Az "elrettentés elve"
Tulajdonképpen minden lovas elutasítja, nem tartja etikusnak. Azt azonban tudni kell, hogy a lovaknak nincsenek morális fenntartásaik, és amikor saját érdekeik védelmében fegyvert rántanak, akkor ez az első számú fegyverük. Nem olyan nehéz levezetni ezt az egyenletet, hiszen amikor például a lovas akarata ellenére felágaskodik, azt azért teszi, mert nem akarja megtenni azt amit a lovas rákényszerít, vagy akár csak kér tőle. Az elrettentésnek mindig félelemébresztés a célja. Első alkalommal körülbelül úgy zajlik, mint amikor a westernfilmekben a cowboy félrehúzza a köpenyét, és láttatni engedi a vele szemben állóval, hogy fegyver van nála. Ezzel egy időben jól összeborzolja a szemöldökét, ajkait összeszorítja, hidegvérű gyilkos látszatát keltve, hogy bizony ő nem félne azt a fegyvert előrántani, és akár az egész kocsmát lemészárolni vele. A ló is ezt teszi, és először csak feldobja az elejét, a farát, vagy csak a fülét sunyja le. Ha ezt a lovas észreveszi időben, akkor mondjuk ő is összeborzolja a szemöldökét, és ijesztő mély hangon azt válaszolja, hogy "Meg ne próbáld, még ha százan biztatnak se....!", akkor valószínűleg a ló azt válaszolja vissza, hogy "Jól van na, csak vicceltem, már azt sem szabad....?...Ne legyél már ilyen gyökér, vagy nincs humorérzéked....?!"..És ha mondjuk erre a lovas azt válaszolja, hogy "De van, értem én a viccet...!" Ez arra jó, hogy a lovat megnyugtassuk, nincs itt semmi baj, nem kell aggódni, nyugodtan humorizáljon csak tovább, de mielőtt még belefogna egy újabb "vicc mesélésbe", azt hozzá kell gyorsan fűzni, hogy "Ugyan értem én a viccet, csak nem szeretem.....hihihi.....!" Ez különösen érvényes például a lábfogásnál, amikor először csak húzogatva viccelődik, majd ha látja hogy "tetszik neked a száraz humor", egyre szaftosabb történeteket mesél, aztán egyszer csak úgy hasba rúg, hogy a hasadat fogod a nevetéstől. Amikor nem reagál a lovas, joggal hiszi azt a ló, hogy tetszik neked a humora. Amikor pedig észreveszi, hogy egy ilyen viccel képes volt megijeszteni a lovasát, akkor egyre durvábban fog viccelődni, s a végén akár már az istállóból sem akar kimenni, illetve az istállóajtóban elkezdi mesélni neked, hogy "Ismered azt a viccet, amikor a nyúl viszi a puskát.....?!" Nem különben jó vicc az is amikor elrohan a lovasával, aki föntről kiabálja neki, hogy nem szereti a favicceket...!" amire a ló azt válaszolja, hogy ..."Csak bízzál bennem, meglátod milyen jó vicc lesz majd, ha nem tudod lehúzni a fejed az istállóajtóban....!" Nos, a lényeg mindig az, hogy észreveszed-e, hogy a "vicc" a te bőrödről szól. Addig talán nincs is baj, amíg egy jóindulatú lóval van dolgunk, azonban egy erősebb humorérzékkel rendelkező, vagy egy félős természetű ló már nem éri be annyival, hogy csak megáll egy helyben. Ilyen volt a Dante is, aki a fehér fóliával befedett szénabálákról kezdett el viccet mesélni, 
én azonban szóltam neki még időben, hogy "...Ismerem ezt a viccet, és már a könyökömön jön ki....!"...Ennek ellenére mégis olyan kapcsolat alakult ki köztünk, hogy amikor meghallotta a cipőm kopogását, már a mellső lábával rugdosta a bokszajtót, és "röhögve" üdvözölt. Úgy látszik ő nagyra értékelte a humoromat. Aztán ott volt a Räuber, aki szintén nagy "stand up"-os volt, és pusztán viccből nem ugrotta a vizet, és a pályára sem ment be, egészen addig, amíg fel nem világosítottam, hogy ez már nem annyira humoros, és kár lenne a tehetségét elfecsérelni.
És hogy neki sem volt ellenére, ha én meséltem viccet, azt ez a kép is bizonyítja, hiszen bár előtte nem volt humora terepre járni, egy nagyon kedves ló lett belőle, akit még a segítő lányok is el tudtak később lovagolni akár terepen is. Az is igaz, hogy ugratni csak én ugrottam vele. Nos, csupán arra szerettem volna kilyukadni, hogy a humornak is megvan a maga helye és ideje, döntse el mindenki maga, mennyire van kiéhezve a nevetésre..hihihi..!
Szólj hozzá
én azonban szóltam neki még időben, hogy "...Ismerem ezt a viccet, és már a könyökömön jön ki....!"...Ennek ellenére mégis olyan kapcsolat alakult ki köztünk, hogy amikor meghallotta a cipőm kopogását, már a mellső lábával rugdosta a bokszajtót, és "röhögve" üdvözölt. Úgy látszik ő nagyra értékelte a humoromat. Aztán ott volt a Räuber, aki szintén nagy "stand up"-os volt, és pusztán viccből nem ugrotta a vizet, és a pályára sem ment be, egészen addig, amíg fel nem világosítottam, hogy ez már nem annyira humoros, és kár lenne a tehetségét elfecsérelni.És hogy neki sem volt ellenére, ha én meséltem viccet, azt ez a kép is bizonyítja, hiszen bár előtte nem volt humora terepre járni, egy nagyon kedves ló lett belőle, akit még a segítő lányok is el tudtak később lovagolni akár terepen is. Az is igaz, hogy ugratni csak én ugrottam vele. Nos, csupán arra szerettem volna kilyukadni, hogy a humornak is megvan a maga helye és ideje, döntse el mindenki maga, mennyire van kiéhezve a nevetésre..hihihi..!
