Puccos dáma jelent meg nálunk a minap és közölte, hogy elviszi a hosszú csatakos szőrű, mindig sárban fetrengő welsh pónilovunkat próbaidőre, tudniillik az ő nemes, tiszta vérű  "panyol" állatainak társaságra van szüksége, mármint hogy ne unatkozzanak. Na gondoltam, ha Pónilovat elviszed, akkor biztosan nem fognak unatkozni, miközben Póniló ártatlan "nebáncsvirág" tekintetével, engedelmesen követte az előtte tipegő úrhölgyet a nem különben fényűző futóba. Miután elmentek, a további eseményeket csupán rekonstruálni tudtam, a következőképpen. Megérkezése után, nyilván Póniló érezhetett egyszerű származása miatt némi kirekesztettséget a nemes állatok között, ezért nagy haragra gerjedt, és szétzavarta a piperkőc "országgyűlést". Következő lépés gyanánt, "rendi országgyűlést" hirdetett, átkelt a Duna jegén, de még mielőtt  királlyá koronáztathatta volna magát, a puccos dáma visszahozta, és csak annyit fűzött hozzá kissé kényeskedő stílusban, hogy "ilyen renitens pónit ő még életében nem látott". Ránéztem Pónilóra, és azt mondtam neki : - Bolond vagy te Póniló, ilyen nyugdíjas állást képes voltál elcseszni, pedig nem kellett volna mást tenned, mint hagyni hogy kimosdassanak a szarból, meg elviselni, hogy néha hülye frizurákat csináljanak neked, és ezért cserébe a segged alá kaptál volna mindent életed végéig. Póniló csak annyit válaszolt : - Ez igaz, de én itt érzem magam otthon a sárban....!