, ......mégis mindig mondanak valamit. Az emberek beszélnek ugyan, de az esetek többségében semmit nem mondanak. Anno a Halomi lovardában olyan bokszokat építettünk, hogy a két boksz között legyen egy-egy ablak, amin keresztül a lovak érintkezni tudnak egymással. Azért döntöttem így, mert addigi pályafutásom alatt kialakult bennem egy olyan érzés, mintha a lovak olykor-olykor beszélgetnének egymással. Most mondhatod nyugodtan, hogy mekkora idióta vagyok, de ez a fajta skizofréniám a mai napig megmaradt. Tomával sokszor voltunk szemtanúi annak, hogy egy-egy félre sikerült lovaglás után az áldozat áthajol ezen a bizonyos ablakon, a másik szintén, és így állnak látszólag semmit sem téve. Na, Toma erre szokta mondani, hogy most mondja el a szomszédnak, hogy milyen tetűk vagyunk, és a szomszéd meg azt válaszolja, hogy "na figyeld, majd én megszívatom, majd én megfizetek neki...!", - és ilyen alkalmakkor valóságos lázadás söpört végig az istállón, alig akadt olyan ló amelyik ne állt volna ellent. Most megint mondhatod persze, ez miattunk volt így, de mondok másik példát. A futóistállóban, rászoktattam a csikókat, hogy amíg nekem bent dolgom van, addig mindenkinek csak kint szabad tartózkodnia, hogy ne zavarják a mestert az alkotásban, vagy ha úgy jobban tetszik a trágyázásban. Ez beletartott vagy három hétbe, (egy nap alatt is meg lehet őket rá tanítani, csak akkor alkalomadtán nem tudom megfogni őket) mire megtanulták, hogy ha azt mondom "kifelé" akkor mindenki kiballag, és megvárja míg azt nem mondom, hogy "na jöhettek". Amikor eljött az ideje, a nagyobb csikók kikerültek a csapatból, csupán egy maradt a régiek közül. Jött viszont három új választási csikó, akiknek fogalmuk sem volt az új rendről, és elkezdtem azokat is tanítani. Az új csikók két nap múlva tudták, mi a rend, holott a másik csapatot tízszer annyi időmbe tellett megtanítani ugyanarra. Én ebből arra a naiv következtetésre jutottam, hogy az öregebb csikó beavatta őket a rendtartásba, és most ismét lehülyézhetsz. Régen a kocsilovat nem tanították, hanem csak "lett". Így mondták a parasztemberek. Azt is elmondták, hogy hogyan lett. A szertelen másfél éves csikóra - aki már egyébként is ment az anyja mellett a kocsi előtt - feltették a szerszámot, és ezután úgy járt az anyja mellett. Később felrakták neki az egyik istrángot (a belsőt ), majd a másikat, de húzni nem kellett neki, azt megtette helyette az anyja. Nőtt növekedett a csikó, aztán egyszer csak elkezdte húzni a kocsit, anélkül, hogy az emberek tanították volna. Régebben a csikókkal mindig  kettesben jártak terepre, az öreg ló vezette a fiatalt. Aztán egyszer csak már egyedül is ki tudott menni vele az ember terepre. Az öreg ló tanította a fiatalt. Van ennek azért még egy tényezője, az ember. És ha az a bizonyos ember a magáénak akarja a sikert, tehát el akarja mondani magáról, hogy ezt a lovat ő tanította mindenre amit tud, akkor nagy valószínűséggel sokkal hosszabb ideig fog tartani, sok konfliktussal teletűzdelve. Ha jó lovasról van szó, - ugyan hosszabb úton - de célt ér a tanítás, ha viszont nem, akkor azokból lesznek az olyan lovak amelyek megtöltik a kereskedők istállóit....