Az íreknél kerestem munkát 2007-ben, Lilla beszélt először a Gerryvel, aki mikor megtudta,  hogy már 46 éves vagyok, rögtön közölte, hogy éjjeliőrre nincs szüksége, de miután  meggyőzése érdekében Lilla mindent bevetett,  a beszélgetés végén már hajlott arra, hogy  elhiggye, ültem már lovon. Kaptam egy hét próbaidőt, s ha nem felelek meg, mehetek isten  hírével. Nos, elég sokoldalú éjjeliőrnek bizonyultam, s három héttel később már az összes  “tetü” lovat én lovagoltam. Ez azért annyira nem töltött el örömmel, mert Gerry jobban  féltette a lovai épségét mint bármelyik dzsokija életét, s ez minden nap megmutatkozott  amikor kiosztotta a munkát. Minden új lovat nekem kellett “belőnöm”. Volt olyan amelyiken  már ültek, de ez semmit sem jelentett, olyanok voltak mint egy puskaporos hordó. Hál  istennek azért volt már a tarsolyomban egy két dolog ilyen esetekre, de tisztában voltam  azzal is, hogy minden módszernek megvannak a határai, különösen, ha efféle félvad  telivérekre kellett felülnöm. Gerry nagyon “bőbeszédű” ember volt. Mindig azt mondta, hogy  “futószárazzam” egy kicsit. Ez azt jelentette, hogy majd üljek fel rá és lovagoljam addig,  amíg ő nem szól. Volt olyan ló amelyiket már hetek óta lovagoltam, mire szólt, hogy na most  már kimehetek vele a galoppra. Az első hónap után már meglehetősen önállóan dönthettem  el, melyik lóval mit dolgozok a karámban. Miután ennyi infóval magamra lettem hagyva a  lóval, mindig az empátiám által döntöttem arról, hogy felülhetek­e rá, vagy még várjak vele.  Ficsor Józsi sokat tudna mesélni, miféle sárkányok álldogáltak a Gerrynél. Volt azonban  kivétel is. Egyszer hoztak egy fiatal fekete heréltet azzal az instrukcióval, hogy  “futószárazzam”. El is kezdtem, szépen haladtunk, és a harmadik hét elején már  vágtázgattam vele a karámban. Egyik alkalommal amikor éppen őt lovagoltam, Gerry sietett  el a karám mellett magában morfondírozva. Éppen vágtáztam a csikóval amint rám nézett,  motyogott valami “How are yout”..! ­ t, és igyekezett volna tovább, de hirtelen tudatosodott  benne a látvány, és elkezdett kiabálni, hogy “Dzsárdzs, ezen a lovon még nem ült  senkiiii….., ez egy nyers csikó…..! ­ aztán aznap mindenkinek azt újságolta, hogy Dzsárdzs  felült a nyers csikóra vágtázni…..hihihi...Később kiderült, hogy csupán annyit kellett volna  vele csinálnom, hogy kezelhető legyen a következő évre, mivel  még csak két éves volt. És  ez az írek módszerének első eleme. Egy évvel a “breaking” előtt kezdenek foglalkozni a  lóval, hogy mire odajut, már lehessen rá kantárt nyerget tenni, engedje magát vezetgetni,  futószárazni. Ez pár hétig tart, aztán megy vissza a legelőre. Persze nem mindenki tartja  magát ehhez, de erről majd később beszélek. Tizenöt hónapot töltöttem Gerrynél, jól is  kerestem, mégis amikor láttam egy hirdetést, hogy “jó lovast keresek”, felhívtam a számot,  és közöltem vele, hogy “I am a good rider”....!... Tom, ­ későbbi főnököm ­ miután néhány  mondatban felvázoltam az előéletemet beleértve Gerryt is, tulajdonképpen rögtön igent  mondott, mert szinte biztos volt benne, hogy ha a Gerrynél túléltem, akkor neki éppen ez az  ember kell. Végül is egyetlen oka volt, hogy Gerryt ott hagytam, mégpedig az, hogy mindig  pontosan fizetett…..Pontosan három, négy öt hónap múlva….! Mikor kérted a pénzed,  mindig azt mondta, hogy “holnap”. Aztán másnap amikor kérdeztük, akkor meg széttárta a  kezét, és értetlenül válaszolta, hogy “De hiszen mondtam, hogy holnap”….! Így kerültem a  Tom istállójába, ahol a nyers lovak “betörésére” voltak specializálódva. Itt egy komplett  rendszerrel találkoztam, ami  maga az “ír módszer”, hiszen Írország szerte hasonlóképpen  használják,  eredete pedig hosszan nyúlik vissza a múltba. Mindenki az elődjétől tanulta, és  adja tovább a következőknek. Így lett ebből is egyfajta tradíció, és az írek meglehetősen
ragaszkodnak a tradícióikhoz. Ennek megvannak az előnyei mellett a hátrányai is.  Vitathatatlan előnye, hogy egy működőképes eszközrendszert ad a lovas kezébe, mivel ha  követed a protokollt, az előírja neked mikor mit kell tenned, mikor mi következik. Nagy  segítség ez egy gondolkodó lovasnak, azonban egy hülye kezében,  töltött puskává  változhat amit fordítva  sütnek el, hivatkozva arra, hogy “már a nagyapám is így csinálta”....!  (­ Hogy halt meg a nagyapád…? Véletlenül agyonlőtte magát…! És az apád…? Az  is..!.....hihihihi…) Konkrét példa, hogy az “ír módszer” szerint, a lóbetörés időtartama nyolc  hét. Az “érző lovasnak” ez csupán egy iránymutató, lehet több is kevesebb is. A buta lovas  viszont ezt akkor is betartja ha ez jóval kevesebb időt igényelne, viszont olyannál is  ragaszkodik hozzá, amikor ennél többre lenne szükség . Tomnál volt ilyen is olyan is, bár  inkább az volt a jellemző, hogy több időre volt szükség. Tom nem volt “vaskalapos”, nyitott  volt az újra, amit jelzett az is, hogy időnként úsztatni járt a Cork­öbölbe, ami tudvalevően jó  terápia az “inas” lovaknak, hiszen a sérült vagy pihentetett lovak újbóli, biztonságos  munkába állítása is az istállónk repertoárjához tartozott. A biztonságos jelző persze nem a  lovasokra vonatkozott, hanem a lovak egészségére. Ezt szolgálta a szintén speciális, hegyre  fel kapaszkodó galopp pálya is, ami nagyon jó volt az inaknak, viszont a csikók sokkal  könnyebben bakoltak felfelé menet.
 
 ​ A “szupercsapat”...! Az első lovon Tom, istállótulajdonos és főnök egy személyben.  Fiatalon eredményes jockey volt, de egyszer egy bukás után átgaloppozott rajta az  egész mezőny, keze lába eltört, az arcába belelépett egy ló, amit 64 kapoccsal  szegeccsel meg miegymással tákoltak össze. Ez véget vetett ugyan a racing  karrierjének, de a lovaktól nem szakadt el. A másodikon Jordan, aki  mozgáskorlátozottként született, több komoly műtéten átesett, mégis az állapota
akkor kezdett javulni, amikor elkezdték lovasterápiára járatni a szülei. Később úgy  rendbe jött, hogy aki nem ismeri meg nem mondaná, hogy bármi problémája lenne.  Rengeteget bírt dolgozni, soha egyetlen panasz el nem hagyta a száját. Ő készítette  elő a lovakat, hogy kezelhetőek legyenek, illetve ő csinálta a következő ír  jellegzetességet is, a két futószár közti hajtást. Erről majd később még részletesen  írok, miért tartom ezt nagyon hasznosnak. Felülésnél is mindig ő segített, szavak  nélkül értette mit akarok éppen, pedig talán egy ló sem volt ugyanolyan mint a másik.  A négy év alatt kétszáz lovat törtünk be együtt. A harmadikon Eoin ül, őt az alkohol  rabságából szabadították ki a lovak, Tom pedig bizalmat szavazott neki, kevés ilyen  hűséges és tisztességtudó emberrel találkoztam mint ő. A negyedik pedig én vagyok  a sorban, nekem is megvan a történetem, de hát erről szól a blog.
 
Sok ló ilyen állapotban érkezett, még az is időbe telt mire a kötőféket rájuk tudtuk  varázsolni. Amint azonban lehetséges volt, kaptak egy egyenes merev zablát a  szájukba. Ezt megmagyarázom még mielőtt az állatvédők aláírásgyűjtésbe  kezdenének. Azért merev zablát tettünk a szájukba, mert ezt egy kézzel is bele lehet  illeszteni a ló pofájába, és amint a képen is látszik, a homlokszíj még nincs rajta a  kantáron, ez pedig azért van mert a fején kellett összeszerelni, nem engedte még a  fülén áthúzni. Amikor két futószár között hajtják, a futószár a kötőfékbe van csatolva,  nem a zablakarikába. Később ezt felváltotta egy normális csikózabla.  A kötőfék addig  maradt a fején, amíg magától oda nem jött, és engedte magát megfogni.
 
Ugyanez a ló néhány héttel később már megnyírva, kicsit jobban kikupálódva. Már az  első naptól kezdve átkeltünk velük könnyű farönkökön, kicsi bankeken, ami csupán  lélektani akadálynak számított, fizikailag nem volt megerőltető.
 
Tom és Eoin úsztatnak a Cork-­öbölben. Nemrégiben ez annyira felkeltette a média  érdeklődését, hogy egy kis filmet is készítettek Tomról, amint úsztatja a lovat, később  pedig riportban mondja el az előnyeit. Végső soron hátránya csak annyi volt, hogy  sok időt igényelt, utánfutóval kellett a lovakat levinni a partra, azonban Tom mindig  szakított rá időt.
 
Ő egy nagyon kedves lovam volt, bár nem volt könnyű a bizalmába férkőzni, és emiatt  négy hónapba telt mire eljutottunk oda, hogy a hátára engedett. Az a kötőfékről lelógó  kötél azért volt rajta, mert csak így engedte magát megfogni, négy hónapon keresztül.  Ha ennél a lónál betartjuk a nyolc hetet, akkor jól meg lett volna erőszakolva, és  később csak problémák lettek volna vele. Teljesen normális lovat csináltunk belőle.  Róla írtam már, a “Harmadik típusú találkozások” címmel….Nos,  majd innen folytatom a következő alkalommal….