Először is, a nullás lovak kapcsán emlékeztetni szeretnék mindenkit az 1958 és 1962 között lezajlott rendkívül megalázó, esztelen lómészárlásra, amikor az elvtársak lemészárolták (büntetlenül) a magyar lóállomány mintegy 80-90 százalékát. Az, hogy maradtak még lovak Magyarországon, az olyan típusú  embereknek köszönhető, mint amilyenek a szilasi parasztgazdák is voltak, hiszen Mezőszilason a 80-as években körülbelül minden ötödik házban volt ló a háznál. Kérdésemre ezt ők úgy fejezték ki, hogy "tudod Gyurikám ezek a szilassi népek itten HAJLAMOSSAK arra, hogy mindig legyen legalább egy ló a háznál".

Aztán még mindig elöljáróban szeretnék megemlékezni Aranyosról, minden idők legjobbnak ítélt magyar ugrólováról, akinek tudomásom szerint szintén ismeretlen volt a származása, és ha annak idején a jó szemű rendőrök a papír alapján döntöttek volna, most azt sem tudnánk hogy létezett. És még mindig elöljáróban, mivel a fent említett időszakban világszerte jelentkezett ugyanez a probléma, a németek például tömegsport programot dolgoztak ki, az helyett, hogy elpusztították volna a lovaikat. Vagy nézzük már ugyan meg hogyan alakult ki, a "tinker" Írországban. Nem, nem származás alapján, hanem a valós igények alakították ki évszázadok során, és csupán néhány évtizede lett elismert lófajta. Nyilván  a mostani magyar "lovasnemzet" mentalitás alapján híre hamva sem lenne ennek a kiváló fajtának. Ugyan milyen lovasnemzet az aki először hagyja lemészárolni a lovait, pár évtizeddel később pedig, nyilvánvalóan üzleti érdekekből, több ezer lovat száműzne, és tenne törvénnyel lehetetlenné a hazai hobbilovak palettáján. Ennek feltehetően az a mozgatórugója, hogy az olcsó szelíd lovak miatt nem tudják eladni az általuk tenyésztett, sportra nem alkalmas, hobbilónak pedig kurva drága selejtet, viszont a valós igényt meg sem próbálnák kielégíteni, nevezetesen egy magyar hátasló fajta tenyésztésére még nem hallottam kísérletet tenni. Ezt oldották meg eddig a lószerető hobbilovasok a származás nélküli lovak révén, Megemlíteném még Németországot e tekintetben, ahol immár körülbelül harminc éve létezik a "német hátasló" fajta, önálló tenyésztési apparátussal, sütéssel stb.. Befogadják a világ valamennyi fajtáját, tekintet nélkül a származására, hiszen egy jó hobbira alkalmas ló tenyésztése a cél. Más kérdés a tovább tenyésztés kérdése, azonban nyilvánvalóan nem teszik lehetetlenné a sütetlen lovak létezését. Olyannyira nem, hogy a sportban is részt vehetnek, ha a teljesítményük arra predesztinálja őket. 

A magyar lófajták kivétel nélkül azért keletkeztek mert igény volt az adott típusú lovak használatára. Nos megkérdezném a tisztelt lótenyésztő urakat, felmérték e egyáltalán, hogy miért is van igény az úgynevezett nullás lovakra. Mindjárt szolgálnék is néhány válasszal. Az első a megfizethetősége, hiszen csupán ötöd annyiba kerül mint a nyereghelyen sütött. Láttam már olyan lovat is, aminek a papírja legalább látatlanban ért ötmilliót, de a ló maga egy kalap sz...t se. A hobbilószférában automatikus kontraszelekció történik, hiszen amelyik ló nem együttműködő, azt nem tartja meg a gazdája, hiszen nem tudja használni, ellenben a törvény által kikényszeríteni szándékozott pedigrés lovakkal, akik esetében a tenyésztő szeretné visszakapni a beleinvesztált, az ablakon  kidobott pénzét, és a vásárlóval akarná megfizettetni a selejt árát. Hát egy nagy lóf...szt. Egye meg mindenki a saját szarát, vagy tenyésszenek olyan lovat amilyenre Magyarországon igény van. Ez a törvény ellehetetleníti a magyar lovas tömegsportot, hiszen belátható időn belül a hobbilovasokat alkotók táborának anyagi helyzetében nem fog beállni olyan mértékű pozitív változás ami lehetővé tenné a drágább lovak vásárlását. 

Szakmai részről, először is ki kell jelentenem, hogy nincs semmilyen lovas jellegű végzettségről papírom. Nincs OKJ-s lovas túravezetőim, vagy szintén OKJ-s középfokú edzői képesítésem. Igaz ha lenne is, csupán arra lenne használható, hogy a seggemet kitöröljem vele, hiszen például a Díjugrató szakbizottság nem fogadja el ezeket a papírokat, hiába kerültek több százezer forintba. Ez már maga skandallum, hiszen Németországban elképzelhetetlen lenne, hogy egy Warendorfban végzett szakembernek megkérdőjelezzék a tudását. Akkor meg kérdem én mire kellenek ezek a papírok, nem is beszélve a külföldről, mert ott meg aztán csak és kizárólag a teljesítmény számít, nem a papír. Véleményemet ami kizárólag a sajátom, arra a huszonnyolc hivatásos lovasként eltöltött ( ami azt jelenti, hogy az én és családom létét kizárólag ez fedezi), ebből tizenhárom évet három európai országban, különböző területeken leszolgált évekre alapozom. Kizárólag gyakorlati tudással rendelkezem, két nyelven beszélek a magyaron kívül, intézetben nevelkedtem de már két éves korom óta lovasember szeretnék lenni. Bár nem rendelkezem univerzális tudással, azonban minden egyes tapasztalatom a lovakkal végzett fárasztó, olykor már görcsös kimerítő munka, és a tévedéseim fájdalmas következményein alapul. Az én fejem felett döntést csakis és kizárólag olyan ember hozzon, aki ezt az utat végigjárta, és még mindig az élők sorában leledzik. Nem kívánok részt venni lóellenes tevékenységekben, hiszen minden amim van, anyagi és erkölcsi szinten is a lovaknak köszönhető, és bármilyen nehezek is voltak ezek az elmúlt évek, az ember nem szarhat az asztalra amiről eszik. Azt meg különösen nem ajánlanám senkinek, hogy az én asztalomra végezze a dolgát, márpedig ez a törvény ezt célozza, hiszen nekem is van egy sütetlen húsz év körüli lovam, aki már igencsak megszolgálta a nyugdíjas éveit. Erkölcsileg pedig pontosan tudom, hogy hol van a helyem, és emlékeztetnék mindenkit a Lovasbecsület című filmre, ami a harmincas évek Amerikájában valóban megtörtént eseményeken alapult....! 

És Te...? Tudod hol a helyed....?!