2014. ápr 21.

Kornél bácsi

írta: Panyi György
Kornél bácsi

korn_l_b_csi_1398103969.jpg_1024x1476

1998-ban egy hetényegyházi versenyen indultam először versenyen a Tájfunnal. A melegítőpályán nagyon agresszívan támadta a többi lovat, aminek egy a farára mért rövid sorozattal vetettem véget. Meglátta a Kiss Laci faterja, és elkezdett kiabálni, hogy most azonnal elintézi a kizáratásomat. Be is ment a bírósághoz, majd nem sokára megjelent a Kornél bácsival az ajtóban, és erősen gesztikulálva magyarázta neki a történteket miközben rám mutogatott. Gondoltam, most kizárnak, amit az öregtől el is fogadtam volna, de nem történt semmi. Úgy alakult, hogy pont én nyertem a számot, s az Öreg úgy intézte, hogy ő adja át nekem a díjat. Amikor bemondták a nevemet, odajött, gratulált és annyit mondott, miközben én már éppen kezdtem volna szabadkozni.

- "Gyurikám...! Ne mondj semmit....! Hidd el nekem, az erőszak nem vezet sehová....!"  

A kép éppen ezt a pillanatot örökítette meg. A háttérben Panca Kornel Theodor látható.

Szólj hozzá