Dr.Burucs Balázs:

Búcsulevél egy baráttól:

KEDVES TAMÁS!

Két nappal a halálhíred előtt kaptam egy e-mailt Tőled, írást, történetet, fotót kértél benne immár utolsó kedvenced részére, a „TATTERANNO” honlaphoz, melynek célja a régi Tattersall hangulatának felidézése, emlékek, tanulságok rögzítése az utókor, a következő generációk számára.

Hát küldöm a kért írást. Azonnal belefogtam, de elkéstem. És nem arról szól, amiről írni akartam. Helyette egy nekrológ. Rólad.

Megleptél minket. Kiléptél körünkből, egyik pillanatról a másikra, semmi előjel, semmi előkészület, mint amikor valakinek elege van mindenből, feláll az asztaltól, és köszönés nélkül kilép az ajtón.

Lehet, hogy ez a legelegánsabb távozás?

A legkevésbé fájdalmas?

Ezt Te már tudod. Mosolyogva, szeretettel nézel le ránk, ahogy egész életedben közeledtél hozzánk, nem érted a sok tanácstalan arcot, a halálhír okozta hirtelen értetlenséget, sokkot a barátok fejében.

Ha újra küldenél e-mailt, ezt írnád: Ahol én vagyok, ott béke van, ezért ne sajnálkozzatok miattam. Próbáljatok „ott lenn” is békességben élni egymással, keressétek azt, ami szeretni való, és akkor megnyugszik életetek.

Sorsodról Pasolini lágy sorai jutnak eszembe: „A lovak patája, akár a lepke szárnya, alig érintik a földet, és a csendben rájössz majd, milyen volt a múlt, és jelen”

Tehetséges ember voltál. De akár a lepke, ahogy repül, cikáztál:

Lehettél volna élvonalbeli nemzetközi ugrólovas. Gyönyörű, tanítanivaló lovaglási stílusod volt, a gének öröklődnek, Édesapád, Somlay Lajos, római olimpikon szintén híres volt klasszikus ugróüléséről. Sajnos, Őt hamar elvesztetted, helyette apádként szeretted, tisztelted a „Mestert”, a „Trénert”, Hargitay Matyi bácsit.

1985-ben magyar bajnok voltál Fernandóval, többszörös csapatbajnoksághoz segítetted a Budapesti Lovas Klubot, és képviselted hazánk színeit CSIO Nemzetek Díjaiban.

Kedvenced, „életed lova” Adonisz volt, melynek elvesztését igazán soha nem tudtad elfelejteni.

Szereteted hatalmas volt, de összpontosított: kevés emberhez, helyszínhez, tárgyhoz kötődtél, de azokhoz nagyon.

Egyik ilyen volt a Tattersall, otthonod, „kis hazád”, ezért is vágtál bele a már említett honlap szerkesztésébe.

Lehettél volna kiváló kritikus, lapszerkesztő,, élesszemű irodalmi szakember. Életed legaktívabb korszaka volt, amikor több éven át szerkesztetted a Lovasfutár szakmai lapot.

Családi tragédiák nem kerültek el. Lehettél volna nagyszerű családapa, ehelyett életed végéig hordoztad magadban egy hatalmas szerelem keserű?, édes? bilincseit, gyönyör-emlékeit.

Utolsó, aktív éveidben a Honvéd-lovarda vezetését láttad el nagy szakértelemmel, mindenki megelégedésére.

Ami minden nehézségen átsegített, az az irodalom volt, a könyvek áhítatos szeretete, melyben megszűnt számodra az idő, és betegséged, fájdalmaid, magányod elfelejtődtek.

Ha találkoztunk Veled, a cikázó lepke megpihent: mindenkihez empátiával közeledtél, és egyéni humoroddal tetted egyedivé, változatossá találkozásainkat.

Fájó a hasonlat, de alig pár héttel a Tattersall bezárása után bekövetkezett halálod az emberi sors párhuzamba állása egy korszak lezárulásához.

A sors fintora, hogy nem adott időt kedvenc élettered újjászületésének megélésére.

Vigasztaljon, hogy nem vagy egyedül, Matyi bácsi, a régi „Tattersalliak”, Adonisz társaságában.

„Mindenki úgy hal meg, ahogy élt”, mondta Eszterházy Péter, és mi is reméljük, hogy kedves mosolyodat, derűdet az elmúlás sem tudta letörölni arcodról.

Emlékezetünkben az értelmes, művelt, kedves, nagybetűvel: EMBERT, A SOMLAYT fogjuk megőrizni.

   Isten Veled Tamás