyannyira, hogy már-már azt hittem, szó nélkül is értjük egymást, ezért nagy csalódást okozott amikor egyszer szó nélkül térden rúgott. Persze ennek az volt az elözménye, hogy trágyázás közben kipróbáltam hogyan lehet kézrátétellel arrébb küldeni a lovat. Miután nem éltem a szólásszabadság adta lehetöséggel, sikerült is meglepetést okoznom neki. Azt hiszem ezt a kísérletet többet nem végeztem el.

      Újabb néhány hónap elteltével Jampi megérett arra, hogy versenyen kipróbáljuk. Elvittük hát a Mezöfalvai Nagy Libakergetö versenyre. Nagy izgalommal vártam, hogy starthoz állhassak. Felnyergeltem, s már éppen annak a jelenetnek kellett volna következnie, hogy felkantárazom a lovat, amikor Jampi kissé átírta a forgatókönyvet. Történt ugyanis, hogy amint a nyakába dobtam a szárat ö megijedt és meghúzta magát, amitöl a nyakában levö borjúkötél elszakadt, s a rövid és sikertelen üldözést követöen lovunk eröltetett vágtában elindult a fehérvári út mentén Fehérvár felé. Nosza beugrottunk az UAZ-ba, és követtük a betonúton. Egyszer csak a semmiböl odaáll mellénk egy ürge egy orosz "IZS" oldalkocsis motorkerékpárral, és vadul kiabál, hogy ugorjak át az oldalkocsiba. Na, gondoltam ez a faszi vagy hülye, vagy egyenesen belecsöppentünk a "Mission impossible" forgatásának a közepébe, azonban ez utóbbit elvetettem, mert ez a film akkor még nem létezett. Megkérdeztem hát, hogy ugyan minek ugornék át...? Azt válaszolta, hogy akkor ö majd odaáll a ló mellé motorral, én meg felugrok rá és megfékezem. Megjegyzem az eleve elkerülte a figyelmét, hogy a lovon nem volt kantár, illetve úgy vágtázott ahogyan a csövön kifért. Nagyon megtisztelönek éreztem a bizalmát, hogy képesnek talált a feladatra, mégis azt válaszoltam neki, hogy menjen már a bús p...ba, van nekünk így is elég bajunk, nem hiányzik még az is, hogy orosz akcióhösökkel haljunk hösi halált.....aztán rá egy félórára már meg is fogtuk a lovat. Egy hónapig semmire sem lehetett használni, de késöbb egyre jobban alakult, s hat éves korában már nyertem vele 1.20-at is. Miután Szilasról elmentem Sáriba, a Béla örökölte, és 1989-ben közös csapatot indítottunk az OB.-n ahol bronzérmesek lettünk, s ebben nagy szerepet játszott Horváth Béla Jampival, edzöje - Plank Egyed. Még annyi hozzátartozik a történethez, hogy a csapatversenyt követöen Egyed haza indult a kis zöld Trabantjával, s csak másnap tudtuk meg a megdöbbentö hírt, hogy valamivel Mezöhegyes után a szíve felmondta a szolgálatot. Engedjétek meg, hogy most gondolatban megemeljem elötte a kalapomat....!Jampival a Tamási Lovasnapokon 1986-ban. Csak megjegyzem, hogy amit a lovon látsz felszerelést, a nyergen kívül mindent sajátkezűleg készítettünk. Az ínvédőt, kantárt, homlokszíj díszítést, pálcát, hasvédőt én csináltam, a hevedert "Jani sógor", illetve néhol a varrásba besegített....

Szintén 1986-ban Tamásiban. A stílusom még hagyott maga után kívánni valót, néha seggbe rúgtam magam az ugrás fölött, csak úgy biztatásképpen....hihihi....! A pálcára a csapót, a fogantyút meg a bőrgombot szintén magunk készítettük. A pálca végén a gombot, szinte mindenki csinálta abban az időben, én a Joskutól (Tóth Józsi, Dalmandról) tanultam el, aki abban az időben a terület leggyorsabb embere volt, még Clint Eastwoodnál is gyorsabb....hihihi...!