......... "fekvős" lovam az Alindo volt, akivel azért nem erőltettem annyira a dolgot, mert a nagy testéből adódóan ő nem olyan könnyen feküdt le mint a könnyebb testű lovaim. Ennek ellenére, ha a munka végeztével megálltam középen, elég volt kicsit megmozgatnom a belső szárat és várni amíg ő szépen komótosan a maga tempójában lerogyott a hasára. Ilyenkor lecsatoltam mindkét oldalon a hevedert, levettem a nyerget. Engedte kirángatni maga alól a hevedert is, aztán leheveredett az oldalára és jót hempergett. Ezt próbáltam mindig úgy csinálni, hogy ne zavarjak vele másokat. Egyik ilyen alkalommal azonban, éppen abban a pillanatban jött be a fedelesbe egy bértartó-díjlovas, aki rendszeresen járt vadászlovaglásokra is. Amikor ezek a régi öregek összejöttek a stübbenben, gyakori témájuk volt az éppen aktuális fiatalság lefikázása, mert az ő idejükben még akkora vizesárkokat ugrottak, hogy egy egész lovasszázadot el lehetett volna benne temetni. De bezzeg ha ennek a mai nyálas fiatalságnak csak megmutatnák, már attól összesz...k magukat. Természetesen ezek az árkok az idő folyásával egyenes arányosságban egyre növekedtek, s mikor eljöttem a Moritzbergről már akkorák voltak, hogy valóban féltem attól, hogy az aktuális mesélő a beleélés pillanataiban nehogy infarktust kapjon attól a félelmetes ároktól. Szóval bejön az öreg, látja, hogy lerogyik alattam a ló. Megcsóválja a fejét, aztán mondja, hogy vigyázzak ezzel, mert nagyon veszélyes. Kicsit megijesztett mert gondoltam tud valamit a témával kapcsolatban, amit én nem. Mondom neki, hogy eddig nem volt semmi probléma vele, meg hát én ezt élvezem, úgy tűnik a lóval együtt. Az öreg folytatta. Volt neki egy lova, aki a vizesárok ugrás után mindig lefeküdt, és alig bírta utána felráncigálni. Később pedig annyira rászokott, hogy alig lehetett vele terepre kimenni. Na, gondoltam biztosan elfáradt az iszonyatos nagy árkok ugrása közben...hihihi...Szóval rájöttem, ő azt hiszi, hogy a ló saját elhatározásából, gondol egyet és lefekszik. Mondom neki, hogy de hát az én lovam csak akkor fekszik le amikor én akarom, és akkor is áll fel. Csóválta a fejét, hogy ez hülyeség. Vannak erre hajlamos lovak, és már sok olyan lovassal találkozott aki megjárta, hogy játszott a tűzzel, pont mint én. Jó rendben válaszoltam, akkor tegyünk próbát. Ő mondja meg hol, és mikor fektessem le a lovat illetve állítsam fel, és én majd követem az utasításait, ha ezt elég meggyőzőnek tartja. Beleegyezett. Na akkor menj abba a sarokba, és fektesd le ott .........most...! Lefektettem, Alindo meg sem mozdult. Kis idő múltán,.....most állítsd fel.  Felállítottam. Alig akarta elhinni. Akkor most menj abba a sarokba, és fektesd le a lovadat ott.........most....! Lefektettem. Vártunk egy kicsit mindhárman. Állítsd fel most. Megmozgattam a külső szárat, Alindo komótosan felállt, az öreg meg tátott szájjal csodálkozott, majd mire felocsúdott újabb parancsot adott ki a fektetésre,...... aztán még vagy ötször, mire elhitte, hogy "alles unter kontrolle" van. Hitetlenül csóválta a fejét, azt ismételgetve, hogy "unglaublich".  Az előadás meggyőzően véget ért, olyannyira, hogy amikor mentünk kifelé megkérdezte : "Az én lovamat nem tudnád megtanítani"....? Az övét nem vállaltam, de volt olyan német barátom akinek megtettem ezt a szívességet.