Mondok gyorsan pár közhelyet...! Mi lovasok nagy súlyt fektetünk a bizalomra. Nyilvánvalóan nagyon fontos dologról van szó, enélkül nem juthatunk egyről a kettőre, nem lesz megbízható társunk a ló. A bizalom nem csak a lónak fontos, a lovasnak szintén meg kell bíznia a társában, amíg nem bízik meg benne, nem társa lesz, hanem alárendeltje. Az alárendeltet pedig állandó ellenőrzés alatt kell tartani, mert amint nem teszed, át fog verni, ha lóról beszélünk, akkor meg fog állni az ugrás előtt, vagy "félre megy", de az is előfordulhat hogy nyílt lázadást kezdeményez a főnök ellen, felágaskodik, lerúgja magáról, netán amikor repül a főnök kicsit fejbe rúgja ha már úgyis (kéznél) lábnál volt, ne kelljen külön költeni rá. Képzeld el, hogy te vagy a ló....! Te egy olyan ló vagy, aki már megjárta a "legjobb istállókat", és miután jó képességű ló vagy, mindenki elsőre azzal kezdte nálad, hogy "sarkantyút a beledbe", kikötőszárat rá rövidre húzva, oszt jól elverni....! Remélem ettől már jól megnőtt a bizalmad az emberek iránt....! Olyannyira, hogy már úgy tudsz ágaskodni, hogy mire a paraszt ahhoz a részhez érne, hogy "sarkantyút a beledbe", már rég lent hempereg a földön, és rémült szemeiben azt látni, hogy "csak rá ne essél", pedig te fasza gyerek vagy, még senkit sem rúgtál meg, senkit nem tapostál halálra, csak éppen tele van már a tököd a sok rabszolgatartóval. Esténként a bokszban arról álmodozol, hogy egyszer majd jön valaki, aki ha nem is beszéli a nyelvedet, mégis képes lesz megérteni a problémádat. Reggel ha jön a "kétlábú", behúzódsz a sarokba, nem tudod miért, de valahogy sugárzik belőlük a rosszindulat. A múltkor is elzárták a vizet, vagy három napig nem ittál, kikötöttek olyan rövidre, hogy már csak alig bírtad magad földhöz verni, arról sem te tehettél, hogy a lovas alattad maradt, mert alig bírtál felállni is, aztán meg jól elvertek futószáron az abrak helyett. Na, most már nagyon bízol az emberben nem...? Pár napig nem történik semmi, aztán egyszer csak felpakolnak egy kamionra, aztán nem sokára ott találod magad ahonnan egy évvel azelőtt elvittek, a főnököt meg valahogy úgy hívják, hogy "Tulajdonos". Pár napig megint semmi, már kezdesz reménykedni hogy békén hagynak, amikor emberek jönnek, nyerget tesznek rád martingállal meg a már jól ismert kikötőszárral, a kantáron, azt amit orrféknek nevez a kétlábú, úgy meghúzzák, hogyha kétlábú lennék azt mondanám, hogy majd be sz...ok, aztán elmegy mindenki, és egy darabig állni hagynak. Nem sokára azonban, megjelenik az akit úgy hívnak "Tulajdonos", és tárgyal valakivel, akinek "tenni kellene egy próbát", ami nem tudod mit jelent, csak olyan sokszor ismételte, akit úgy hívnak "Tulajdonos", így aztán megmaradt a fejedben. Amint benn álldogálsz a sarokban, megjelenik egy addig ismeretlen kétlábú. Te rögtön befordulsz a sarokba, a faradat mutatod neki, "csak hogy tudjad öcsém, ha nagyon erőlködsz, akár picsán is rúghatlak"....! Egy darabig álldogál a bokszban, majd hoz egy villát, meg talicskát, és elkezdi igazgatni az almodat. Te nézegeted, hogy most mit akar ez, fel akar ülni a hátadra vagy mit akar, minek jött ide....?! Egy idő után, amit az emberek "egy negyed órának hívnak", már úgy tűnik nem is lovagolni akar, ezért kezdesz kicsit felengedni, mivel akik reggel meg este jönnek, azok "nem veszélyesek", azok is ilyesmiket szoktak csinálni, sőt volt már rá példa, hogy meg is simogattak. Kezdeti feszültséged mintha oldódna egy kicsit, az új csávót már nem látod annyira "sötét alaknak", ezért közelebb engeded, mire ő elkezdi leszedni rólad az egész felszerelést, aminek már éppen ideje, hiszen attól a kurva orrféktől, már csókra áll a szád, úgy el van zsibbadva. Na, ekkor elővesz a zsebéből egy olyat, amit "ezek" répának hívnak. Kiskorodból még emlékszel az ízére, finomnak is találod, de azért egy kétlábútól csak nem fogadhatsz el akármit....! Ki tudja, lehet hogy mérgezett, vagy ilyesmi, szóval nem fogadod el a kezéből, ő meg egy darabig kínálgatja, majd beleteszi az etetődbe, és elkezdi a szőrödet kefélgetni, ami be kell valljad, jól esik. Figyelsz hátra a kétlábúra, de azért azt is látod hogy ő nem figyel a répájára, és hát úgy látszik szimpatikus gyerek, ezért úgy döntesz, te majd felügyeled a répa őrzését, először leellenőrzöd, hogy megvan-e, megpiszkálod az orroddal biztosan nem lopta még el senki, aztán egyszer csak "baleset történik, mert nem tudod miképpen történhetett, de a szád bekapta a répát, "oszt már ott se vót". Kicsit röstellkedtél miatta, de az "új csávó" egy újabb répát tett az etetődbe, amire neked megint vigyáznod kellett, egészen az újabb "balesetig", az meg megint egy másik répát rakott az etetőbe, de akkor már sejtetted, hogy ez egy társasjáték lehet, mivel amikor "leütötted a bábut", mindig újat tett a táblára. Egész jó játék ez, gondoltad, s már meg se vártad, hogy feltegye az újabb játékost, elvetted a kezéből mielőtt letehette volna. Ekkor behozta amit kantárnak hívnak, és elkezdte szétszerelgetni. Mivel a kezében meg ott volt egy újabb "bábu" elvetted tőle, mert láttad nehezére esik mindkettőt tartani. Amikor végzett, a szád elé tartotta a zablát, de nem csinált semmit, csak várt, te meg gondoltad így folytatódik a játék, bekaptad "amit zablának hívnak". "Amit orrféknek hívnak" az új csávó levette, s így már nem is volt olyan kellemetlen, illetve mindent levett, csak "amit nyeregnek hívnak" azt rakta vissza a hátadra. Persze először nem tetszett a dolog, de hát olyan rendes gyereknek látszott, gondoltad hagy kapjon egy esélyt az "új csávó"...Hatszor annyi idő után "amit az emberek negyedórának hívnak", kivezetett a fedelesbe és futószárazni kezdett, majd egy ostorral jó nagyokat durrantott, amitől te rettenetesen megijedtél, és futni, menekülni kezdtél, de ő csak nem hagyta abba, és egy kicsivel több idő után, mint "amit az emberek negyedórának hívnak" megnyugodtál, hiszen csak bolond a gyerek, csak ez a heppje, hogy durrogasson, nem akart bántani. Ekkor lépni kezdtél, de a "bolond gyerek" meg elkezdte az ostorral ütni a hátad...! Na jó , nem ütni, csak rád ejtette az ostor végét, de hát azt hitted ez megint csak verekedni akar, hát újra szaladni kezdtél, az meg továbbra is csinálta a hülyeségét, meg hát nem is fájt, csak úgy pszichésen rosszul esett először, de rájöttél, hogy valóban csak játszik az új csávó. Amikor már ettől sem féltél odament hozzád, rövidre fogta "amit az emberek futószárnak hívnak", és elkezdte egy pálcával a nyerget ütni, de te úgy be.....tál, hogy ismét kiszaladtál volna világból, de az új csávó nem engedett, bár úgy tűnt nem fogja a szárat, amikor el akartál szaladni, valahogy soha nem sikerült. Nem sokára rájöttél, hogy nem is téged ütlegel csak a nyerget, ezért ezúttal is megnyugodtál. Az új csávónak azonban még más trükkjei is voltak, mert ezt követően elkezdte egy csattanós pálcával paskolni a nyakadat, ami először nem esett jól de immár kezdted megszokni az új csávó hülyeségét, és rájöttél, hogy csak úgy csinál mintha, de valójában nem akar bántani. Legközelebb már csak akkor akartál lefeküdni, amikor a lábaid közét piszkálta (Ezt bárki megértheti, hiszen neked sem mindegy ki piszkálja a lábad közét....hihihi...!), illetve akkor ijedtél meg nagyon amikor elkezdett felugrálni melletted, de megint csak kiderült, hogy ártalmatlan, így megnyugodtál olyannyira, hogy hagytad magadra felugrani, és amikor megpöccintett a pálcával tudtad, nem megverni akar, hanem azt hogy induljunk el előre. Te meg persze elindultál mert eddig ilyet még sohasem csináltak veled, talán meglepődtél, vagy ilyesmi. A bejáratnál egyszer megpróbáltál két lábra állni, de az új csávó nem kapaszkodott bele a szárba, hanem csak odapöccintett egyet a pálcájával, te meg elindultál ismét előre. Addig mindenkinek az volt a gondja veled, hogy nem mentél ki még a lovardából sem, ez az új csávó meg egyszer csak kinyitotta az ajtót, és már mentünk is kifelé. Te nem tudtad mi történt, így hát mentél, egyre távolabb az istállótól. Az új csávó az összes szárat odaadta, te meg letetted a fejed a földig, fújtattál, próbáltál jobbra, balra menni, de az új csávó mindig csak lassan egyenesen előre terelgetett. Ekkor láttad meg a fehérbe csomagolt bálákat egy nagy rakásban, és már igencsak azon gondolkodtál, hogy meg kéne ennek az új csávónak is mutatni, hogy téged nem abból a fából faragtak, hogy csak úgy bárki kimenjen veled terepre, de az új csávó csak erőltetett egyre közelebb. Ekkor már nem bírtad cérnával, és hirtelen felágaskodtál, de az új csávó mégsem volt olyan "puha pöcs"' amilyennek addig mutatta magát, és olyat csinált amit a kétlábú úgy emleget, hogy "lemossa a lovat", érdekes módon azonban a víznek semmi köze sincs a tevékenységhez, sőt megkockáztatom, inkább közelebb állt egy veréshez, mint egy mosáshoz. No, ilyet se tudott veled eddig senki sem csinálni, s ettől úgy meglepődtél, hogy rögvest elmentél a bálák mellett, sőt belementél a közeli patakba, felmentél a meredek dombon majd lecsúsztál rajta, felugrottál arra "amit a kétlábú banknek nevez", galoppoztatok keresztül kasul, és az új csávó csak dicsért, veregetett, és dicsért. Mire visszaértetek már jól elfáradtatok mindketten, és amikor zárásképpen még répásat játszott, már nem vártad meg, hogy beletegye az etetőbe, hanem már a kezéből elvetted, már csak azért, hogy ne húzzuk az időt mindenféle szükségtelen részletekkel. Nem tudtad miért, de így utólag nem volt olyan érzésed, hogy igazságtalanul kaptál volna ki, sőt bár még titkoltad magad előtt is, de mintha kezdted volna megkedvelni ezt az új csávót. Ez olyan volt mint aki tudja mit akar csinálni, persze amikor be voltál szarva határozott volt, és így utólag  azt gondoltad, hogy pont jókor "segített" át a holtponton, mert ha nem teszi már kolbász lennél. Másnap már nem fordultál a sarokba, bár még nem mutattad neki hogy örülsz, aztán felnyergelt, kimentetek terepre, és emlékszel, nagyon sokszor megdicsért, persze nem értetted mit mondott, de a hangsúlyáról tudtad, hogy az új csávó mikor elégedett, mikor örül, és szinte mindig örült neked, mint ahogy te is neki, és már egyáltalán nem titkoltad. Olyannyira nem, hogy pár hét elteltével a többi kétlábúnak is feltűnt, hogy ha meghallottad az új csávó cipőjének kopogását ( és ezt soha nem tévesztetted össze a máséval), már rúgtad az első lábaddal az ajtót, türelmetlen voltál, hogy újra láthasd és örülhess neki, amikor pedig elment szomorú voltál, de tudtad, hogy másnap újra eljön. Így ment ez egy darabig, mígnem egyszer jött az "akit Tulajdonosnak hívnak", és eladott egy másik embernek. Épp annyi idő volt amikor az új csávó jönni szokott, és az "akit Tulajdonosnak hívnak" azt mondta, hogy nem teheti meg az új csávóval, hogy még utoljára ne találkozzon veled. Ugyanúgy kapáltál mint máskor, amikor felhangzottak az új csávó cipőjének koppanásai. Egyikőtök sem tudta, hogy az lesz az utolsó találkozásotok. A búcsú röviden, szomorúan zajlott, te pedig nem értetted, hogy miért vezetnek el téged attól akit így megszerettél. Amint vezettek, forogtál vissza, és úgy "röhögtél", kiabáltál, mint amikor a csikót az anyjától választják el. Téged teherautóra pakoltak és elvittek, az új csávó pedig gyorsan elindult a hátsó kijárat felé, hogy ne lássák legördülő könnycseppeit. 

Miért írtam le mindezt....? Azért mert a bizalom az emberek között is nagyon fontos, és már jó néhány évtizede azt a játékot játsszuk, hogy kitalál a főnök valamit anélkül hogy megkérdezne, aztán örüljél hogy törődünk veled. Nem csoda, hogy nincs bizalma senkinek sem azokhoz, akik anélkül, és úgy akarják felvirágoztatni a "lovasnemzetet", hogy még csak meg sem kísérlik megérteni a másik álláspontját, ezt kapjátok, örüljetek ha tetszik ha nem. Talán ha egy kis érdeklődést mutatnának irányunkba, éreztetnék, hogy azért foglalkozunk veled(is) mert fontos vagy nekünk, hiszen te is a része vagy a "lovasnemzetnek", érdekel a véleményed, és a sok véleményből majd kialakítunk egy közös álláspontot. Nos erről szó sincs, ehelyett kapunk ezüstszegecsekkel kivert nyerget a hátunkra, aranyozott orrféket jó szorosra húzva, meg intarziás segédszárat a hevederhez kikötve, és csillogó aranysarkantyút a "belünkbe". Szerintem egyáltalán nem csoda, hogy "ágaskodik a lovasnemzet lova". Ha én lovasember lennék, és lovasnemzetet akarnék felvirágoztatni, akkor először levenném a csillogó szerszámokat, és megpróbálkoznék elnyerni a "lovasnemzet lovának" rég elveszített bizalmát, hiszen minden lovasember tudja....: BIZALOM NÉLKÜL NEM MEGY.....!