A harcművészetekben a kiáltást elrettentés céljából használják. Azt tartják róla, olyan erősnek kell lennie, hogy az oroszlán üvöltését idézze, amivel megrázkódtatja az ellenfelet. Erről szól ez a történet. A képen található lovakat én törtem be, és lovagoltam addig, amíg olyan állapotba nem kerültek, hogy "bárki" (a "bárki" alatt azért tapasztalt, jó lovasokat képzeljél el) felülhetett rájuk, ekkor kezdődött az összeszoktatásuk. Ezt közösen végeztük, meg kellett nekik szokni szorosan egymás mellett, előtt, után galoppozni anélkül, hogy akár csak a rúgás gondolata is felmerüljön bennük. A betörés pedig természetesen csapatmunka volt, ezt Jordannal (a képen második, piros dzsekiben) megosztva végeztük. Ő szakosodott az előkészítésre, ami néhány hetet vett igénybe. A felülésre én szakosodtam, speciális módszerekkel dolgoztunk, olyanokkal amik nem megszokottak a mindennapokban. Mintegy százötven telivért törtünk be együtt, sokszor talán az életemet köszönhettem annak, hogy ő a földön jól döntött. Csak egy példa volt erre, hogy minden elővigyázatosságunk, és gondos előkészítés ellenére is meglehetősen sokszor előfordult, hogy a csikó elkezdett bakolni. Normális esetben Jordy behúzta a fejét amennyire lehetett, így fékezve a csikó erejét. Előfordult azonban olyan eset, amikor a ló egy helyben kezdett bakolni, miközben a futószárral ellenkező irányba fordult, és csavarta bele magát. Amint megérezte a csánkjára tekerődő szárat, további rúgásokkal cifrázta meg a produkciót. Jordy elengedte a futószárat, elé szaladt a bakoló lónak, felkapta a futószárat és az ellenkező irányba hajtotta tovább. Ilyenkor nagyon fontos előre hajtani a lovat a földről is, hiszen minél inkább megy előre, annál kevésbé bakol. Na, ehhez a mutatványhoz elég tökös gyereknek kell lenni. A képen az első lovas Tom, akiről azt kell elmondanom, hogy soha nem volt még ilyen széleskörű tapasztalattal rendelkező főnököm, aki miután látta, hogy én sem ma jöttem le a falvédőről, nem erőltette rám az általa megszokott módszereket, hanem hagyott a saját elképzelésem szerint dolgozni, mivel "úgyis én teszem a fejem a hurokba" - mondta mindig . Ritka ez manapság, nagyon meg kell becsülni. A harmadik a képen Eoin, aki alkoholista volt olyan szinten, hogy már nem sokat jósoltak neki, amikor találkozott élete lovával, és e találkozás hatására képes volt lemondani az ivásról, majd visszakapaszkodni a lejtőről. Ebben a Tom is sokat segített neki egyáltalán azzal, hogy alkalmazta. Az utolsó én vagyok a képen, éppen a galoppra indultunk a csikókkal. Szombatonként szoktak jönni amolyan műkedvelő dzsokik is csakúgy kedvtelésből galoppozni. Egyik ilyen alkalommal, ahogyan ügettünk lefelé a pályán, az elől haladó "műkedvelő" lova megijedt, kifordult a lovas alól, és féktelen vágtában távolodott tőlünk. Ilyenkor ahogy az mindig szokás megálltunk, és vártuk, hogy az eltévedt bárány visszatérjen a nyájhoz. Nem is kellett sokat várni, amikor feltűnt az első kanyarban, azonban még csak  egy icike picike jelét sem mutatta annak, hogy "bűneit megbánva" majd beáll szépen vissza a sorba. Iszonyatosan gyorsan közeledett, és egy csöppet sem hasonlított Bűnbánó Magdolnára, sokkal inkább egy a szabadságtól megrészegült, kitágult orrlyukakkal féktelenül száguldó, minden útjába kerülőt elpusztító terminátorra. A vágtapálya éppen olyan széles volt, hogy négyen elfértünk rajta, a lovak egyre nyugtalanabbak lettek, mi meg ücsörögtünk rajtuk mint egy rakás szerencsétlenség, fogalmunk sem volt mit kellene ilyen helyzetben tenni. Aki szerzett már hasonló tapasztalatokat, és tudja milyen az szemben állni egy teljes erejéből vágtázó lóval, annak van arról is elképzelése, mi megy végbe az emberben fiziológiailag.  Hát az történik, hogy  azok az anyagok amelyeknek normális körülmények között az illemhelyen kellene elillanniuk, azok nem illendő módon a gatyába dehopponálnak. A You Tube-on is található olyan videó, amikor a ló szembe galoppozik a lovasokkal és ütköznek, minek során egy ló és egy lovas távozik az élők sorából. Szóval ez egyáltalán nem gyerekjáték, mi is vártuk ott tanácstalanul a végzetünket, amikor is majd befröccsen közénk a megvadult jószág, aztán ha szerencsénk van túléljük, ha nem akkor meg....bakfitty. A ló már csupán néhány vágtaugrásnyira volt tőlünk, és semmit sem veszített a tempójából, amikor Tom hirtelen keresztbe állt előtte a lovával, és iszonyatosan ráordított a lóra.....Staoooooooppp it.....! Vérfagyasztó volt hallani, de a vadló hirtelen bevágta a stoppot mély nyomot túrva a hátuljával a pálya talajába, majd egy fél méterre Tomtól megállt, pont úgy mint a mi szívverésünk is. Akkoriban már műveltem a kendót, de éles helyzetben ekkor tapasztaltam először, hogy milyennek kell lennie a harci kiáltásnak, hogy az ellenfél összevizelje magát tőle, pedig Tomnak halvány fogalma sem volt róla, hogy mi is az a kendó.....