Tájfun fekve pihente végig az előző nap megpróbáltatásait, s bár az út folyamán megkíséreltük néhányszor etetni-itatni, de ő nem fogadott el semmit, szinte osztozott velünk a megpróbáltatásokban. Reggelre azonban már visszatért az étvágya, bár a kondíciójának nem tett jót, hogy jól telezabálta magát szalmával. Mindent egybevetve úgy döntöttünk, hogy az első napon csak 1.35-ön indulunk vele, hiszen még érezhetőek voltak rajta az utazás fáradalmai. Úgy szerepeltünk ahogy az "úriközönség" elvárta tőlünk, azaz ütöttünk kettőt, habár mi tisztában voltunk vele, hogy ez csak a fáradtságnak volt betudható. Ilyenkor sok energiára van a lónak szüksége, ezért kicseréltük az almot forgácsra (hogy ne tudjon szalmát enni), kevés szénát adtunk neki, viszont annyi abrakot ehetett amennyit csak akart. Kobza Pista speciális keverékét, - mézzel, étolajjal, répával ,almával , miegyébbel - Tájfun nagyon szerette. Miután megtettünk mindent, a bolondok optimizmusával vártuk a pénteket.
Másnapra már a melegítőben érezhetően friss volt a ló. Itt már nem állt módunkban trükközni, ha a nagydíjban akartunk indulni, muszáj volt 1.45-re nevezni. Gyönyörű hibátlan kört mentünk, majd az összevetésben ezt még sikerült megfejelnünk úgy, hogy az eredményhirdetésen több nagy nevet is csak utánunk említettek. Negyedikek lettünk, s ez meglepetések sorozatát indította útjára. Az első meglepetés a szakértő közönséget illette, hiszen mindenkit meglepett, hogy mit keres itt egy ismeretlen majom ezen a jó lovon. A Dominó-elvhez hasonlóan ebből következett a második, amikor is egyszer csak megjelent előttünk, az akkori lovasvilág egyik legnagyobb alakja Willi Melliger, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy szívesen megvásárolná a lovunkat, ha a folytatásban ezt a produkciót meg tudnánk ismételni. Amikor az árat közöltük vele, nem szörnyedt el, hanem vasárnapig lefoglalta a lovat, ami annyit jelentett, hogy addig másnak nem adhattuk el Tájfunt. Innentől kezdve azonban szinte egymásnak adták a kilincset azok, akik szemet vetettek a lóra. Érdekes módon, Magyarországon nem kellett senkinek, itt pedig jobbnál jobb ajánlatokat kaptunk, de akkorra már volt egy megállapodásunk a Willivel, így hát nem adhattuk el másnak, legalább is vasárnapig. Azt mondják, a kimondott szó felér egy szerződéssel, s mi ehhez tartottuk magunkat. Most már volt okunk izgulni, hiszen ha másnap képesek vagyunk ismételni, akkor célba értünk, ha viszont nem, akkor egyszerű szóhasználattal élve megszívtuk . Izgatottan vártuk a szombatot, de előtte még egy utolsó meglepetést tartogatott a pénteki nap. Kobza Pista töredelmesen bevallotta, hogy mindössze annyi pénz volt nálunk, amennyiből kiutaztunk a versenyre, a nevezési díjat már  nem tudta volna kifizetni. Azt mondta, ő tudta hogy én majd megnyerem azt a pénzt.
- Húúúúú..!! Még jó, hogy én nem tudtam ! Ez a Kobza Pista érti a pszichológiát, már korábban is kiderült, tudja mikor kell szólnia, és mikor nem. Egyébként 800,- Márka volt a nevezési díj, s mi a dupláját nyertük. Hát biztosan nagy kő esett volna le a szívemről, ha tudom, hogy mi a helyzet. Este már nem májkonzervet ettünk, s futotta sörre is.
Szombaton ismét a nagykörben indultunk, s a Willi által ránk helyezett nyomás ellenére, sikerült is újabb hibátlant produkálnunk az alappályán. Amint vártunk az összevetésre, egyszer csak odajön egy ember, és se szó se beszéd elkezdi leszedegetni az ínvédőket a lóról, tapogatja az inát, leveszi a nyerget, s elégedetten bólogatva hümmög magában, mintha mi ott sem lennénk. A meglepetésből felocsúdva szóltam neki.
- Állítsd már le magad komám, ez a mi lovunk, és szándékozunk vele még menni az összevetésben is, úgyhogy jó lenne ha befejeznéd amit csinálsz ! Erre már bemutatkozott az illető, egy német kereskedő, és közölte, hogy ő megveszi ezt a lovat, mondjuk meg mi az ára, készpénzben fizet, most rögtön. Ekkorra azonban már odaért Willi Melliger is . Szemöldöke teljesen összeborzolódott úgy fel volt háborodva.
- Nem ebben egyeztünk meg ! - vágta a fejemhez köszönésképpen.
- Tudom ! - válaszoltam. Abban egyeztünk meg, vasárnapig nem adjuk el másnak a lovat, de arról szó sem volt, hogy más meg sem nézheti.
- Oké ! - mondta Willi. Őneki mennyit mondtál ?
- Ugyanannyit !
- Rendben van !- nyújtotta a kezét, s én belecsaptam, az üzlet megköttetett. Nem kellett állatorvos, nem kellett semmi felhajtás, a ló el volt adva. Willi rögtön tovább is adta a németnek, úgyhogy a továbbiakban vele kellett megbeszélni a részleteket. Eredetileg a pénz mellé még kértünk egy cserelovat is, ami szintén a fent említett úriember számláját terhelte. Miközben Willi távozott a helyszínről, még odaszólt, hogy amit az összevetésben nyerek az az enyém lehet, és elégedetten mosolygott hozzá. Egy óvatos összevetés után hetedikek lettünk, s még több pénzt nyertünk mint előző nap. A nagydíjban azonban már nem indulhattunk, ezt kikötötte az új tulajdonos. Az üzlet lebonyolítására Németországban került sor, a határ közelében egy pihenőhelyen. Autónk romjaival elindultunk a megadott helyre, és milyen érdekes, pont olyan csíkot húztunk magunk után mint Bessenyei Péter augusztus 20-án, csak éppen ennek nem örültek mögöttünk az emberek. Oda is értünk időben, mindent lebonyolítottunk, felraktuk a cserelovat a futóra, Pista bedobta a pénzt a kesztyűtartóba, én pedig elmentem vízért az új lónak, mert még hosszúnak ígérkezett a hazafelé vezető út. Ahogy nagy elégedetten ballagok visszafelé, látom ám, hogy a távollétemben beállt mellénk egy nagy fekete BMW, és két marcona civil ruhás rendőr, a hónuk alól kilógó pisztolytáskával, éppen "illetlen" kérdésekkel zaklatják Kobza Pistát. Szegény szerveknek tudomásuk sem volt Pista egészség károsító mellékhatásairól, már tudniillik, hogy a vele való beszélgetés magas vérnyomást, szájhabzást, és szapora hasmenést okoz. Pista, miután már az odaúton kitanulta a német nyelv fortélyait, rutinosan válaszolgatott, miközben a bajszát rágta, és azon járt az agya, hogy na ebből hogyan kecmergünk ki már megint.
- Kérem, adja ide a papírokat !
- Nix ferstén !
- Mi a neve ?
- Nix ferstén !
- A papírokat !
- Nix ferstén !
- Hova megy ?
- Nix ferstén ! 
- Nyissa ki a csomagtartót !
- Nix ferstén !
- A csomagtartót !!!!
- Nix fersten ! - hangzott ismételten, s pont olyan képet vágott hozzá, mint Csizmás Kandúr a Shrekben, amikor azt akarja, hogy megessen rajta az ellenség szíve.
Mire odaértem a rendőrök már produkálták a magas vérnyomás tüneteit, s én mint németül beszélő angyal tűntem fel számukra a horizonton.
Köszöntem, ahogy illik, elmondtam, hogy én vagyok a lovász, honnan jövünk, hová megyünk. Az egyikük összetette a kezét és halkan, mint aki már lemondott az élet örömeiről, azt kérte tőlem, hogy : - Mondja már neki, hogy adja ide a papírokat ! 
- Értettem én, válaszolta nekem Pista, de ha kinyitom a kesztyűtartót és meglátják a pénzt, az isten se tudja megmagyarázni a dolgot. Tartsd szóval őket, én meg hozom a papírokat. Így is történt, átnézték a papírokat, de az én útlevelem nem jutott senkinek az eszébe. Csak azon akadtak fenn, hogy hol van a futóról az a kis táblácska, ami által az adatokat tudnák egyeztetni a forgalmival. Azt nem mondhattuk, hogy éppen néhány napja dobtuk ki a kukába, ezért meg kellett elégedniük azzal, hogy fogalmunk sincs, úgy kértük kölcsön a futót. Hála istennek beérték ennyivel és tovább engedtek bennünket. Derék járművünk utolsó leheletével még félútig elküzdötte magát, aztán feladta a harcot egy pihenőben. Majd egy napig vesztegeltünk mire értünk jött egy autómentő. Az már szinte természetesnek tűnt, hogy az én papírjaimra senki sem volt kíváncsi a határon. Szerencsésen hazaértünk, de még mindig nincs vége.
A csereló, Jasper kicsit "agyas" volt ugyan, ez azonban nem akadályozta meg a Széplaki Palit abban, hogy leigazoljon a Honvéd csapatába, az elkövetkezendő országos bajnokság csapatversenyére. Mindössze hárman alkottuk a csapatot, a Rezivel és a Sáli Gabival. Tizenhat hibaponttal ezüstérmesek lettünk. Jasper az első körben nullázott, a másodikban ütöttünk kettőt, de hát ezt nem lehet a szemére vetni egy cserelónak........  Ezzel  ért véget Tájfun meséje, ami az elejétől a végéig igaz volt. Ha te is szeretnél ilyen mese részese lenni, akkor az első és legfontosabb, hogy ne hallgass arra, aki azt mondja, hogy nincsen Mikulás....!