....egy csókaszemű nagy pej kanca volt, bár a csókaszemű jelző nem fedte igazán a valóságot hiszen mindkét szeme olyan volt mintha üvegből lettek volna. Ezekről a lovakról azt tartják és tartották régen, hogy sok köztük a bolond, nehezen kezelhető ideges típusú egyed. Hát Weltglanz nagyban hozzájárult az ebben hívők táborának megerősítéséhez, és az is felmerült bennem, hogy ennek a lónak talán éppen ez volt az életcélja, ennek szentelte az életét, hogy  tudományosan is elismertesse a világgal a csókaszemű lovak hülyeségét. Talán ez volt az egyetlen pozitívum, amiről vele kapcsolatban be tudok számolni. Gondoltam nem helyénvaló dolog, ha mindjárt a negatív felével kezdem, és így legalább a pozitív tulajdonságait már tisztáztuk is. Az mindenképp sokatmondó tényező, hogy tenyésztése során némi kockázat vállalással számoltak, tudniillik a beltenyésztés fegyveréhez folyamodtak, és a lónak mindösszesen egyetlen egy nagyapja volt, anyai és apai ágon is ugyanaz a csődör. Tehát az anyja és az apja féltestvérek voltak. Képzelj el egy olyan fegyvert aminek mindkét végén csöve van, de nem tudod melyik végén jön ki a golyó. Tehát amikor célzol, vagy magadat lövöd fejbe vagy nem. Az orosz rulett ehhez képest csak gyerekjáték, mert ott megpörgetik a tárat, és lehet, hogy lövés sem lesz, azonban a "beltenyésztés" nevű csodafegyver az biztosan nagyot fog durranni, csak hát nem tudhatod ki lesz az áldozat. Az is benne van a pakliban, hogy valami fantasztikus tehetséget sikerül alkotni, bár a gyakorlat inkább azt mutatja, hogy leginkább a fejbelövés jön be. Nos így "lőtte" fejbe magát Herr Mayer a Weltglanzal, bár ha meggondolom leginkább engem ért a találat. Azzal kezdtük, hogy hozzá se lehetett nyúlni a lábához, nem lehetett megkörmölni sem, mert úgy rúgott mint a géppuska. Több hetet töltöttem el azzal, hogy felvegyem a lábát, teljesen sikertelenül. Már minden "rúgós ló" módszerem kipróbáltam, de semmi sem használt. Ekkor vetettem be az utolsó, egy másik írásomban már ismertetett eljárást, és csak azért nem írom itt le részletesen, mert akadnak olyan emberek is akik rögtön azzal kezdenék, pedig a ló még nem szolgált rá, és ha nem megfelelően alkalmazzák nagy károkat lehet vele okozni. Nem véletlen, hogy könyvekben nem lehet vele találkozni. Lényeg a lényeg, én már nem láttam más lehetőséget, és alkalmaztam a módszert, olyan hatékonysággal, hogy soha többet meg sem próbált rúgni a ló. Amikor legközelebb jöttek a kovácsok, be akarták szedálni, bár vitatkoztak rajta, mert olyankor meg igaz, hogy nem csinált semmit, de lefeküdt az oldalára, és hát ez sem ígérkezett könnyűnek. Mondtam hogy, majd én felveszem a lábát, de nem szóltam nekik az előkészítő tanfolyamról. Már az elejénél csodálkoztak, de amikor a hátulját vettem fel, a gyenge idegzetűek egyszerűen elfordultak. Egy pisszenést sem lehetett hallani, egészen addig amíg le nem tettem a másik hátulját is. Na akkor nekem estek, mondjam el nekik hogyan csináltam. El is mondhattam volna, de jobbnak láttam inkább egy ilyen alkalmakra kitalált egyszavas közhelyet előadni, ami fedte is a valóságot meg nem is. Azt mondtam nekik, hogy a "bizalom".....hihihihi....!  

Weltglanz soron következő áldozata doktor Bohn volt, amikor egy petesejt vizsgálat alkalmával kiugrott a szuperbiztosnak ítélt kalodából, a seggébe szorult dokival együtt. Ezt sem részletezném, mert már írtam róla, csak a tárgyilagosság kedvéért említettem meg, hogy ne hiányozzon semmi a listáról. A megpróbáltatások ellenére mégis sikerült bele csikót produkálni, majd egy viszonylag eseménytelen időszak után leválasztottuk a csikót. Herr Mayer feltétlenül ugrólovat akart belőle faragtatni, meg is ugrattuk szabadon, és az egy húsznak ugrott is vagy két métert, amivel kivívta a bennmaradás jogát. Engem ért a megtiszteltetés, hogy betörjem, s mivel másik istállóban nem volt hely, ott maradt nálam a ménesen, ahol viszont egyedül voltam, így kellett megbirkóznom a feladattal. El is kezdtem futószárazni, felkerült rá a nyereg is, rángattam, húztam vontam ide oda, nem csinált semmit. Felugráltam rá, nem csinált semmit. Addig addig míg egyszer hopp felültem rá, nem csinált semmit. Üldögéltem rajta egy darabig, meg sem moccant. Egy idő után már olyan kínosnak tűnt az álldogálás, gondoltam elindítom, s megpöccintettem a pálcával. Na, erre bakolt egy akkorát mint amikor két métert ugrott az egy húsznak., s mondanom sem kell, hogy az addig biztosnak hitt pozícióm jelentős változáson ment át a másodperc töredéke alatt, mert a hátsó kápa olyan tökéletesen seggbe talált, hogy úgy repültem testhez zárt szárnyakkal zuhanórepülésben, miként a kerecsensólyom támadja a magasból a földön mit sem sejtő áldozatát. Sajnos a kerecsensólyom landolásra vonatkozó tudományát az idő extrém rövidsége miatt nem állt módomban tanulmányozni, ezért a landoláshoz szükséges felhajtóerő turbulanciája nem fedezte az érkezési hányados értékét, így félig hasra, félig pofára érkeztem, s úgy ettem a homokot mint biogiliszta a komposzttrágyában. Úgy tűnt azonban, hogy csak erkölcsi károkat szenvedtem, ezért belefogtam még egyszer. Ezúttal azonban próbáltam a túloldalon egy hosszúpálcával előre hajtani. Amikor már úgy ahogy kelletlenül de ment előre felugrottam rá hassal, majd ismét előrehajtottam. Ekkor bakolt egy kisebbet, de rögtön befordítottam a fejét, ettől elakadt a mozdulat,  egy tétova ágaskodás következett velem,  majd elvesztette az egyensúlyát és hanyatt esett, én pedig beestem a lábai közé úgy, hogy közben a szár a nyakam köré csavarodott. Egy két másodpercig a ló az oldalán feküdt, ennyi időm volt arra, hogy a szárat kibogozzam a nyakamból, és kimásszak a lábai közül. Ezt követően óriási kapálózás közepette felállt, én meg elképzeltem, hogy mivé lettem volna, ha még egy másodpercet maradok. A harmadik próbálkozásomat aztán siker koronázta, rajta maradtam. 

Telt múlt az idő, lassan már ugrálgattam is vele, mindig hatalmasokat ugrott, de volt egy probléma amit később sem tudtam megoldani, mégpedig az, hogy mielőtt nagyot ugrott volna, előtte mindig eltalálta a rudat is. Amolyan pusztakézzel vadászó típus volt, és halálos biztonsággal volt képes romba dönteni az akadályt. Pedagógiai érzékem hiányosságát az mutatta, hogy nem voltam képes vele megértetni a sorrendet, és rávenni hogy először a lábát húzza fel, majd utána ugorjon egy bazi nagyot. Így ment ez sokáig, mígnem a főnök javasolta, hogy vigyük el versenyre, mert majd ott fog kiderülni, hogy ez a ló olyan típus, aki otthon mindig szarul megy, a versenyen meg megtáltosodik. Parancs az parancs, elvittük Weltglanzot megtáltosodni. Egy napra mentünk, ott kellett állnia a kamionban, ami úgy volt kialakítva, hogy négy ló fért be, szemben álltak egymással, középen meg volt hely takarmánynak, egyébnek. Elmegyek nevezni, illetve pályát megtekinteni. Kis idő elteltével nagy kiabálásra eszmélek, több ember rohan felém, és mondják, hogy az egyik ló beugrott középre. A hatodik érzékem azt súgta, hogy ezt a lovat nem hívhatják másképpen csakis Weltglanznak. Mire odaértem, a többi lovat már lepakolták a segíteni érkező emberek, Weltglanz meg ott állt középen remegve egy suttogóval, akinek az lehetett a hivatása, hogy lovakat nyugtasson meg. Ez addig tökéletesen sikerült is neki, amíg a kancára rá nem jött egy újabb pánikroham, a suttogó pedig minden szakmai büszkeségét feladva, kecses gazellaként libbent ki a halálos csapdából. Mivel a középső rész nem rendelkezett lejáróval, az embereknek nagy fejtörést okozott, hogy hogyan fogjuk kiszedni középről a lovat, de már jött is a következő önkéntes Superman, akinél mindig volt egy flex bármerre is járjon a világban, mert soha nem lehet tudni. Már indította is, hogy majd szétvágja a kamiont. Na, kezdtem ideges lenni. Mondom is a gyereknek, "idefigyelj öcsém, nyugodtan szétvághatod a kamiont, ha szeretsz, a kitördelt végtagjaiddal a hátadba állítgatva hazagurulni, nyugodtan fogjál hozzá, nem kell aggódnod meg fogom hálálni a fáradozásaidat".....!  Ezek után, nem tudom miért, hirtelen rájött, hogy megy a busza, és már nincs ideje szétvágni a kamiont, de majd legközelebb ha szét akarjuk vágatni, feltétlen neki szóljunk. Nem tudom miért van ez így, de hasonló helyzetekben csak úgy özönlenek a segíteni akaró különleges képességekkel megáldott emberek, akik méltánytalanul elnyomva érzik magukat mindennapi környezetük által, és keresik a kitörés lehetőségét a hétköznapok szürkeségéből, a világhír felé. Ahányan vannak, annyiféle megoldást kínálnak. Miután mindenkit meghallgattam de nem akartam senkit megsérteni, közöltem velük, hogy magam is szakértője vagyok a bent álló lónak, majd felcsuktam az ajtókat, és amíg ők a túloldalon vártak a csodára, addig három szalmabálán letolattam hátrafelé a kamionról a lóval. Mire rájöttek mi történt már fel is raktam megint, azonban ezúttal jól lekötöttem, gondolván, hogy na ebből most nem ugrasz ki az biztos. Elmegyek kihúzatni magamat, hogy indulhassunk hazafelé, még a toronyig sem értem el amikor már rohannak megint az emberek, hogy már megint beugrott, azonban most az ajtó felé fejjel állt a ló. Teljesen megkönnyebbültem, mert ha hátrafelé letolatott a bálákon, akkor előre elég lesz kinyitnom az ajtót, leugrik az magától is. Megint jöttek a suttogók, meg a professzorok, én meg mondtam nekik, hogy rögtön megbeszéljük csak hozok egy futószárat. Rátettem a futószárat kinyitottam az ajtót, az a bolond meg leugrott pont úgy ahogy elképzeltem: A csalódott szakértői gárda ajakbiggyesztve széledt szét arra gondolván, ki tudja mikor jön még egy ilyen lehetőség. Szóltam egy ismerősnek, hogy húzasson ki, és rögtön indultunk haza, ám most a fal felé fordítottam, így kiugrani nem tudott, azonban útközben lefeküdt, és össze vissza törte magát mire hazaértünk. Ezek után nem meglepő, hogy Weltglanzból nem lett világbajnok, bár Herr Mayer szerint "csak egy hajszálon múlt"....!