Éppen a János ötvenedik születésnapját ünnepeltük 2004 őszén, amikor nekem még a Belfegort kellett volna lovagolnom, és a terv szerint ezután csatlakoztam volna az ünneplő tömegekhez. A lovat jól ismertem, én törtem be s lovagoltam amikor Mohácson voltam. Tudtam hogy bakolni fog, mégis úgy döntöttem, hogy nem vesződök a futószárazással mivel már elég későre járt. A felüléssel nem volt probléma, s amint arra számítottam az indulás helyett rögtön bakolásba fogott. Az első bakugrásnál reccsenést hallottam valahonnan hátulról a gerincem alsó harmadából, azonban fájdalom nem társult hozzá. A következő ugrásnál megismétlődött ugyanez, majd különös módon lábaimat minden erőm elhagyta, és még arra sem lettem volna képes, hogy a lábujjamat mozdítsam. Szóval ültem egy bakoló lovon, gyakorlatilag láb nélkül. A küzdelem nem tartott sokáig, egy fél kör után mint a hajó kapitánya utolsóként, elhagytam a fedélzetet, azonban a mentőscsónak nem volt sehol. Érzésem szerint úgy csapódtam a földbe mint a tunguzkai meteor, csak miattam nem égett le fél Szibéria. Felálltam, leporoltam magam, nem fájt semmim és már éppen csinálni akartam tovább a magyar lovassportot, ( Ez  Bogár Pista egyik híres mondása volt. Egyszer amikor valamelyik tanítványa elhagyta őt, azt mondta neki. "Nem baj, majd felállok megint, leporolom magam, és csinálom tovább a magyar lovassportot...!!! " ) amikor feltűnt egy pici apróság ami megakadályozott ebbéli törekvésemben. Nevezetesen öt perccel azelőtt még tudtam járni, most azonban meg sem tudtam mozdítani a lábaimat. Rögtön Jézus jutott eszembe amikor azt mondta a béna csákónak, hogy " kelj fel és járj"...! Az meg az orvosi utasítást szigorúan betartva, felkelt és elindult a saját lábán, a jelenlevők nagy csodálkozására. Nekem csupán annyit kellett volna mondania hogy "járj..!", hiszen álltam, és jönni tudtam volna csak menni nem, ám bárhogyan is tekintgettem körbe, még egy icipici Jézust sem láttam magam körül. Talán mégiscsak meg  kellett volna fogadnom annak idején a párttitkár tanácsát, hogy járjak templomba, de sajnos a kocsma közelebb volt mint a templom, és mire odaértem megszomjaztam, muszáj volt megkenni a hangszálaimat hiszen kiszáradt torokkal már csak nem énekelhetek zsoltárokat. Mire azonban rendbe tettem a hangszálaimat vége lett a misének, amit meg a perselybe szántam elrabolta tőlem a "félkarú", így aztán el is ment a kedvem a templomba járástól. Nos tehát Jézusnak minden oka megvolt rá, hogy távol tartsa magát tőlem amikor azt kellett volna mondania, hogy "járjak". Csak a Judit rémült arcát láttam ami azt tükrözte, hogy valami nagy baj van, hiszen nem tudtam mozgatni a lábaimat. Jézus híján Judit vette kezébe az irányítást, s szaladt el segítséget, mentőt hívni, én meg álltam ott mint egy elárvult fallosz akiről megfeledkezett az erotika istennője. Summa summarum én szolgáltattam a meglepetést a János születésnapján. Legalább a tortáig várhattam volna. Időközben meguntam ezt az erotikus szerepet, és  mint már említettem, hogy ugyan menni nem tudtam de jönni igen, így a fedeles közepétől kúszva eljöttem a sarokban álló padig, Nem sokára büszkén vehettem tudomásul, hogy a mentő csak nekem szirénázva megérkezett. Mondhatni csak az én nótámat húzták. Miután a helyszínen nem tudtak megműteni úgy döntöttek levegőágyba csomagolnak, aminek megvan az a nagy előnye, hogy ha törött a gerinc vagy egyéb csont az a szállítás során nem fog elmozdulni. Ha meg nem törik akkor végképp nem, úgyhogy a légzésre sincs sok gondod, általában kibírja a páciens azzal az utolsó levegővétellel a kórházig. Látták, hogy lilul a fejem, ezért bekötöttek egy infúziót, nehogy agyi érgörcsöt kapjak, pedig vér az nem volt a fejemben, én meg nem tudtam beszélni, mert spórolnom kellett a levegővel. Bent rögtön mindenféle vizsgálatokat végeztek rajtam, és az aneszteziológus hölgy egyre idegesebb lett. Nem tudhatta, hogy egy húsz évvel azelőtti lóbetörés folyamán, különös kegyetlenséggel elkövetett mellberúgás áldozata vagyok, amitől az EKG-m szálai úgy összekeveredtek, hogy azóta sem tudták a titkát megfejteni. Miután rettegtem attól. hogy a cerkámba katétert vezetnek, nem engedtem magam "hátba szúrni" (epidurális érzéstelenítés), tudniillik időközben kiderült, hogy belső vérzésem van mivel elöl a medencét tartó összes szalag elszakadt, s a vérrög egyre csak növekedett, amit legkésőbb hétfőn meg kellett operálni. Pillanatnyilag úgy tűnt, hogy a medencetörés volt a kisebbik gond.