Azt hiszed a lovaglás könnyű.....?!.....Sokszor olvasom a Fészen ezt az idézetet, ami aztán valahogy úgy folytatódik, hogy a lovagolás az bizony olyan rettentő veszélyes sport és életmód, hogy aki erre adja a fejét az készüljön fel, hogy bármelyik percben a zéletét veszítheti, mer' ezt a lovagolást csak olyan fasza gyerekek csináhassák mint mink, akik nem félünk a farkastól....! Írják ezt többnyire a harcedzett tizennégy évesek, és már többször el is bizonytalanodtam, gondolván hogy ha ez a lovagolás ilyen veszélyes akkor inkább abbahagyom, mer' minek kockáztasson a zember.....! Az én időmben még nem volt ennyire veszélyes....Írországban a Tomnál kizárólag 2-3 éves telivérekkel foglalkoztunk, illetve olyan versenylovakat kellett munkába fogni akik ínsérülés miatt három négy hónapig csak a bokszban álltak. Ez egy meglehetősen könnyű szabadidő sport, meglehetősen egyszerű játékszabályokkal, tudniillik nem kellett mást csinálni, csak ülni a lovon, és az volt a lényeg, hogy nem szabadott leesni.  Ráadásul csupán annyi volt a feladat, hogy eközben a ló ne ugráljon, ne szaladjon el, hanem lépjen és ügessen a betonon, merthogy a kemény talaj jót tesz az inak regenerálódásának. Ez annyira népszerű volt, hogy a hobbilovasok, meg a suttogók ott álltak sorban a kapuban, csak hogy egy kört ügethessenek ezekkel a derék, a velejükig szelíd jószágokkal. Persze mi nem engedtük őket, örültünk, hogy végre odakerülhettünk a kondérhoz, várjon mindenki a sorára, majd ha mi már kiélvezkedtük magunkat, jöhet a következő. Tudom, ez nem volt fair dolog, de hát minden szentnek maga felé hajlik a szeme. Az is igaz, hogy mi féltünk  egy kicsit a farkastól, ezért mindig betartottuk a játékszabályokat, már onnan kezdve, hogy beléptünk a bokszba. Itt aztán választhattál két módszer, a mostanában nagyon népszerű modern"gatyaszáron vezetés", vagy pedig a már rég idejét múlt "hagyományos katonai" módszer között. Ezt a második módszert csak azok választják akik fosnak, ráadásul megvan az a hátránya is, hogy ha rúg a ló, nem talál el, de hát éppen erre találták ki az első módszert. Oké, végül is mi a másodikat választottuk mindig, mert - mint már említettem - "féltünk a farkastól". Így vezettük ki a jártatógépbe, ahol  rátettük a nyerget, majd vezettük vagy két kört, aztán húztunk rajta egy két lyukat, megint két kör és heveder húzás. Ezután odaállítottuk a ráccsal szembe, és elkezdtük körbe paskolni egy olyan pálcával, aminek jó nagy lapos csapója volt. Beletelt vagy tíz percbe mire odaengedett minden porcikájához, és már nem akart elszaladni, ágaskodni, lefeküdni. Ekkor elkezdtem felugrálni rá, és a másik oldalon is jól megpaskoltam, ahol csak elértem, s amikor úgy gondoltam itt a pillanat, beleültem a nyeregbe. Nyugodt voltam, mi okom lett volna félni egy ahhoz hasonló idilli esetben, mikor az ember ül ábrándozó arccal a puskaporos hordó tetején, aminek meg van gyújtva a zsinórja. Ekkor valaki elkezdte lassan kézzel húzni a jártatót, épp olyan sebességgel, hogy a ló mindig "elakadt a rácsban amikor el akart rohanni, vagy éppen bakolni lett volna kedve. Közben csizmával előre kellett hajtani, hogy szokja meg azt is, hogy a lábam hozzáér az oldalához. Egyre gyorsabban húzták a gépet, annyira, hogy tudtam pár kört ügetni is, és amikor úgy éreztem, most már hajtatja magát, akkor kinyitották a kaput, és egyszerűen kiügettem a gépből csizma és szár között, s hajtottam előre olyan mértékben, hogy eszébe ne jusson akár csak megtorpanni is. Első alkalommal kb. ötszáz métert oda és vissza a betonon, majd ugyanennyi lépés után elmondhattuk, hogy a játékban az első szintet teljesítettük. Egész idő alatt csupa derű és vidámság jellemezte a játékot, legalábbis ami a lovakat illeti....Nos, sajnálom, hogy el kellett keserítselek, mivel a mi korunkban még nem volt olyan veszélyes sport a lovaglás, mint ma a világhálón....hihihihi....!