Lassan kezdett a lovarda alakulni, a kinti wc-t megszüntettük, igazi ángol wc-t csináltattunk. Elkészült a pihenő is búbos kemencével, és innentől kezdve már asztalhoz is ülhettünk. Tök jó érzés volt, hogy most már nem úgy néztünk ki mint egy lepratelep, hanem szépen lassan felfejlődtünk a cigánytábor szintjére. Persze ez iszonyatosan sok munkánkba került, és megállapodtunk a Tomával, hogy leszarjuk ki mit mond, mi tudjuk honnan indultunk, és látjuk a különbséget. Azoknak akik készen kapták apucitól, úgyis hiába magyaráznánk, aki meg tudja mi az a munka, az úgy is látja. A lényeg az, hogy mi jól éreztük magunkat a saját szemétdombunkon, és hogy nem csak mi voltunk ezzel így, arról az is tanúskodik, hogy a közelmúltban régi ismerősök ugrottak be látogatóba, és amint az úgynevezett "régi szép időkre" terelődött a szó, bizony elérzékenyültek. Nos, hogy szavam ne felejtsem, a pihenőnél tartottunk, ott kezdődött minden. A reggeli etetés után rögtön begyújtottunk a kemencébe, a kutyákat megkötöttük, s megetettük mind a tízet....hihihi....(Muszáj volt megkötni őket, mert etetéskor eldurvult volna a játék, kennelre meg nem volt pénzünk. Egyébként, ha lehetett mindig szabadon voltak.) aztán megreggeliztünk, és mivel nem b....ott le a főnök minket ha beszélgettünk még egy kicsit, ki is használtuk ezt az opciót a kemence melege mellett. Az egyik ilyen alkalommal is éppen beszélgettünk, amikor észrevettük, hogy valaki elment az ajtó előtt, be az istállóba. Azt mondja a Toma, hogy "szólok már neki, nehogy belefusson a kutyákba", tudniillik azok az istálló hátsó részében voltak megkötve. Ki is megy utána, de kicsivel később visszajön azzal, hogy "ezt jól benéztük, nem is jött senki"...! Röhögtünk egyet, hogy nem elég, hogy éhezünk, már hallucinálunk is. Pár nappal később azonban újabb, hasonló dolog történt, nevezetesen azt véltük látni, hogy valamelyik fehér kutya elment az ajtó előtt. Amikor a kutyák ki-bejárkáltak az istállóba, mindig csak a farkuk látszott, amint elvonultak az ajtó előtt. Erre gondoltunk, és azt hittük valamelyik elszabadult. Kimegyünk megnézni, megint semmi. Toma megkérdezi : - Te is láttad, nem?

- Persze !

- Jól van, akkor megkönnyebbültem, mert mindjárt könnyebb elviselni a diliházat, ha van ott egy ismerős is....! ....Na, innentől kezdve aztán kezdett rendszeressé válni, hogy olyat láttunk amit nem láttunk, és a jelenség beépült a mindennapjainkba. Miután pedig nap mint nap találkoztunk vele, úgy tartottuk illendőnek, hogy nevet adjunk neki, és elneveztük "Józsinak". "Józsi" egy nagyon szorgalmas szellem volt, már reggel hétkor kezdett velünk, és estig, amíg az utolsó élő ember el nem hagyta a fedélzetet, addig aktívan részt vett a lovarda életében. Mi a Tomával már csak úgy beszéltünk róla, mint egy jó ismerősről, és a világ legtermészetesebb módján közöltük a másikkal, hogy találkoztunk a Józsival, ezen és ezen a részén a lovardának, és ezt vagy azt csinált éppen. Tény és való, hogy azóta idegenek a tudtunk nélkül nem jöttek be éjszaka, bár abban lehet, hogy volt némi szerepe annak a tíz kutyának is. Egyik alkalommal, amint a Józsiról beszélgettünk a Tomával, mondja a Tatai Tomi.

- Te, nem tudom ki ez a Józsi, de olyan lehet mint valami Isten, mert mindig hallom, hogy beszéltek róla, de még sohasem láttam...! Biztos valami nagyon fontos ember lehet, mert gyorsan jön , gyorsan megy, és már rettentően kíváncsi vagyok, ki lehet az! Talán itt lovagol, vagy dolgozik...?  

- Hát Tomikám, jól látod a dolgokat, mert Józsi valóban rendkívül gyorsan közlekedik, és bár nem láttuk még lovagolni, de végül is itt dolgozik, mint a lovarda szelleme. Természetesen ezt a feladatát non profit módon látja el, csupán azért mert jól érzi itt magát velünk. Tomi hitetlenkedve fogadta a magyarázatot, azt hitte csak szívatjuk, mígnem egyszer valami olyan bokros teendőink akadtak, hogy mindkettőnknek el kellett mennünk, a Tominak  meg egyedül kellett kimenni Halomba. Semmi baj Tomikám, már nagy fiú vagy, kulcs a lábtörlő alatt, lelovagolod a lovaidat, aztán bezársz megint. Tomi le is lovagolta a lovait, mindent szépen rendbe rakott, majd mielőtt indult volna, gondolta még elmegy wc-re. Elmondása szerint amint kinyitotta az ajtót, a törölköző az arcába röpült, mintha valaki odadobta volna. Na, Tominak ennyi elég is volt, hogy elálljon a hugya, mindjárt nem is akart wc-re menni, és a szokatlanul gyors távozás mellett döntött. Másnap meséli ám mi történt, hogy most már ő is találkozott a Józsival, és jócskán sikerült megijednie. Mondtuk neki, hogy az bizony valóban a Józsi volt, de ne aggódjon, nem ártalmas az egészségre. Ettől fogva egyre több ember szerzett tudomást Józsiról, s már olyan információk is felröppentek, hogy egy-két évtizeddel azelőtt egy juhászt halva találtak a birkák között, és talán az jár vissza...hihihi....! Sokan sötétedés után nem is mertek átmenni a hodályba lovagolni, mert féltek, hogy a Józsi megtámadja őket. Szó mi szó, Józsi híres szellem lett, és úgy döntöttünk, hogy szobrot állítunk neki. Egy vasból készült bábut felöltöztettünk illendően, és felállítottuk az udvaron. Gyakran előfordult azóta, hogy felhívnak ismerősök, és azt kérdezik :

- Kint vagytok...?

- Nem, bent vagyunk Kalocsán.

- Csak azért kérdeztem, mert valakit láttam kint az udvaron, és gondoltam beugrok beszélgetni...!

- Á, az csak a Józsi...! - szoktuk mondani, és persze csak a beavatottak tudják kiről van szó tulajdonképpen. Józsi azóta is hűségesen álldogál az udvar közepén, bár az utóbbi időben, a külföldi kiküldetésem miatt  ritkán találkozunk személyesen.