1997 nyarát írtuk, amikor is éppen  a bodméri "C" kft.-vel álltam virtuális szerződésben, legalábbis ami a lovaglást illeti. Még előző évben találkoztam velük a pesti CSI-n, ahol megpengették azt a húrt aminek hangját mindenki szereti hallani, nevezetesen temérdek pénz, legújabb nyugati lószállító, világhír és hagy ne folytassam. Mindenesetre egyetértettem velük abban, hogy tudni kell nagyot álmodni, mert aki még álmodni sem képes, annak igen gyatra valósággal muszáj szembenéznie. Scherauban már egyébként is lehetett látni az alagút végén a sötétséget, úgy hogy amikor hazajöttem Németországból, felhívtam őket, így kerültem a Vértes gyönyörű tájára. Nos, mint tudjuk az álomnak több szakasza van, s a helyszínen szembesültem a ténnyel, hogy a szóban forgó  álom még csupán a nem szemmozgásos (R.E.M. nélküli) alvás legmélyebb fázisában volt, amiből nagyon nehéz felébredni. Csak megjegyzem, hogy azok a gyerekek, akik álmukban beszélnek, járkálnak, vagy ágyba vizelnek, azt ebben a szakaszban teszik. Érdekes módon azonban voltak olyan pillanatok, amikor hirtelen átváltott gyors szemmozgásos, azaz R:E.M. szakaszba, leginkább akkor, amikor nem értettem egyet a tulajdonosok edzésmódszereivel, tudniillik mint kiderült ők nagyon szerettek volna belőlem Európa bajnokot faragni. Ennek végül is csak annyi akadálya volt, hogy én a tapasztalat elvű edzőknek szavaztam bizalmat, ami nálam azt jelenti, hogy az edző már maga is megtapasztalta azt amiről beszél.  Itt viszont az akkor még újdonságnak számító "science fiction" típusú edzésmódszerről lett volna szó, amit én konzervatív nézeteim miatt sajnos nem tudtam adoptálni.  A cégnek abban az időben egyetlen belovagolt lova volt, úgy hívták, "Joop C".

Róla annyit kell tudni, hogy egy határozott elképzeléssel megáldott, erős karakterű csődör volt, (Itt megkérném a nyelvtanárokat, hogy ne javítsanak ki, annak okán, hogy azt ménnek szokás nevezni...! Én csődörnek hívom még a fővárosi méneket is...!) akinek mindenről megvolt a határozott, tömör, véleménye, amit nem esett nehezemre megjegyezni, hiszen egyszerűen így hangzott, hogy : "NEM"....! Tehát nagyjából csak arra mondott "igent" ami találkozott az igényeivel, mikor viszont nem így történt, akkor  "nem" volt a válasza. Szóval nem volt rossz ló, de azért hagyott maga után kívánni valót, különösen a magyar nyelvtant, és a hozzá tartozó szókincsét illetően, bár a titokminiszter szerint nagyon jó 1.20-as pályái voltak előző évben. Később viszont ennek ellentmondani látszottak bizonyos tények, mint például ami rögtön az első közös versenyünkön történt Cegléden. Már be voltunk melegítve, s ott álltunk a bejáratnál arra várva, hogy az előttünk levő lovas végezzen. Amint ez megtörtént, és indulnék be a pályára hallom, hogy a mellettem álló titkos ügynök diszkréten megköszörüli a torkát, jelezvén hogy közölni akar valami kódolt üzenetet, majd ezt mondja : - Khmmm....khmmm....., egyvalamit még tudnod kell....! ....Ez a ló, nemigen szereti a vizet....! Mondhattam volna, hogy én sem szeretem mikor a más f...sága miatt kiver a víz, de nem szóltam semmit, inkább arra gondoltam, hogy tök rendesek, hogy legalább ott a kapuban elárulták a titkot. Tisztára mint James Bond, aki akkor kapja csak meg a legszükségesebb információkat, amikor elindul a bevetésre megmenteni a világot. Ez azért van így, hogy ne szivároghasson ki az információ. Nálunk ez némileg másképpen esett, tudniillik ezt az információt rajtam kívül már mindenki tudta a világon, és miután nem szivárgott be hozzám, én csak az utolsó pillanatban értesültem róla. Nem is akarok erről többet beszélni, csak még annyi tartozik ide, hogy Joop C itt kapta meg az első nyelvleckéjét, amit olyan jól sikerült elmagyaráznom neki, hogy második nekifutásra már tökéletesen oldotta meg a feladatot. Ennek jelentőségét csak akkor fogtam fel, amikor dolgom végeztével az emberek valóban úgy ünnepeltek, mintha a 007-es ügynök módjára megmentettem volna a világot. Mindenki ezzel a szöveggel jött, hogy ...."te, ez itt még életében nem ugrotta meg a vizet".....! No, amint látod, ezért kell figyelni a nyelvtan órán az iskolában....! Azt is tudni kell még, hogy munkában és versenyen egyaránt a saját felszerelésemet használtam, mivel "nemigen" volt másik használható. Efölött azonban hamar napirendre tértem, mivel úgy gondoltam, éppen gyűjtik a pénzt a "legújabb nyugati lószállítóra". Közben szorgosan teltek a hetek, gyakran tartottam "nyelvtan órákat" a lónak, s úgy az ismeretei mint a szókincse szépen gyarapodtak, mígnem eljött a fent már említett nyári hétvége, amikor is Bábolnára mentünk versenyre. Előző versenyünkön, a pesti CSIO-n jól szerepelt a ló, (Ezt ők mondták mindig így, direkt kihangsúlyozva, hogy tulajdonképpen nélkülem még jobban megcsinálta volna, de hát a szabályok értelmében, kénytelenek valakit ráültetni.....!) ezért, "legújabb nyugati lószállító" ide, "legújabb nyugati lószállító" oda, vettek nekünk egy vadonatúj gumis bőrhevedert. Szinte szentségtörés volt még megérinteni is, kizárólag versenyek alkalmával kerülhetett napvilágra, és mi, akik még ott voltunk - annak ellenére, hogy addig még csupán kétszer volt a lovon - már elejétől fogva, egyfajta szakrális csodának tekintettük ezt a bőrhevedert (Már csak azért is mert megvették....!). Mielőtt még folytatnám, meg kell említenem néhány nevet, a "mi akik még ott voltunk" nevű csapatból. Hát első sorban Krisztáról van szó és a barátjáról Pepéről. Mi a Krisztával azon kiváltságos pofátlanok közé tartoztunk, akik ott sertepertélhettek a világ legjobb lova körül, és ezért még volt képünk fizetést is elfogadni. No, persze a Pepe is egy élősködő volt, mert sok Coca Colájába és Milka csokijába került a főnöknek, s ennek ellenére még pénzre tartott igényt minden alkalommal amikor megpatkolta a lovat. Szerintem Krisztát elejétől fogva hátrányosan megkülönböztették, valahogy nem bíztak a női nemben, pedig Kriszta volt életem legjobb segítője. Visszatérve a hevederhez, én addig, mint amolyan igénytelen profi lovas, csak és kizárólag zsinórhevedert használtam, valószínűleg Magyarországon én voltam az utolsó mohikán aki még vette a bátorságot, és versenyen is azt használta. Ma is azt mondom, hogy az volt a tuti, az soha nem szakadt el, inkább a csatnál elkopott, aztán amikor már a magamfajtának is égő volt felrakni, akkor beszereztünk egy új kiadásút belőle. Bábolnán viszont, az isteni kegynek köszönhetően új bőrhevederrel villantottunk. Pénteken és szombaton egy-egy pályát mentünk, aztán vasárnap a nagy számba neveztünk 1.40-re. Úgy emlékszem, két pályát kellett teljesíteni (10+8), de a másodikra már csak a hibátlanok jutottak be. Ekkor került fel a lóra ötödször a csillivilli bőrheveder.  A lovat látszólag feldobta az új cucc, jó kedve volt, tisztákat ugrott a melegítőben, mígnem én következtem. El is kezdtük a pályát, a hetedik ugrásig nem is volt semmi gond. Amint azonban a hetediket megugrottuk, a leérkezés után olyan furcsa érzésem lett, mintha defektet kaptunk volna hátul, úgy éreztem, hogy összevissza kalimpál a hátulja, de nem tudtam eldönteni mit tegyek, és jobbra fordulva hét vágtára meg egyre csak közeledett a kettesugrás, aminek oxer volt a vége, az elejére már nem emlékszem, csak arra, hogy egy vágta volt közte. Közben hallom ám, hogy kiabálnak, integetnek nekem az emberek, én meg meg voltam győződve róla, hogy valami szimpátia tüntetés lehet, talán nagyon szimpatikus vagyok nekik. Mire ezt sikerült a kis agyammal kiagyalni, oda is értünk a ketteshez, de akkorra már úgy látszott, hogy nem csak defektünk van, hanem már a belső is kiszakadt, mert valami fekete időnként feltűnt a jobb szemem szögletében, és jól oldalba vágta a lovat. Megugrottuk a kettes első elemét, miközben a nyereg egyfajta arculatváltásba kezdett, és lecsúszott a ló oldalára. Ekkor James Bondnak nyilvánvalóvá vált, hogy most már minden kötél, illetve heveder szakadt, de engem arra tanítottak, hogy amit elkezdtem azt fejezzem is be, ezért nekirugaszkodtunk a végének is, közben pedig úgy lógtam a ló oldalán mint a dzsigitelő doni kozákok. A munka nem is hagyott maga után kívánni valót, csont nélkül keltünk át a második elemen is, majd további két vágtaugrásra volt még szükség a kiszenvedtetésemhez, ekkor fogtunk talajt a nyereggel együtt. A ló galoppozott még egy párat, aztán elkezdett legelészni. Később kiderült, az történt, hogy a szakrális heveder isteni varrása mindkét csatnál engedett a rá nehezedő nyomásnak, vagy úgy is mondhatnám, varrás mentén szakadt. Az öreg Janik meg is említette, hogy a bevetés előtt mindig csekkolnia kell a pilótának a felszerelését, de hát nem is akartam én ezt senkire rákenni, gondoltam nézzük a jó oldalát, még jó hogy ez a cég nem ejtőernyők varrásával foglalkozik. A vakmerő show műsorért jutalmul kaptam egy Seiko órát. Erről a Hofi vicce jutott eszembe, mert mikor hazaértem Kalocsára, az ismerősök kérdezték "na hogy mentél ?" Mondtam, hogy "jól"....! Aztán kérleltek, hogy "na de kicsit bővebben"...! Ekkor mondtam, hogy "nem jól"....! Ennek ellenére az év hátralevő felében Joop C több emelt szintű és felsőfokú nyelvvizsgát abszolvált, bár én tisztában voltam vele, hogy nekem csak a könyvet kellett tartanom, a többit a ló megoldotta maga.

Ennek az utolsó képnek az az érdekessége, hogy ez az egyetlen kép, amin a Bálint Lacival együtt szerepelünk, aki ott áll fehér ruhában az ugrás mellett. Annak ellenére, hogy Lacival majd  négy évet dolgoztam együtt.