1980-ban  őrmesterként szolgáltam a kalocsai "nyulaknál" (ez volt a gépesített lövészek  elnevezése a katonai zsargon szerint) mint "gumis", azaz gépjármű technikus. Még elég friss volt a váll-lapom, és ez azzal járt együtt, hogy mindenhová mennem kellett amire az öregebbek már nem szívesen vállalkoztak. Az egyik ilyen esemény volt, hogy a Kocsis Miska bácsival, - aki százados volt - beosztottak minket futárszolgálatba. Miska bácsi egy nagyon rendes ember volt, nyugalmát messze földről jártak megcsodálni, igazából nem lehetett kiakasztani semmivel. Tényleg nagyon rendes ember volt, mindig kollégaként kezelt engem is, annak ellenére, hogy nem volt még egy éve, hogy felavattak. A futárszolgálatot normális helyzetben tiszthelyettesek látták el, de voltak kiemelt esetek, amikor egy szakirányú tisztet tettek meg parancsnoknak, ez volt Miska bácsi, aki a technikai helyettes volt a második zászlóaljnál. A feladat az volt, hogy egy szuper titkos híradós kocsit kellett felvinnünk Mátyásföldre. Hajnalban indultunk, talpig fegyverben, éles lőszerrel a tárban az öregnél pisztoly, nálam géppisztoly, amit az ügyeletes tisztnél kellett felvennünk az indulás előtti eligazításon. Volt egy futárszolgálati napló, amibe az ÜTI beírta az indulás pontos idejét, és megvolt szabva, hogy mikorra kell odaérnünk, amitől nem térhettünk el semmi szín alatt. Útközben nem állhattunk meg, lámpánál vigyázás van, nehogy a piszkos kapitalisták rajtunk üssenek. Na, leballagunk a telephelyre, a sofőr már ott várt minket, és közölte velünk, hogy nincs menetlevél. Miska bácsi odaballag az ablakhoz, a katona bóbiskol, még az ablakot is nehezére esik kinyitni. Miska bácsi nyugodt tiszteletteljes hangon mondja a katonának, hogy adja oda a menetlevelet. A katona álmosan keresgél, de nem találja. Az öreg csak ösztökéli, hogy keresse gyorsabban, mert már ketyeg az idő, és ha nem érünk oda, akkor rendkívüli esemény lesz, ami fenyítést von maga után. A katonát nem hatotta meg a dolog, de mert fasza gyerek akart lenni azt mondta felmegy a századhoz, hogy megkérdezze az írnokot. Vártunk megint tíz.tizenöt percet, a katona visszajön, de menetlevél nincs. Miska bácsi még mindig nyugodt emberi hangon mondja neki, hogy már huszonöt perce állunk itt, már régen úton kéne lennünk, ébressze fel a telephely ügyeletest. A katona közölte, hogy nem ébresztheti fel, mert azt a parancsot kapta, ha reggelig felébreszti, akkor nem megy haza karácsonyra, és ugyebár beláthatjuk, hogy ezt az áldozatot nem hozhatja meg, mivel az nem áll arányban a mi szigorúan titkos küldetésünkkel. Ekkor az öreg elkezdett magában méltatlankodva dünnyögni, és elindult befelé az ügyeleti helységbe. Mire az ajtóhoz ért, ami talán tíz méter lehetett, már nem dünnyögött, hanem magában kiabált, hogy mit képzelnek ezek e tetves szarházi emberek kinek az életével szórakoznak. Amint belökte az ajtót üvegszilánkok röpködtek szanaszét, s a pisztolyát előrántva  csőre töltött és a katonára tartva üvöltötte, hogy most azonnal mindenki aki az épületben van rapportra jön, különben tíz másodperc múlva fejbe lövi azt aki először az útjába kerül. A katona halálra váltan vágtatott be az ügyeleteshez, és normaidőn belül az egész bagázs ott állt alsógatyában a vonal szélén. Olyan félelmetes volt az esemény, hogy annak ellenére sem voltam nyugodt, hogy én végül is az öreg csapatába tartoztam, mert nem tudtam, hogy csak jól blöfföl, vagy tényleg elment az esze. Körülbelül másik tíz másodpercbe került, hogy előkerüljön az eltűnt menetlevél, és már indulhattunk is. Az öreg eltette a pisztolyát, és jóindulatúan odaszólt a katonának. - Látja fiam, így kellett volna kezdeni...! Aztán a "lovak közé csaptunk", és ahány KRESZ szabály létezett, mindet megszegve, a katonai zsargon szerint "ürgebaszta vágtában", tíz perccel az előírt érkezési idő előtt, behajtottunk a mátyásföldi telephelyre.......