A címben szereplő angol szó azt jelenti Virág. Erről ilyen dolgok jutnak az ember eszébe, mint illat, szépség, szerelem, és aki a virágot szereti az rossz ember nem lehet, meg ilyesmi. Hát én nagyon röstellem magam, de be kell valljam, én bármennyire is igyekeztem, nem sikerült még csak megkedvelnem sem Virágot, azaz Flowert aki egy sárga kanca volt, és egy szemfüles, "hozzáértő" magyar tenyésztőnek, potom pénzért sikerült megkaparintania Ludger Beerbaum istállójából. Lelkes beszámolója szerint, német barátai megsúgták neki, hogy Beerbaum egyenesen a világbajnokságra készült vele, de nem tudta eldönteni, hogy az öt éves Flowerrel induljon-e, vagy az akkor éppen aktuális Ratina Z-vel. Beerbaum nagy dilemmáját az oldotta meg, hogy Flower reggelre mindig belefeküdt a szarba, és nem akarta magát blamálni egy ilyen koszos lóval egy világbajnokságon, inkább otthon hagyta. "Hősünk" ekkor belopakodott a hátsó kijáraton és lopva megvásárolta kétezer euróért. Mire Beerbaum feleszmélt, már ki is menekítette az országból. Később hiába fordult nemzetközi bírósághoz, még így sem sikerült visszaszereznie. Hozzám a Sinka Imin keresztül jutott el, aki valahol találkozott ezzel a bizonyos tenyésztővel, és miután Imit olyan szimpatikusnak találta, hajlandó volt eladni neki a lovat valamivel kevesebbért, mint amennyiért Németországból szerezte. Mint mondta, a barátság minden pénznél többet ér. Aztán biztosította Imit, hogy egyébként olyan mint egy birka, akár még egy ötéves gyerek is el tudna indulni vele a világbajnokságon, de sajnos ötévesek nem indulhatnak az életkoruk miatt, ezért ez sajnos lehetetlen, és ezeket a szabályokat azért hozzák, hogy nehogy kiderüljön, hogy egy ötéves gyerek is többet tud az ilyen Beerbaum féléknél. Mielőtt Imi megvette felhívott, és felvázolta előttem a soha vissza nem térő lehetőségeket. Természetesen ismét kiderült, hogy én sem tudok mindent, sőt az ismereteim nagyon is hiányosak, hiszen rengeteg kérdés merült fel bennem a lovat illetően, azonban a barátságos tenyésztőnek minden kukacoskodó kérdésemre volt egy a fentiekhez hasonló "űberlogikus" válasza. Végül is a lényeg az, hogy Imi megvette a lovat, és a következő hétfőn Géza szállította hozzám Halomba, hogy nyomban elkezdhessem a felkészülést az aktuális világbajnokságra. Amikor Géza lepakolta, még annyit hozzáfűzött, hogy ő a helyemben lefutószárazná, mielőtt felülök. Valószínűleg a hitetlenségem már előre jelezte, hogy elkerülhetetlenül megindult bennem az úgynevezett kiégés folyamata, ami a hit megingásával kezdődik, hiszen eszembe sem jutott, hogy ne futószárazzam le a lovat felülés előtt, annak ellenére, hogy még egy ilyen szavahihető szakértő állította is a fent leírtakat. Kint raktam rá a nyerget, s amikor a hevedert meghúztam már tudtam, hogy Beerbaum miért nem vitte ki a világjátékokra, tudniillik Flower rögtön bemutatta ugrótudományát, s ugrott négy lábbal akkorát a levegőbe, hogy  patái valahol a fejem fölött kalimpáltak. Majd bakolás közben arra is fény derült, hogy a hátát is tudja használni. Ma már valószínűleg szégyellném magam, ha ilyen pozitív dolgokért nem tudnék lelkesedni, de ahogy visszaemlékszem, akkor a lelkesedésnek még a jelét sem bírtam felfedezni magamban. Ehhez az is hozzájárulhatott, hogy abban az időben jöttek mentek nálam a "világbajnok" lovak, hozzászoktam úgymond mint orvos a halálhoz. Miután jól lefutószáraztam, megpróbálkoztam azzal a trükkel, hogy felcsempészem magam a hátára. Már túljártam  félúton a lopakodásban, amikor Flower szirénái jelezték a tiltott határátlépést, és a határrendészet akcióba lendült, hogy megakadályozza a jogtalan betolakodást. Ha azt képzeled,  ez úgy zajlott, hogy odaállt elém és kérte az útlevelemet, illetve rögtön kiállított számomra egy vízumot ami három hónapos jogos tartózkodást tett lehetővé a hátán, akkor nem túlzok ha azt állítom, hogy ez egyáltalán nem így történt. Ezzel szemben, amint fejében megszólalt a riadó, ő rohanvást vad bakolásba kezdett, unfair módon nem törődve azzal, hogy én még épp csak a lábamat próbáltam észrevétlenül átemelni a hátsó kápa fölött. Úgy is mondhatnám, hogy még nem sikerült elérnem azt a stratégiai pontot, ahonnan majd az ellenség hátába kerülve, felforgató tevékenységet folytathatok az ellenséges hátországban. Következett a "B" terv, ami minden valamire való akciófilmben nem hogy létezik, hanem azért kerül megvalósításra, mert ha minden az "A" terv szerint működne, akkor a mozikban egyetlen deka akciófilmet sem láthatnánk. Ezért van az, hogy minden ilyen film a "B" tervről szól. Az én akciófilmem is erről szólt, hiszen az "A" terv még el sem kezdődött már be is fuccsolt. Aggodalomra azonban semmi okom nem volt, mivel rendelkeztem egy nagyon egyszerű, érthető, a részletekig jól kidolgozott "B" tervvel, s bár az ilyen terveket mindig a titok homálya fedi, én most kiszivárogtatom ezt, azt remélve, hogy a sajtó majd mellém áll, és nem hurcolnak meg, mint az ÁFA-csalós csávót. Joggal gondolhatnád most, hogy az én "B" tervem a visszavonulásról, és a menekülési útvonalak kijelöléséről szólt, de ez nem így történt, tudniillik aki már végzett hasonló titkosszolgálati feladatokat, az tudja, hogy ha már a lábadat áttetted a hátsókápán, onnan visszafelé út nem vezet. Hogy jobban megértsd, harcászati nyelven ez azt jelenti, hogy elvágtad magad minden utánpótlástól, innentől kezdve csak két dolog segíthet rajtad, abból pedig az egyik a jó Isten. A jó Isten pedig a harcászati szabályzat szerint addig nem jogosult segíteni, amíg te magadon nem segítettél. Alighanem innen ered az a bölcs mondás, hogy "segíts magadon, akkor Isten is megsegít"...! Na rögtön visszaemlékeztem a "B" terv nevű vegytintával írt cetlire, amit többszöri elolvasás és memorizálás után meg is kellett ennem, ezen pedig az állt, hogy kapaszkodj ahol csak tudsz, mert a terv sikertelensége esetén a CIA nem fog melléd állni, és kihúzni a bajból. Gyakran éltem már át hasonló bevetéseket, volt fogalmam róla, hogy sikertelen akciók esetén, egyszerűen levadásszák, likvidálják a csődöt mondott ügynököt. Alighanem ebből merítettem erőt, mert olyan életösztönnel kapaszkodtam, amilyet ha megkérnének rá sem tudnék megismételni. Igaz nem is nagyon hajt a vágy, hogy ezeket még egyszer bemutassam. Tehát vadul kapaszkodtam mindenbe ami az utamba esett bakolás közben, s ha tekintetbe vesszük azt a tényt, hogy nem ültem a lovon, hanem például menet közben kétszer elvégeztem a magyar vándort, illetve kozákok módjára képes voltam mindenféle dzsigites trükköket bemutatni, akkor, - bár nem nagyképűsködni akarok, amit persze nem is tehetnék, hiszen ollózás közben kétszer is odaért a lábam a ló oldalához, és ezért természetesen pontlevonásokat kaptam - el tudod képzelni az olympiai döntőre készült szabadon választott gyakorlatsorom nehézségi fokát. Kapaszkodtam ami jött, a nyeregbe, a sörényébe, a farkába, kengyelbe, hevederbe. Úgy is mondhatnám, minden eszközt megragadtam s felhasználtam a siker érdekében. Az is igaz volt néhány pillanat amikor úgy látszott, hogy már nem kontrollálom a dolgokat, de hát ezért voltunk ketten. Én meg a Jó Isten. Amikor  már majdnem vége volt idő előtt a dalnak, akkor mindig belefütyülte az előadásba a megfelelő hangjegyet. Így hát nem számít csodának, hogy rajtamaradtam a mintegy hetven méteres bakolás után. Amikor megállt, hogy fújjon egyet, szemfülesen visszamásztam a nyeregbe a füléről, majd én is fújtam egyet. Ekkor kezdődött a második menet, ami szintén bakolással indult, és nekem már annyira unalmasan hatott, hogy közben inkább kipucoltam a bekoszolódott körmeimet. Amint alábbhagyott a kedve, s a még unalmasabb normális vágtába fogott, én jótékonyan hagytam még a vágtapályán vagy tíz kört menni, ami körülbelül tizenkét kilométert tett ki egy szuszra. Felmerült bennem a kérdés, hogy esetleg kijöhet az ina, ha nem vigyáz magára, de ekkor eszembe jutott az a bölcs mondás amivel minden valamirevaló lovas szakkönyvben találkozni lehet. Nevezetesen, "csalánba nem üt a ménkű"....! Nem tudom miért, másnap olyan kedveszegettnek tűnt a jószág, pedig mindent megtettem, hogy felvidítsam, jól lefutószáraztam mielőtt felültem, de az istennek sem sikerült jobb kedvre derítenem. Így ment ez legalább egy-két hónapon keresztül. A végére már annyira elkedvetlenedett, hogy még az istállóban is fel tudtam rá ülni kengyelből. Imiék látták, hogy nem jó úton járok ezért hazavitték a lovat, nehogy öngyilkosságot kövessen el. Ivettke lovagolta, nem is volt vele baj legalább egy hónapig, amikor is egyszercsak fergeteges kedve támadt eljátszani, hogy megijed  valamitől, aztán egy huszáros vágtát bakolással bemutatva, a fedeles sarkába négyrét behajtogatta Ivettkét. MIvel a helyszínen nem volt éppen olyan szakember aki a kihajtogatásban jártas lett volna, ezért mentővel kellett bevinni őt a kórházba, mielőtt a hajtogatás mellékhatásai jelentkeztek volna. Kicsivel később - bár nagyon csábító volt a világbajnoki cím - Imiék mégis túladtak Floweren. Én a két kezemen meg tudnám számolni azokat a lovakat akiket nem sikerült megkedvelnem, de sajnálatos módon Flower is ezek közé tartozott, pedig hidd el, nagyon igyekeztem.