2017. máj 22.

Naplórészletek Írországból - "Kalandvágy"

írta: Panyi György
Naplórészletek Írországból - "Kalandvágy"

     Megtaláltam egy régi noteszomat, amiben az első bejegyzéseim fennmaradtak. Ezek alapján kezdtem el később blogot írni. Ahogy olvasgattam, eszembe jutott egy "hagyományőrzőlovasfeltalálónemzetes" kommentelő, aki azt vetette a szememre, hogy nem maradtam otthon segíteni a "magafajtát", hanem inkább kalandvágytól vezérelve elmentem külföldre, hogy pár ezer lóra rákényszerítsem az akaratomat, mert én ahhoz nagyon értek, de a lovagolás eszenciájához fingom sincs. Miután nem akartam vitatkozni, elfogadtam az álláspontját, hogy tudniillik neki van fingja, amiről kommentjeiben tanúbizonyságot is tett. Nos, néhány bejegyzést megosztanék veletek, hogy eldönthessétek a kalandvágyam mértékét, ami annak ellennére kitört rajtam, hogy a családom otthon tördelte a kezét, én meg Írországban. Na, nézzük....!

2008. május 20. szerda

....ma szerencsém volt, hogy egyáltalán végig tudtam csinálni a napot.  Több lóról érthetetlen módon nem estem le, felülésnél az egyik elugrott de még meg tudtam fogni, úgy hogy amikor rúgott hajszál híján ment mellé a lövés. Kathinak mondtam, ne segítsen csak tartsa a fejét, mert ha ő segít akkor vagy elugrik a ló, vagy hanyatt b...ssza magát, legalábbis eddig elég jó a statisztikája.

2008. május 24. szombat

...a "43"-as durván végigbakolt másfél kört (egy kör 400 m) kengyel nélkül a benti galopppályán, nem estem le. A "11"-es a homokos padockban akart lebakolni, de itt is fennmaradtam mint a szállóige. Jó is az amikor az ember elmeséli nagypapa korában, hogy ez vagy az a lova hogy tudott bakolni, de amikor már a neveikre sem emlékszel, az nem vicces......

2008. május 27. kedd

Tegnap a "11"es négy körön keresztül bakolt, ugrált, szökellt, de az életösztön nem engedett leesni, pedig gondoltam már rá, hogy Gerry csak azért lovagoltatja velem ezeket, mert nekem a legjobb a statisztikám az összes közül. Lehet ha az elején mindjárt lepadlóztam volna párszor, most nyugtom lenne......

2008. május 28. szerda

Kedden a"11"-es, - már a nevét is megjegyeztem "Autentic" - már csak az utolsó két körön volt durva, remélem ma rendben lesz. Milyen apróságoknak is tud örülni az ember. Volt egy új lovam is, úgy hívják "Thomi Kelly". Tavaly próbálkoztak vele, de a Steven is meg a Thomas is leesett róla, ezért visszavitték a legelőre. Tegnap már harmadszor ültem rajta, nem estem le. Remélem ma minden rendben lesz......!

2008. június 2. hétfő

Gerry kérés nélkül közölte velem, hogy kifizeti májusra az 1600 eurót, áprilisból meg ezret. Ha valaki megkérdezi otthon, hogy mit jelent magyarul az a szó hogy "tomorrow", akkor annak habozás nélkül azt fogom mondani, hogy "fizetésnap". Ha kéred a lóvét, Gerry mindig azt válaszolja hogy holnap. Aztán ha másnap megkérdezed, felháborodottan mondja, hogy "de hát mondta, hogy holnap"....hihihi...Kínosan ügyel rá, hogy ne herdáljuk el a vagyont....Persze ma sem kapott senki pénzt, igaz mondta hogy "tomorrow"....hihihi....

2008. június 4. szerda

Tegnap megint felültem egy nyers lóra, amire Gerry azt mondta, hogy tuti nem lesz vele semmi probléma, nyugodtan felszerelhetjük a bokszban is. Igaza volt, nem is volt vele semmi probléma, csak akkor vágta magát hanyatt amikor a nyerget felraktuk a hátára, de hát ez hozzátartozik a mindennapokhoz...hihihi...Józsival egymást motiváltuk menekülés közben, hogy az nyer aki élve kijut a bokszból....Később amikor ráültem, már nem csinált semmit....

2008. június 10. kedd

Hétfőn feladtam a pénzt postán. Gerry azt ígérte, a héten ideadja a májusit is. Alig van ló az istállóban, majd július elején jönnek be a legelőről.

2008. június 11. szerda

A "Belezar" beakadt a jártatógép rácsába, és meghúzta magát. Olyan gyorsan húzta visszafelé a gépet, hogy alig tudtam kiugrani a rács elől, majdnem pofán vágott. A Szerencse velem volt....!

2008. június 17. kedd

A hétfő bakolós nap volt. Tomy Kelly megosztotta velem az örömét, kb kétszáz méteren úgy bakolt, hogy nem is láttam a lovat magam előtt, és az az érzésem támadt, mintha az én hátamon lenne a nyereg. Ő persze nem értette, én miért nem örülök, de úgy hirtelen nem voltam abban a helyzetben, hogy elmagyarázzam neki. A "Bull" nevű kis sárga körönként csak egyszer örült, de azt nagy tempóból, és ezzel egy időben afféle magyaros motívumokat rúgott a levegőbe. Kedves kis ló, szerintem csak a honvágyamat akarta enyhíteni, s mindent elkövetett hogy jókedvre derítsen....hihihi....

2008. június 18. szerda

Tegnap azzal kezdődött a nap, hogy bevállaltam Tomitól a Tomy Kellyt, nagyon hálás volt érte. Aztán a következő körben leestem a San Marcoról, rá a korlátra a combommal. Olyasmi volt mint egy medvepuszi. Nagyon fájt, de az éjszaka sokat javult. Az utolsó ló a "42"-es volt. A pajtában kellett volna rá felülnöm, de meg se tudták fogni. Mick azt mondta hagyjam a picsába. Ott hagytam mindenkit és bevittem a jártatóba. Ahogy húztam a hevederen bakolni akart, de nem engedtzem előre ezért felágaskodott, elvesztette az egyensúlyát és rám esett, nekinyomott a jártató oldalának. Akkor vettem észre, hogy levettem a kobakomat. Felhasadt a felbőröm, minden csupa vér lett, de akkor már nem bírtam abbahagyni. Egy óra múlva rajta ültem, ügettem is vele egy keveset a homokos karámban. Helen egy óra hosszat próbálta lekezelni a fejbőrömet, de nem tudta mert le kellett volna vágni a hajamat. Itthon még félóra tusolás után is piros víz folyt a fejemről.

2008. november 12.szerda

Ma este hétkor behívott minket a Gerry mert kólikázott egy ló. Kijött a doki de nem lett jobb, este kilenckor el kellett altatni. Holnap telihold.....

2008. november 15. szombat

Ma, egyperces néma gyásszal emlékeztünk a fizetésünkre, akit eltűntnek nyilvánított a hatóság. Az utolsó szemtanú, aki még életben látta az eltűnése előtt, Gerry zsebében vélte látni, ám a szembesítéskor nem ismerte fel az áldozatot.

2009. január 19. hajnali négy óra tizenhét perc

Már az új helyemen vagyok. Örülök, hogy sikerült Gerrytől megszabadulnom, legalább már a fizetésemért nem kell aggódnom. Ami a munkát illeti, az első két napon szerelnem sem kellett, profi módon csinálják, készen hozták a lovat. Az első tíz napban már kétszer estem le, talán jobban kellene koncentrálnom.

2009. január 24-én este kilenc órakor

Két hete dolgozom itt, de már háromszor estem le. A gólhelyzeteket nem számítjuk, pedig a statisztika szerint csak minden tizedik gólhelyzetből lesz gól. Mondjuk attól függ mennyire béna a csatár. A tököm tele van, lassan megszokom, hogy állandóan veszélyhelyzetben vagyok. Némelyikhez csak külön engedéllyel lehet bekéredzkedni..

2009. január 29. hajnali négy óra huszonhat perc

Na ! Eltelt egy hét és nem estem le....! A naaaagy magyar csúcstartó a seggét veri örömében a földhöz, hogy megúszott egy hetet leesés nélkül.....! Fasza...!....."A próbát mindenkinek ki kell állnia, de az soha nem akkor és úgy történik ahogyan azt mi szeretnénk....!" (Antony Hopkins a Grizzly című filmben)

2009. február 04-én, hajnali négy órakor

Tegnap már utáltam a lovakat, meg az egészet...! Be vannak repedezve az ujjaim, nagyon érzékenyek, a hidegtől néha megfájdul a csípőm, már szétültem a seggemet, s mindezt kinn esőben hóban szélben fagyban, reggel nyolctól este hétig. Nagyon nehéznek érzem, de lehet hogy csak elpuhultam.....

2009. február 6. négy óra ötven perckor

Na helló....! Megint eltelt egy hét hogy nem estem le....!Nem tudom ez kijelentés, vagy megkönnyebbült felkiáltás......

2009. február 14.

Eltelt ismét egy hét és nem estem le, de nagyon fáradtnak érzem magam. A keddi nap kész horror volt, több ló bakolt és ágaskodott, sokszor magam sem tudom hogyan maradtam a nyeregben. Becsípődött az ülőidegem, és egy hét óta nem tudok vele mit kezdeni, a tizedik ló tájékán már kissé nyűgös vagyok. Lelki oka van az egésznek, itt az ideje, hogy megállítsam....!

Dátum nélküli bejegyzés...

Elérkeztem egy újabb hét végéhez, vasárnap reggel írok. Örvendezzünk...! Ez a negyedik hét leesés nélkül, és pillanatnyilag a lelki fizikai állapotom kielégítőnek mondható. Vannak napok amikor minden sikerül, és vannak napok amikor nagyon kell figyelnem arra, hogy ne uralkodjon el rajtam az önsajnáló, deptessziós hangulat. Nos erre a hétre ez nem volt jellemző, pedig a munka ugyanolyan nehéz, de az hogy milyen perspektívából tudom szemlélni a helyzetemet, rendkívüli módon befolyásolja a hangulatomat....! Mostantól fogva nem panaszkodom....!

Dátum nélküli bejegyzés.....

Két újabb csikóra ültem fel, de ezek nagyon vadak voltak, mégis megúsztam esés nélkül. Lehet hogy vigyáznak rám.....?!

Dátum nélküli bejegyzés...

Hétfő van. Ma a szürke csikóra felültem a bokszban, úgy bakolt meg rúgott, hogy komoly károk keletkeztek a bokszban, meg szerintem a ló lábában is, de majd holnap meglátjuk....

Dátum nélküli bejegyzés....

A szürkén már háromszor ültem a héten, és már vágtáztam is vele. Szombaton már semmit sem csinált. Már ötven napja nem estem le, remélem nem is fogok többet esni....2009 március 15-én írtam ezt....A Tom jó főnök, most már úgy csinálom ahogyan én akarom, senki nem szól bele....

Március 30. hétfő hajnali négy óra

Már a kilencedik hete nem estem le...! Vissza sem merek tekinteni milyen mély gödörből másztam ki....! Mérhetetlenül sokat tapasztaltam, saját elhatározásomból nem mernék egy ilyen kurzust végigcsinálni, belefogni sem mernék....! Ez csak úgy megy, hogy az embert valami beletaszítja, és vagy megoldja, vagy megy a "levesbe".....Egyáltalán nem érzek büszkeséget, inkább hálás vagyok a Szerencsémnek.....! Szerencsésnek érzem magam.....!

Dátum nélküli bejegyzés...

Hihetetlen....! Tíz hete nem estem le...! Hálát érzek...! Azt hiszem sokkal szerényebben térek majd innen haza, van még mi tanulnom....!

Április 16. hajnali három óra harminc

Amióta Írországban vagyok nem volt még ilyen jó első napom. Amíg nem voltam itt, a szürkéről két lovas háromszor esett le, aztán inkább hagyták. Nekem nem csinált semmit, pedig csak a jártatóban ment eddig....

.......Eddig tartottak a noteszom lapjai. Írtam egyébként több noteszba is, talán majd megtalálom a többit is. Mindenesetre én megpróbálom tartani magam ahhoz, hogy nem mondok olyan cipőről véleményt, amiben még nem jártam, és próbálom tartani magam ehhez.....!

 

 

 

Szólj hozzá