Olyan kort élünk, hogy napról napra látnak napvilágot vadonatúj csoda módszerek a lókiképzésben, lovaglás területén, és ezek egyik sajátossága, hogy szinte mindig valami idegen, más országbéli ember találmányáról van szó. Érdekes módon senki sem veszi észre, hogy nekünk magyaroknak van egy eredeti magyar élő hagyományunk, ami felett mindenki elsiklik, holott olyan dologról van szó, amit a modern lókiképzők, vagy nevezzük “natural horsemanship”-nek, netán bármi egyébnek ( és végképp ne vegye senki sértésnek, hiszen nem annak szánom), lépten nyomon felhasznál az eszköztárában. A módszer elméletét olyan széles skálán lehet használni, hogy szinte bárki, a kezdőtől a profi lovasig használhatja, és ami a legfontosabb, hogy a végeredmény tekintetében, mindenkiben egyfajta eufóriát képes ébreszteni. Egyébiránt ez tette lehetővé az egy hetes tanfolyamok egzisztenciáját is, bár ezen sokan vitatkoznak. Nos nevezzük nevén a gyereket, ezt a módszert a magyar csikósok “ostorkivágásnak” nevezik. Ez után adtam én neki az ”ostorkivágás elmélet” megnevezést. Az ostorkivágás esetében konkrétan arról van szó, amikor a csikós hozzászoktatja a lovát a karikás ostor használatához, hangjához, suhogásához, egyáltalán a munkája közben előforduló mozdulatokhoz.

A képen Lüszi nevű lovammal csikósbemutatót tartok, egy németországi ménbemutató alkalmával. Nem volt profi csikós ló, csupán erre az alkalomra tanítottam be neki a programot, ami körülbelül egy hónapig tartott…..

Amikor úgymond ki van vágva az ostor a lovon, az azt jelenti, hogy a ló többé már nem ijed meg az ostor hangjától, a csikós kezének mozgása által kiváltott suhintásoktól, hadonászhat, bármit tehet a nyeregben vagy éppen mellette állva, a ló megbízik benne, a csikós elnyerte lovának bizalmát. Ennek jó példáját láthatjuk a csikósbemutatókon, amikor a csikós a fekvő ló körül sétál, miközben úgymond ”körbeveri a lovat”, ami azt jelenti, hogy minden lépésnél a ló felé csap az ostorral, minek sudara mindössze néhány centiméterre durran a lótól, az pedig nyugodtan fekve várja ki míg gazdája befejezi a mutatványt. Mi ez, ha nem “natural horsemanship”....?

Lüszike a saját lovam volt, és ez idő tájt még csupán három és fél éves. A szűk hely miatt nagyon közel volt a közönség, de a kicsi lovat ez egyáltalán nem irritálta. A bemutató alkalmával megcsináltam a “körbeverést” is, a lónak csak a füle követte a járásomat, de a világért meg nem mozdult volna. A képen látszik, hogy hortobágyi ostort használok, amiről azt tartják a pásztoremberek, hogy úgy jó ha ki van verve a nyele. Nos ezzel én is egyet értek, csak az nem mindegy, hogy ki veri ki….hihihi…..

Csakhogy ezek a módszerek egy idősek a karikás ostorral, amiről a néprajzi lexikon a következőket írja. “ A karikás a lovas pásztornépek jellemző terelőeszköze, a magyarságnál valószínűleg a keleti, a honfoglalás előtti török kultúrelemek közé tartozik. A Hortobágyon és a Kiskunságban használt forma, amelynél a szíjkengyelt oldalt kötik a nyélhez, megegyezik a steppei népek, pl. a kirgizek és baskírok ostoraival.” Nem arról szeretnék vitát nyitni, hogy honnan jöttünk, hanem arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy amikor jöttünk, a karikás már ott függött keresztbe a vállunkon, és ha azt a lovas használni akarta a lován, akkor ki kellett vágni rajta az ostort, már ezer évvel ezelőtt is. Ennek fényében ha megnézzük, hogy a “natural horsemanship” Amerikából indult a múlt században, akkor azt kell megállapítanom, hogy az ostorkivágást a magyarok ősei már  legalább ezer évvel annak megjelenése előtt napi szinten alkalmazták, hiszen másképp nem tudták volna a lovon az eszközt használni. Tovább megyek. Ez azt jelenti, hogy egy olyan, legalább ezer éve folyamatosan élő hagyományos módszerrel állunk szemben, amit nem kellett újra éleszteni, mert egyszerűen csak van, volt és apáról fiúra, öregről fiatalra száll a tudománya. Csak megemlíteném, hogy bármennyire is kényes a dolog, de az lovasíjászatot is újra kellett éleszteni, ami manapság az egyik legnagyobb magyar lovas hagyománynak számít. Emberek, lovasok, van egy olyan módszerünk , amiről én azt állítom, hogy a lókiképzés egyik alapköve….! Mert ugye amíg nincs bizalom, addig nincs lókiképzés sem. És kérem mondjon nekem valaki legalább egy olyan magyar lovas hagyományt, ami már legalább néhány száz éve folyamatosan hozzátartozik a magyar lovasok mindennapjaihoz….! Én, - a hajtáson kívül ami szintén sok sok száz éves élő hagyományunk - nem tudtam még az internet segítségével sem ilyet találni.

A szárat nem azért tartom mert attól félek hogy lelép a ló, hiszen elég lenne egy félrelépés és már leesnék róla. Csupán attól tartottam, hogy lehajol, lecsúszik a szár a nyakán, és szárra állítja magát….hihihi…

De térjünk vissza a témához. Bátran ki merem jelenteni, hogy minden lóval foglalkozó ember (tudatosan vagy nem tudatosan) tisztában van azzal, hogy ha egy lovat magához akar szelídíteni, akkor meg kell szereznie a bizalmát. És az ostorkivágás egy ilyen nagyon hatékony módszer, csak éppen akik használták nem voltak képesek belőle tőkét kovácsolni ebben az új elanyagiasodott világrendben. Nézzük mi a lényege. A lényeg mindig az, hogy a lovas egy általa kezelhető stresszt okoz a lónak, aki miután nem tud elmenekülni, kénytelen a lovas nyugodt viselkedését alapul véve biztonsági tényezőnek tekinteni azt. Ennél rövidebben nem tudom leírni, de mindjárt leírom, hogy konkrétan hogyan zajlik, aztán pedig megtárgyaljuk, hogy mire hogyan lehet használni. Előtte azonban még feltennék egy kérdést. Miért gondolják az emberek azt, hogy akik ezer évvel előttünk éltek, azok hülyébbek voltak mint a most élő ember? Hiszen csupán annyi különbség van köztünk, hogy mi technikailag fejlettebbek vagyunk, viszont a mostani technika alapjait ők teremtették meg. Pontosan ugyanannyit háborúztak, éppen ilyen emócióik voltak, azonban el kell ismernem, hogy mégiscsak volt különbség, hiszen ők tudták, hogy nem szabad agyonb...ni a legelőt, mert jövőre ugyanekkor ugyanitt kell majd megint legeltetni a jószágot. Na ezt mi nem tudjuk mert azt hisszük, hogy most kell kiaknázni minden lehetőséget, aki meg holnap születik az dögöljön éhen. Miért fontos ez ? Azért mert az akkori ember a lováról is másképpen gondolkodott, ám mi, a mai okos emberek azt hisszük róluk, hogy bunkó parasztok voltak, akik erőszakkal értek el mindent a lónál, és még jó hogy kitalálták ezeket az erőszak mentes módszereket, mert mi lett volna a lovakkal ha nem…...Nos, először is az akkori ember szinte a lován élte le az életét, sokszor az élete függhetett tőle. A lovak is már csikó koruk óta hozzá lehettek szokva az ember közelségéhez, feltételezhetően egyáltalán nem kellett erőszakolni, mivel az öregek mellett a fiatal ló is szépecskén beletanult a dolgába.

Na, ezen a képen éppen a bizalmat demonstrálom, miután körbe vertem, befeküdtem a lábai közé. A produkció fényét emeli a kanca karaktere, aki életében először és utoljára lépett fel közönség előtt, ráadásul az aréna is csupán tizenöt méter széles volt, a “bemutatós” csikósok pontosan tudják, hogy ez egy szűk tér a csikósbemutatóhoz, hiszen még arra is ügyelni kellett, hogy nehogy véletlenül valakit nyakon vágjak a közönség közül…

Másrészről, ha a szabad tartási körülményeket nézzük, azok a lovak nem voltak túltelve energiával, amit a mai lóbetörésnél le kell először vezetni. Nem beszélve arról, hogy teljesen más volt az abrakolási mód is, hiszen akkor még nem jelentek meg olyan mértékben a gabonafélék, hogy a lovakat azzal lehetett volna nagy tételben etetni, ergo az akkori lovak sokkal kezelhetőbbek lehettek, mint a mai bokszban tartott utódaik, akiket csupán  munka után látogat meg a gazdája. Mit akarok ebből kihozni? Azt hogy az akkori emberek sokkal életszerűbben éltek együtt a jószággal, a lóval mint mi. És ebből következően az általam tőlük eredeztetett ostorkivágás, sem az erőszakra épített, sőt az ostort sem erőszakos céllal használták, hanem arra hogy a jószágot (a helyes irányba) tereljék.  És hagy mondjam el, hogy ez ugyanígy van a (jó) csikósoknál a mai napig. Eleve a hagyományok szerint a jó csikós mindig a domináns lovat választja ki,mert az később maga is elintézte a renitens, a sorból kilógó társait. Ilyen volt a Bolygó Szilason, mert amelyik ki akart válni a ménesből, annak neki ment és beleharapott. Tisztelték is a többiek, az ostort pedig majdnem csak a bemutatókon résztvevők miatt használták a csikósok. Hát, hely hiány miatt sajnos csak eddig jutottunk, úgyhogy a többit ebben a témában majd a következő számban láthatjátok…!

Szintén a bizalom jele, amint átbújok a két hátsó lába között. Ez sem az én érdemem hanem teljes mértékben a lóé….!

Amikor ezt próbáltam a főpróbán előző nap, először volt rajtam a csikósruha, és Lüszike valahogy ráállt a gatyámra, én meg nem tudtam kiegyenesedni. Ő meg csak nyugodtan álldogált, nem hagyta magát kizökkenteni. Beletelt egy kis időbe, mire le tudtam lökdösni magamról….hihihi….