A kép  1992 - ben a Gestüt Scherau udvarán Leinburgban készült. Mivel én intéztem a ménes ügyes bajos dolgait, így sok emberrel kerültem kapcsolatba. A takarmánybeszállítóink a környékbeli mezőgazdasági termékmenedzserek közül (Direkt nem parasztokat írok, mert azt sokan pejoratíve értelmezik...!) kerültek ki. Az egyik közülük Herr Tischner, - aki többek között  pellettált szénával is ellátta a ménest - az egyik találkozásunk alkalmával egy báránnyal lepett meg minket, akit még szoptatni kellett. A bárány szépen felcseperedett, s úgy jött utánunk akár egy kutya. Lilla sokat szeretgette, ezért leginkább hozzá ragaszkodott, játszópajtások lettek. Amikor Lilla körbetepert az udvaron a lábhajtású rendőrmotorjával, a Bari futott utána, és ha utolérte, aképpen segített tartani a tempót, hogy jókorát öklelt a Lilla fenekébe. Ez később már azonban inkább üldözéssé fajult, ezért állandóan résen kellett lennünk, hogy Lillát kimenekítsük szorult helyzetéből. Még később, már ha nem vigyáztunk, minket is seggbe talált néha, ezért olykor muszáj voltam kicsit megfenyíteni, különben már be sem engedett volna az udvarra. Őrző védő birka lett belőle, csak éppen azt nem írtuk ki a kapura, hogy "Vigyázz a birka harap"...! Amikor ivarérett lett, Herr Tischner befedeztette. Az elléskor azonban komlikációk léptek fel nála, a két bárányból az egyik halva jött a világra, a másiknak meg semmi jele nem mutatkozott. A Bari egyre rosszabbul lett, kijött a doki, belenyúlt és kivette a másik bárányt, aki viszont életben maradt, az anyját viszont nem sikerült megmenteni. A dokit úgy hívták Luz Göring, egyetemi éveiből két évet tanult  Magyarországon az Állatorvostudományi egyetemen, és csak jókat mondott a a magyar állatorvosi képzésről. Tele volt hivatástudattal, egy nagyon szimpatikus, pozitív szemléletű, segítőkész ember volt, akinek mit sem rontott a megítélésén, hogy Hermann Göring - Hitler jobbkeze - volt a dédnagyapja. Hja, a rokonság az van ha akarjuk ha nem, csupán a barátait válogathatja meg az ember...!