A Pest megyei Kókán született 1944 március 2-án. Szülei kis parasztgazdaságot tartottak fenn, amihez szorosan hozzátartozott a két igavonó ló is, ennek köszönhetően már kis gyermekkora óta,  élete részét képezte a velük való foglalatosság, az ápolástól kezdve a munkáig egyaránt. Olykor fel is ülhetett rájuk, mint ahogy én is gyakran láttam még gyermekkoromban a szemközti szomszédunk, Vízi András bácsi unokáját lovagolni a Gidra nevű sárgán. Széchenyi Dénes szívét is leginkább az “emelé” meg, ha feltűnt neki az esti horizonton egy….”kis parasztgyerek, ki szőrén ülve lovával a legelőről haza vágtat”.....Hát így nőtt fel a kis Varró Józsi is. 1958-ban, az általános iskola befejezését követően jelentkezett a Bábolnai Export istállóhoz Budapesten, ahol lóápolóként kezdett dolgozni. Itt 50-60 kiképzett ló elégítette ki a külföldi vásárlók igényeit. Napi 12 óra munka, evés, ivás, alvás és utazás. 1959 elején, Szabados Gyula kezdett el vele foglalkozni, - aki Örkénytáborban szerzett lovaglótanári diplomát, és az akkori idők egyik legjobb hazai lovas edzőjének számított - először szőrén, majd nyeregben, ám három hónapig nem árulták el neki, hogy a nyereghez tartozik kengyel is, azt majd csak akkor használhatott amikor már biztosan ült a nyeregben. A régi “örkényi” iskola aztán meghatározta egész pályafutását, stílusában s felfogásában egyaránt. Mindössze hét hónapra volt szüksége, hogy az első versenyén részt vehessen. 1959 májusában területi versenyen indult először, ugyanebben az évben részt vett az ifi országos bajnokságon is, ami abban az időben még két napos volt. Az első nap díjlovaglás, másnap díjugratás, és a két nap eredményét összesítve hirdettek bajnokot. (Megjegyzem ez ma is elkelne….!)Szintén 1959-ben már indult a Mezőgazdasági Kiállításon rendezett versenyeken két lóval is. A képen Ekével....

...itt pedig Salamonnal ugyanott.

1960-ban az Export istálló megszűnését követően az Újpesti Dózsába igazol, ekkor még civil sportolóként, és ugyanebben az évben bekerül az ifjúsági válogatottba,  Ákos Ajtony, Halász Judit, Frank Elemér társaságában kijut a velencei ifjusági Európa Bajnokságra. A kép itt készült, a folyosón balról csizmában Ákos Ajtony, mellette Varró József, neki háttal Máchánszky Gyula, aki szintén Örkényben végzett, többek között  1939-ben Nemzetek Díjáért lovagolt Aachenben, neki köszönhették kezdeti sikereiket a mezőhegyesi lovasok, úgy mint a képen szereplő Ákos Ajtony is, és a mostani Lovas Szövetség elnökét, Lázár Vilmost (hétszeres fogathajtó világbajnokunk ) és fivérét Zoltánt (tizenkétszeres fogathajtó világbajnok) is ő oktatta a lovaglás tudományára, szeretetére. Ide tartozik még az a történet, hogy a csapat az EB.-re a Tattersalban, villanyfénynél készült. Éppen Varró József volt soron, hogy “Nagyszerű” nevű lovával pályát lovagoljon. Éppen a hármasugrást ugrotta, amikor elment az áram, kialudtak a fények, ő pedig az akkori idők kedvelt rádiójátékához (a Szabó családra gondolok, még anyám is lelkes hallgatója volt az elmaradhatatlan Sokol táskarádiójával….hihihi) hasonlóan, hangjátékban játszotta el ( valószínűleg a világon először) egy lóval bukás horrorisztikus hangjait. Azt ugye nem írhatom hogy bemutatta, hiszen senki nem látott semmit, csak a hangok után elképzelhették, mi történik éppen a pályán. A ló befejelt. Idősebb Víg Béla volt a ló ápolója, aki váltig kérte a csapat vezetőjét ( aki nem lovas volt, csupán magas politikai pozíciója okán lett a csapat vezetője), hogy a tartalék lovat indítsák, ám a vezér nem egyezett bele. Velencében aztán már az első nem pontszerző, ún. ismerkedő pályán kizárták, azonban a szabályok szerint, ott már csak akkor volt lehetséges tartalék lovat cserélni, ha az eredetileg nevezett ló lesántult. “Nagyszerű” viszont makk egészséges volt, így az öreg Vígh cselhez folyamodott, és a verseny állatorvosával elköltött “bizonyos” mennyiségű, - a magyar nép hagyományai szerint házilag és illegálisan készített, - a  “szatmári szilva” nevezetű gyógynövény gyümölcsének lepárlásával készült varázsital elfogyasztása után megállapíttatott, hogy “Nagyszerű” lesántulása okán, a lovas igénybe veheti tartalék lovát Pajort, aki egy debreceni tenyésztésű ló volt.

Szintén még 1960-ban, a Dózsából levezényelték Kiskunhalasra Karcsú Imre lóápolójának, aki ott készült az 1960-as Római olympiára Aranyossaql, ahol aztán a döntőben pályatévesztés miatt kizárták, bár ennek nem lehettett Varró az oka, mivel oda már nem vitték ki, mint ahogy Tóth István, Karcsú edzője sem mehetett. Többen aztán ebben látták a rossz szereplés okát. Itt jegyzem meg, hogy Varró másik Dózsás csapattársa Suti István Széplánnyal ugyanitt, a tizedik helyet szerezte meg. A képen nem Aranyossal látható, hanem Lévával, az akkori dizájnnak megfelelően svájci sapkában, és munkaköpenyben….hihihi….Ez még az én időmben is a munka jelképe volt, kiegészülve természetesen a lehajtott szárú fekete gumicsizmával. Aranyos egyébként egyáltalán nem volt “aranyos”, rúgott, vágott, harapott, csak kétoldalra kikötve, szájkosárral lehetett ápolni. Az olympia után Suti kapta meg, egy évvel később 1961-ben pedig Varró indulhatott vele Varsóban, immár a magyar válogatott tagjaként 160 cm-es pályán. Rá egy évre Aranyost nyugdíjazták, Bábolnára került ahol már csupán legelőre járt. Fontos emberek látogatásai alkalmával, látványosságként mutogatták mint a legjobb magyar ugrólovat mindaddig, míg egy ilyen alkalommal meg nem harapta az egyik “fejes” barátnőjét, aki válaszul, élve hatalmával úgy állt bosszút rajta, hogy agyonlövette. (Erről a Hecker Walterral készített beszélgetésünk során szereztem tudomást, engedélyével még a nevet is közölhetném, de nem teszem.)

1961-et írunk, a Brightoni ifjúsági EB.-n. Balról jobbra Német Lajos (őt nem ismertem), Varró József, Kollár Kornél (Évtizedekig a Budapesti Honvéd és a válogatott vezetőedzője, Később amikor Ákos Ajtony Budapestre került, szintén az ő edzője is. Leszerelésem előtt helyet kerestem magamnak, próbálkoztam nála is, persze diplomatikusan elutasított. Amikor meg már országos szinten versenyeztem, mindig üldözött az öreg a hosentrógerem miatt...hihihi….Összességében jól megvoltunk, az én időmben már vajmi kevés hatalma volt befolyásolni a dolgokat, viszont amikor a kép készült, ő volt a magyar lovassport legbefolyásosabb embere.) Mellette Frank József áll, Elemér öccse. Elemért sokan ismerik versenybírói minőségében, az öccsét már jóval kevesebben, hiszen disszidált Németországba. Németországi pályafutásom végén, rövid ideig a Bergernél dolgoztam. Amikor George (“Zsorzs”,  Ignác jobb keze aki maga is nyert Münchenben nagydíjat) megtudta hogy magyar vagyok, megkérdezte, hogy nem ismerek-e egy Frank József nevű embert, tudniillik valahol Észak-Németországban dolgozott vele néhány évet együtt, és igen jó lovasnak tartotta. Ennek az is növeli az értékét, hogy George egy igencsak kritikus lovas volt.

Szintén 1961-ben országos ifjúsági díjlovagló bajnokságot nyer Debrecenben. A képen “Naplopóval.

Még mindig 1961-et írunk. Military verseny Gödöllőn Primadonnával, mint láthatjuk a legendává vált “svájci sapkában”, ami abban az időben mindenre jó volt, ha felvetted még a náthából is kigyógyított, de ha arra volt szükség ezzel védték a lovasok fejét is, láthatóan eredményesen….hihihi….!

1962, Honvéd lovarda, felkészülés az ifi EB-re “Öreggel”. Érdekesség gyanánt elmondom, hogy ezen az eseményen, egy Jávor Iván nevű lovas aki szintén a csapat tagja volt, a felkészülés során leesett a lováról és a kengyelben maradt a lába. A ló  húzta maga után, aminek az vetett véget, hogy az oldalán vonszolt lovassal együtt megugrott egy sövényt, ahol aztán a kengyel leakadt a nyeregről.

18 évesen az Újpesti Dózsa csapatában. Balról az első Gyalog János, Karcsú Imre “Öreggel”, Varró József, és Suti István.

1963-ban “Padossal” a Tattersalban. “Tóth Pista bácsi szólt, hogy üljek fel rá, mert nem kellett senkinek. Két év lovaglás után 150 cm-en magyar bajnoki hatodik helyezett lettem vele”....! Ugyanebben az évben megszűnik az Újpesti Dózsa, ő pedig önként kéri bevonultatását a Határőrség Lovasiskolájába. 19 éves ekkor, így került Hirling József keze és irányítása alá, ahol ettől kezdve a szolgálatokat kivéve, valóban a lovassportnak szentelheti minden idejét. “Olyan nagy formátumú lovasokkal tréningeztem együtt Suti István mellett ( Aki szintén ebben az időben és hasonló okból került Halasra.) mint, Matajsz János, Bábel József, Hriazik Pál, és még sorolhatnám”.

Itt már 1965-ben, a Határőrség színeiben “Pihenővel” az Orsz. Mg. Kiállításon…..”A hatvanas, hetvenes években még vonattal utaztunk versenyekre. Kedden bevagoníroztunk, hogy csütörtökre, péntekre megérkezzenek. Egy hétvégi verseny 4-5 napos elfoglaltságot jelentett, de külföldi versenyek esetében előfordult, hogy egy hónapig voltunk távol.

Póval 1965-ben Nagykőrösön….. “Az első igazán jó lovam volt,akivel az 1966-os luzerni EB-n csapatban a negyedik helyet szereztük meg, Frank Józseffel, Suti Istvánnal és Széplaki Pállal”. Megjegyzem (én a szerző), ez egy nyílt Európa bajnokság volt, ahol az USA csapata is indult, akik a harmadik helyet szerezték meg, így leszorítva minket magyarokat a dobogóról, viszont mi így is megelőztük az olaszokat és a németeket egyaránt. Az “álló” pálcához  kell még hozzáfűzni mielőtt az “állatvédelmi kommandósok” intézkednének, hogy abban az időben még lehetett így lovagolni, s mikor megjegyeztem, az “Öreg” annyit mondott, hogy “nem kellett bántani, csak figyelmeztetni”.....

”Veteránnal” 1968-ban.  NDK-s tenyésztésű ló volt, onnan cserélték egy magyar lóért. Tamásiban 205 cm-t ugrott a Sutival holtversenyben, aki a regölyi tenyésztésű “Ragyogót” lovagolta. Még ebben az évben történt, három évvel az 1972-es Müncheni olympia előtt, hogy a felső vezetés Dr. Kollár Kornél javaslatára eldöntötte, hogy a Honvédosok díjugratásban, míg a halasiak militaryban készüljenek az olympiára. Varró és Suti korábbi edzője Tóth István szinte térden állva könyörgött a döntés megváltoztatása érdekében, “mivel addig, tíz éven keresztül velük kezdődött a Nemzetek Díja csapat, és szerinte alkatilag egyikük sem alkalmas rá”. Mindhiába…! Ennek eredményeként Suti több bukás és sérülés után abbahagyta a lovaglást, Varrónak pedig tíz évre volt szüksége, hogy újra 1.60-at nyerhessen.

1970-ben Kiskunhalason “Vezérrel”, a két méteres kőfal fölött.

Military verseny “Dervissel” 1970-ben.

1971-ben Münchenben, Dervis nyergében a steeplechase-en. Ez egy évvel az olympia előtt, de már annak leendő helyszínén került megrendezésre.

1972-ben a müncheni olympia előtt három héttel, felkészülési verseny Abasárral. A versenyt megnyerte, azonban a lovaknak nem tett jót a mély talajon, olympiai feltételek szerint megtartott verseny, így csapattársaival egyetemben (Szabácsi István, Horváth József, Krizsán János) nem sikerült jó eredményt elérniük…...Hát majd innen folytatjuk az időutazást….!