Feltételezem a cím alapján, - mint egy lovasnemzet (fia ) lánya (nehogy feljelentsen valaki a nők hátrányos megkülönböztetése miatt, no meg a lovasok kilencven százalékát amúgy is ők teszik ki), illetve fia, - tisztában vagy vele miről is szeretnék írni, hiszen ma Magyarországon is évente legalább húsz-harminc helyen rendeznek rókavadászatot, sőt már van ahol kutyafalkával teszik ezt a hagyományok szerint (egyről biztosan tudok, de feltételezem, hogy van még három négy falka Magyarországon, illetve megelőlegezem a feltételezést, hiszen végül is csak lovasnemzet vagyunk). Tulajdonképpen nem is magáról a rókavadászatról (amit nálunk egyszerűen csak vadászlovaglásnak is neveznek), hanem inkább a különbségekről szeretnék írni, a témának nem vagyok szakértője, de sikerült némi tapasztalatot gyűjtenem, pár éves Írországi tartózkodásom alatt. Kezdjük egy kis statisztikával, ami a wikipédián nyomon követhető, onnan másoltam ki. A kutyafalkák száma Írországban. Foxhound falka: 49, ebből hat Észak-Írországban. Staghound (szarvasvadász kutya) falka: 1 .  Vérebfalka : 2 .  Draghounds falka: 3. (Ezek nem igazi róka után mennek, hanem egy előre meghúzott nyomot követnek.) Harrier falkák : 60, ebből 7 észak-ír, Beagle falkák : 22, ebből 3 észak-ír. Összesen van tehát kb. 130 kutyafalka, amelyek kiszolgálják az írországi "fox hunting" szezont, ezek a hivatalos adatok, viszont számolni kell azzal is, hogy létezik még számos privát falka is, ami nem szerepel a hivatalos nyilvántartásban. Amikor a Tomnál lovagoltam, a szomszédságunkban is volt egy ilyen, mindig onnan tudtuk, hogy tíz óra van, mert akkor etették őket. Amikor meg jártatták, tréningezték őket, mentek úttalan utakon, bozóton, miegyében keresztül. Ez csupán annyiban érintett minket, hogy a miegyébbe a galopp pálya is beletartozott, aminek az első harmadát szintén bozótos övezte, és gyakran előfordult, hogy galoppozás közben egyszer csak ezer kutya ugrál be a galoppra, a lovaink természetesen a saját nézőpontjukból nézve tökéletesen reagálták le a dolgot, azaz a pillanat törtrésze alatt visszapördültek az ellenkező irányba, és olykor azért még az is előfordult, hogy ilyenkor nem estünk le. Ha meg már lenn térdeltünk a porban (esetenként sárban), elmondtunk mindjárt egy pár imát a keneltulajdonos lelki üdvéért. Én reflexszerűen magyarul imádkoztam, általában a miatyánk egyéb változatait mondtam el néhányszor, ahogy vidéken azt szokás, bár egyszer amikor megkérdeztem egy hozzáértőt úgy nyilatkozott, hogy ezeket a változatokat még életében nem hallotta, legalábbis a templomban nem. Jordan is sok imát tudott, de ezek általában mind így kezdődtek, hogy "fuck your mother,...."  Az "Írish Masters of Foxhounds Association" hivatalosan 41 falkát tart nyilván a felsoroltakból, és induljunk ki ebből. Ha húsz hetes a szezon, és minden héten egyszer vesznek igénybe egy falkát, akkor az egy évben 800 rókavadászatot jelent, ha csak a hétvégéket számolom. Ez azonban nem igaz, mert az alább látható képek egy része eleve egy keddi alkalommal készült, ahol nem voltak túl sokan, mindössze negyven lovas jött össze, hétvégén ennek a duplája, vagy akár több is lehet. Rókavadászatot a lovas klubok is szervezhetnek, és olyan falkát vesznek igénybe amilyet akarnak, nehéz tehát pontos számokat mondani. Annyi biztos, hogy a szezon ideje alatt bármikor és bárhol feltűnhetnek.A képhez : - Az indulás előtti pillanatok. A lovakat felszerelve raktuk fel a futóba, és autóval mentünk a helyszínre, ami mintegy tíz kilométerre volt tőlünk. A lovat én törtem be (kegyetlen erőszakkal, és még volt pofám a blogon is közzétenni....hihihi....), ez volt az első rókavadászata. Írországban úgy tartják, hogy mindegy mire specializálódott egy ló, négy évesen mennie kell rókavadászatra. Ez persze nem vonatkozik a "nagyon profikra", ők már Írországban is próbálnak elkülönülni, de nem ez a jellemző. A háttérben álló kis kőházikóban laktam, közvetlenül az istálló szomszédságában.

A képhez:  - Írországban a "Fox hunting" egyfajta társadalmi esemény, ahol mindenki találkozik mindenkivel, mindenki tud szinte mindent mindenkiről, és sokszor volt az az érzésem, hogy egész Írország olyan, mint egy nagy család. Szerintem Széchenyi célja is ez lehetett a lovassport meghonosításával, egyfajta hátteret biztosítani a társadalmi életnek. Nos, ez egy alapvető különbség a két ország között, mivel nálunk általában csak azok vesznek részt ilyen eseményen akik azt meg tudják fizetni, míg Írországban ez nem számít "státuszszimbólumnak"! A kép jobb szélén az is jól látszik, hogy már a legfiatalabbakat is bevonják, sok esetben lóról, vagy akár csak gyalog vezetve a pónikon ülő gyerekeket. A főnököm fia két éves volt amikor részt vett az első ilyen eseményen, ennek az újságban is nyoma van, a cikket majd huszonegy éves korában megkapja több másikkal együtt. Írországban 21 éves korukban lesznek nagykorúak a gyerekek, és amennyire sikerült megismernem őket, nem minden ok nélkül van ez így...hihihi....!

Hogy ne érje szó a ház elejét, ejtenék néhány szót a "rókavadászat" eredetéről. Bár már az ókorban is népszerű volt a kelta Britanniában, a mai formájában 1534-ben indult az angliai Norfolkból, ahol a helyi gazdák, a rókák elszaporodása miatt indítottak szervezett vadászatot kártevőirtás céljából, de az első, kifejezetten rókavadászatra kiképzett falkát, a késői 1600-as években jegyezték fel. Írországba az angolok vitték magukkal, akik éppen az 1500-as évek első felében foglalták el Írországot, és az angol fennhatóság meg is maradt a múlt század húszas éveinek közepéig. Az angolok mentek, viszont az írek adoptálták tőlük az összes szokást, tradíciót, ami nekik tetszett. Annyi a különbség, hogy például az angol telivért ők ír telivérnek hívják, és a fennmaradt tradicionális lovaseseményeket, ír hagyományokká tették. Ilyen a rókavadászat is. Magyarországon viszont az a tradíció, hogy ha az egyik magyar meghonosítana valamit, akkor a másik azt kiirtja írmagostul amikor hatalomra kerül. Így van ez a lovas dolgainkkal is sajnos, mindössze annyi hagyományunk maradt, hogy állandóan azt szajkózzuk, hogy mi "lovasnemzet" vagyunk, ám ennek tárgyi  jeleit vajmi nehéz  fellelni ma már.

A képhez:  - Ő a "vadászmester", aki a kutyákért  felelős. Megkülönböztetnek még egy "Master of Foxhounds" címzetű embert, aki az egész vadászat lebonyolításáért felel, bár ez sok esetben megegyezik a "vadászmester" személyével, sőt általában ő birtokolja a kennelt is. Kutyáival, és a segítő személyzettel egy kürt segítségével kommunikál. Egy falkában átlag 20-30 kutya van, ennél kevesebb ritkán, több azonban lehet. A háttérben látható speciálisan kialakított kamionnal viszi a helyszínre a kutyáit, és a lovait. A vadászmesterrel szemben nem követelmény, hogy lovon üljön, vezényelheti az egészet a földről is, bár amíg ott voltam ilyet nem láttam. A résztvevőktől és a segítő személyzettől megkülönbözteti a kabátja is, amin öt fényes gomb jelzi, hogy ő a "vadászmester". A segítők zakóján csupán négy fényes gomb található. Erre egyébként semmi szükség nem lenne, mivel mindenki ismeri őt magát, és a segítőit egyaránt. Ha valaki nem tartja be a hagyományos öltözködési formulát, attól még részt vehet az eseményen, még csak megszólni sem fogják miatta, bár ez régiónként is változhat. 

A képhez : - A vadászat akkor kezdődik, amikor a kutyák nyomot fognak, és elindulnak valamely tetszőleges irányba, árkon bokron keresztül. A kép ezt a pillanatot örökítette meg. 

A képhez: - Ritkán adódik olyan helyzet, hogy a kutyák végig nyomon maradnak, ilyenkor a lovasok megállnak, beszélgetnek, fényképezgetnek, mint ahogy én is tettem. A fekete zakós hölgy középen Shila, már közel járt a hatvanhoz, saját istállót tart fenn, és a bérlovaglás mellett a szezonban rókavadászatra is szervez lovasokat úgy Írországból, mint külföldről egyaránt. Több erre alkalmas lova volt, ezeket adta bérbe ilyenkor. Volt azért neki olyan is amit eleinte csak házőrzésre lehetett használni, ezek szervizelését én láttam el, elvégeztem a szükséges beállításokat, aztán addig jók voltak amíg le nem futották a kilométerüket. Amikor ez megtörtént, akkor hívott, hogy "megint olajcserés a jószág, meg jó lenne ha némi "chip tunningot" is eszközölnék rajta, hogy ne kelljen olyan sűrűn olajcserére járni".....hihihi....A kép másik érdekessége itt az előtérben a kék zakós hölgy Jan. Az ő lova volt az is amin én ültem. Jan tetőtől talpig lovas volt, ez határozta meg az életét. Ha megnézed a kobakját, azt látod, hogy a szalag felfelé áll rajta. Sokáig azt hittem ez véletlen, ám most hogy kutakodtam ez ügyben, megvilágosodtam. Tudniillik a szabályok szerint a profi személyzetet a kobakja alapján úgy lehet megkülönböztetni, hogy nekik lefelé áll a szalag a kobak hátulján, mindenki másnak felfelé (kellene hogy álljon). Így tudják megkülönböztetni hátulról a lovasokat, bár manapság már ennek sincs jelentősége.

A képhez : - Ő egy jól ismert ember volt a környéken, saját "Hunter Trial" (Vadászlovaglásra alkalmas pálya, gyakorlatilag úgy néz ki mint egy military tereppálya, csak itt időre lovagolnak, és az győz aki a leggyorsabb. Lehet egyéniben indulni, párban és csapatban is. Lehetőség van fiatal lovak képzésére, illetve fiatal lovasok tanítgatására egy vezető ló segítségével. Ha ilyen rendezvény volt, pár nappal a kihirdetés után már lezárták a jelentkezést mert annyi volt a nevezés. Ilyenkor már csak úgy juthattál be ha "kihaltak" előled....hihihi...) pályát tartott fenn, sokat jártam oda lovakat belőni. Amint vége volt a szezonnak, kezdődtek a "Hunter Trial" versenyek, illetve ír specialitás volt az "egynapos military" is, ahol mindhárom számot egy napon lovagolta le a lovas. Ilyeneken is indultam fiatal lovakkal. A háttérben a kutyák már nyomon vannak, de majd csak akkor indulnak utánuk a lovasok is, ha a vadászmester jelzést ad erre.

 A képhez : - A legtöbb lovas nem is igazán a róka miatt vesz részt, inkább az ismeretlen akadályok okozta izgalom miatt, mivel ha a kutyák átmennek valahol, azokat követni kell, és amin a kutya át tud menni, meg tud ugrani, azt a lónak is tudni kell. Más kérdés, hogy ez alkalommal rókát nem is láttunk. Szerintem a rókák már pontosan tudják mikor kell messzire elhúzni a környékről, több évszázados tapasztalatuk van benne.

A képhez : - Legtöbb országban már a felnőtt lovasok is elszoktak az egyenlőtlen tereptől, s már akkor is nyávognak, ha egy dombra fel illetve le kell jönniük. Aki pedig úgy lovagol, hogy keresi a terep adta lehetőségeket az ugrásra, mászatásra, azt hamar renitensnek bélyegzik. Na, a renitensek helye ott van Írországban, ott nem kell félniük a megbélyegzéstől, hiszen már a gyerekeket is "renitensnek" tanítják, együtt lovagolnak a felnőttekkel, a nekik megfelelő méretű pónival. 

A képhez : Árkon bokron keresztül. A háttérben alkalmi nézősereg látható. Amikor forgalmas úton mennek át, a forgalom leáll, az emberek kiszállnak az autóikból, sőt még a buszokból is, fényképeznek, integetnek, és minden alkalommal úgy néznek a lóra mintha valami nagyon ritkán látható dologba botlottak volna. Na, ezt képzeld el nálunk Magyarországon, és ha értesz a valószínűségszámításhoz, akkor könnyedén kiszámolhatod az egy négyzetcentiméterre eső k...anyázások számát. Ez is lényeges különbség a magyarok és az írek között. 

Nos, hát ennyit gondoltam erről a témáról, abszolút a teljesség igénye nélkül. Szerintem ha jobban belevágnánk az összehasonlításba, csak pironkodhatnánk. Én azt tartom, hogy lovasembernek Írországot látni kell, minden szépségével, keménységével, és persze hülyeségével együtt, mert nyilván nem minden rózsaszínű ott sem, ott is emberek élnek, hibáznak is, de nálam a mérleg nyelve még így is erősen pozitív.