Maga a szó csak egy szó. A lovas karakterén múlik, milyen tartalommal tölti fel a szót magát. Lehetséges, hogy alá illetve fölé rendeltséget jelez, de szerintem a lónak természetes állapota az, hogy besorolódik egyfajta hierarchiába. Ez azt eredményezi, hogy nem kell neki a figyelmét megosztania, elég a sorban előtte állókra figyelnie, s ez egyfajta biztonságot jelent az egyénnek és a csapatnak egyaránt. Amikor az ember kiveszi ebből a csapatból, az mindenféleképpen törést okoz az életében, bármilyen finoman is nyúl hozzá a lovas. Elég ha arra gondolunk, amikor egy ló mellől kivezetik a másik lovat. Feltételezem őseink tisztában lehettek ezzel, ezért maradt fenn a szó ebben a formájában a mai napig. 
A mai értelemben vett lóbetörést úgy tudnám definiálni, hogy a lovasnak meg kell győznie a fiatal csikót arról, hogy az új rendben majd a lovas lesz aki előtte áll a sorban, rá kell figyelnie ahhoz, hogy biztonságban érezhesse magát. Erre mondta Körmendy Gyuri barátom, hogy "Magyarul, jól átbasszuk őket már csikó korukban...! Sajnos azt kell mondjam, hogy elnézve a mai élvonalbeli lovasok karakterátlagát, ez teljesen igaz. Ezért fordulnak az amatőrök a natural horsemanship felé, mert a piramis csúcsát ma már nem lovasemberek, hanem nyerőautomaták képezik, és normális ember akinek van önértékelése az nem követ ilyesmit tudatosan. Írországban azokat a telivéreket akik három évig a legelőn voltak, s embert alig láttak nem lehetett átverni, hiszen az életeddel játszottál volna ha megteszed. Ott ők tartották a tanfolyamot,  ami addig tartott amíg ők akarták, és senkinek nem kellet hivalkodnia ilyen vagy olyan horsemanshippel, mert gyorsan számon kérték a leckét, amiben viszont csak horsemanship létezett, mindenféle jelző nélkül.  Nyilvánvaló, amikor a csikó kikerül a saját rendjéből, bizalmatlanná válik, hiszen elvesztette azt a biztos pontot amire addig figyelnie kellett. Ezt az úgynevezett biztos pontot kell a lovasnak, aki a csikó betörésébe belefogott, újfent helyreállítania úgy, hogy az új rendben a lovas legyen az aki előtte áll a sorban, és ezt a csikó készséggel elfogadja. Vannak a világon jó főnökök és rosszak egyaránt. A jó főnököt szeretik kedvelik a beosztottak, általában azért mert meggyőzte őket a tudásával, viselkedésével, s úgy érzik, támaszkodhatnak a személyére, megbíznak vezetői képességeiben, szakmai tudásában, emberségében. A lónál sincs ez másképpen, pontosan így működik a dolog. Ennyit magáról a szóról .
Az évek során kialakult bennem egy olyan meggyőződés, a lovat nem az ember szelídítette meg, hanem a ló ajánlott az embernek szövetséget, cserébe azért, hogy gondoskodjon róla, és emberségre tanítsa. Ennek fejében felajánlotta neki az erejét, a segítségét. A szerződés megköttetett, de mivel az embernek sajátja az, hogy ami nincs leírva az számára nem létezik, ezért a szerződés az ember részéről feledésbe merült. Leigázta s rabszolgává tette a lovat is mint minden mást a Földön. A ló azonban naiv módon még mindig emlékszik a szerződésre, és azt várja tőlünk , hogy emberségre tanítsuk. Nevezzük ezt  "ars poetica"-nak a részemről.