Karenina egy pej kanca volt, az "öreg" Maszektól "örököltem" 1990 elején. El is kezdtem vele a felkészülést, kijártam vele vágtázni terepre. Tüzes jószág volt, "támadta" az akadályt, nem félt a magasságtól és bármekkora akadályt elvállalt, de a vizesárok ugratás nem tartozott a kedvenc elfoglaltságai közé. Mondta is az "öreg", hogy ezt a leckét majd át kell vele venni. Én mint ifjú titán úgy gondoltam, kezdjük mindjárt azzal ami nem megy, és az első héten terepen átvettük a "vizesárok leckét". Nagyon jól sikerült, minden árkot és vizet megugrott, bár az elején szükség volt némi rábeszélésre. Nagy örömmel ballagtunk hazafelé, s amikor leszálltam róla, legnagyobb ijedtségemre észrevettem, hogy az első lábain mindkét ina úgymond "kidőlt". Abban az időben az egyik legrémisztőbb dolog volt, ami megtörténhetett egy lóval-lovassal, mert nagyon nehéz volt helyrehozni, és ha bekerült a köztudatba akkor a neve elé sohasem felejtettek el odailleszteni egy nem éppen hízelgő jelzőt. Például úgy emlegettek az ilyen lovasokat, hogy "na ez a bunkó szedte ki ennek vagy annak a lónak az inát", akárcsak egyet is. Nekem azonban ismét sikerült csúcsteljesítményt produkálnom, mivel a Karenina mindkét eleje úgy nézett ki, mint a frissen szedett osztályon felüli óriás banán, egyenesen Dél-Amerikából exportálva. Rohantam rémülten a "Maszekhoz", tanácsoljon valamit, ilyenkor mi a teendő. Gondoltam első lépésben kihívjuk az állatorvost , aztán lesz ami lesz. Amint az " öregnek" előadtam az elképzelésemet, ő csak ennyit mondott. - Gyurikám, kihívhatod a dokit, de arra mérget vehetsz, hogy akkor ebben az évben ezzel a lóval te nem versenyzel, sőt leteszik a ménesre , befedeztetik és ezzel vége is az ugratásnak.
- Akkor mi legyen ?
- Szaladj le a kisboltba, vegyél 20 százalékos ecetet, két felmosórongyot, hozzál a kocsmából hat sört és kérd el az összes jégkockát ami a mélyhűtőben található! Nem kérdeztem semmit, szaladtam ide-oda és villámgyorsan beszereztem az összes hozzávalót, mivel az "öreg" azt mondta, fontos a gyorsaság. Az ecetet beleöntöttük egy vödör vízbe, az összes jégkockát beleraktuk, beleáztattuk
a felmosórongyot és bekötöttük vele a ló lábait, arra fóliát, és legfölülre fáslit tekertünk. Maradt még hat sör ami nagyon lényeges összetevője a receptnek. Ebből a Maszek mindjárt kettőt meg is ivott, a másik négy pedig az éjjeliőrnek kellett, tudniillik ő locsolta éjszaka, hogy ki ne száradjon a kötés. Másnap reggelre láthatóan visszahúzódott egy kicsit, megigazítottam a kötést és tovább locsoltuk. Következő nap reggelre újabb javulást könyvelhettünk el, s a harmadik napon szinte már alig lehetett látni, mekkora volt a baj néhány nappal azelőtt. Örömmel mutattam az "öregnek" , s óvatosan kérdezve javasoltam, hogy akár le is vehetnénk a kötést.

- Hohó Gyurikám, ha most leveszed, pár nap múlva ugyanúgy fog kinézni mint előtte...!.. Hajjaj... ! Én meg már azt hittem minden rendben van, és kezdtem aggódni, mivel már érezhetően érzékeny volt a ló lába a kötés alatt. Azonban mit tehettem, a "parancs" szerint bekötöttem újra és locsoltuk egy további napig. Reggelre már csak az láthatta az "ínproblémát" aki tudott róla, de Maszek azt mondta, tegyem addig vissza amíg lehetséges. Az ötödik nap végére Karesz már alig akarta beengedni az éjjeliőrt, később pedig maga tépte le a lábáról a kötést. Ekkor zinkkenőccsel bekentük és a héten még két napig állnia kellett. Az ezt követő héten már felülhettem rá, fél óra lépés, s egy kevés ügetés a betonon. Minden nap növeltük kicsit az ügetés időtartamát . A harmadik héten ügetés betonon fokozatosan növelvén az adagot. Negyedik héten rövid vágtát is beiktattunk még mindig a betonon, majd az ötödik héten elkezdtünk vele óvatosan dolgozni, mindvégig a Maszek felügyelete alatt.  A hatodik héten már kicsi ugrásokat is ugrottunk rendszeresen minden nap, aztán lassan visszatértünk a normális kerékvágásba, s a ló lába oly annyira helyrejönni látszott, hogy egyáltalán nem lehetett semmit észrevenni rajta. Hozzá kell tenni, hogy rendszeresen volt az állapota ellenőrizve. Mindig mikor arra járt valaki, csak úgy mellékesen ha már arra járt ránézett a ló lábaira, s a legkisebb változás is rögtön jelentve lett az öregnek, hiszen ő vezette a projectet. Szóval el lehetett mondani, hogy mindenki magáénak érezte a problémát, s egyúttal mindenkit érdekelt a meglehetősen esélytelen küzdelem kimenetele, ami csodálatos módon a mi javunkra látszott billenni.  Néhány hétig még aggódtam, de később már a keményebb munkától sem volt semmi baja a ló lábának. Sikeresen végig versenyezte a szezont, a tenyészen a 8 évesek között indult, és nyertem vele a nyitónapon az 1.30-at. Később a döntőben pedig még a pénzes 10. helyen végeztem. Ezzel számomra véget is ért a történet, mivel az akkor kezdődő "reformok" miatt inkább felmondtam és Németországban próbáltam szerencsét. Karesznak viszont még nem fejeződött be a pályafutása, mert pár év múlva az András Gabiék vették meg, Móni versenyzett vele, és amennyire én tudom náluk sem volt probléma a ló inával. A Gabi csak később, tőlem tudta meg, hogy "inas" volt a ló, a lábán azonban semmi sem látszott. Ha ma ezt elmondod egy állatorvosnak, vagy azt hiszi, hogy hazudsz, vagy azt, hogy akkor annak nem is volt kinn az ina, valamit elnézhettünk. Németországban nagyon jó kapcsolatban voltam egy bizonyos Dr. Englisch nevű állatorvossal, akinek '96-ban 5000 ló volt a praxisában Nürnberg környékén, és négy beosztott állatorvos dolgozott nála. Neki is elmondtam a történetet, ő azt válaszolta, hogy lehetségesnek tartja hiszen a Burowfix tabletta,- amit annak idején hűtésre használtak a humán- és az állatgyógyászatban egyaránt, tulajdonképpen ólomecet, de a 20%-os ecet az sokkal erősebb. Annyit még hozzáfűzött nevetve, hogy ezt másnak ne meséljem el, mert rontaná a praxisát, ha mindenki maga gyógyítaná a lovát.
Nos ez a történet több mint 20 évvel ezelőtt játszódott, a recept pedig látszólag igen egyszerű. Olyannyira, hogy a mai lovasok el sem tudják képzelni, hogy egy ilyen egyszerű dolog működhet. Manapság ugyanezt a problémát már kb. 700.000-1.000.000 forintból ki lehet hozni. Nekem egy-két láda sörömbe és 10 üveg ecetbe került a gyógyítás. Ja, majd elfeledtem, kellett még hozzá a "pusztai" ember egyszerű, praktikus bölcsessége, amit a jelenkor embere lenéz csupán azért, mert nem a Monty Roberts vagy a Ludger Beerbaum mondta, pedig jóllehet ők ugyanarról beszélnek, csak a "pusztai" ember nem ért a marketinghez. És végül elárulom a recept legfontosabb összetevőit, amiről eddig nem beszéltem, hát jól figyelj.  ALÁZAT, amit én adtam hozzá azzal, hogy elismertem a hozzá nem értésemet. BARÁTSÁG, ami híján nem lett volna kihez fordulnom. A PUSZTAI EMBER HOZZÁÉRTÉSE és GONDOSKODÁSA, mivel ezt egy ember képtelen lett volna megvalósítani, hiszen nem múlt el perc, hogy ne nézett volna valaki a lóra, és ezáltal precíz pontossággal lehetett alakítani a terápiát. Nos ez is egy csoda volt az életemben, aminek még vannak eleven szemtanúi, s mostanra már tudom, hogy léteznek helyek a világon, ahol ezt hívják HORSEMANSHIPNEK.