.......egy méncsikó volt Sáriban, akinek az volt a nevezetessége hogy vér helyett aludttej csörgedezett az ereiben. Rendíthetetlen nyugalmát messzi földön megcsodálták, s Sáripuszta csak azért nem lett zarándokhely, mert az emberek a szerénységet nem állják körbe csodálni, márpedig ő nagyon szerény visszahúzódó ló volt, a szavát sem lehetett hallani.  Nem csajozott, nem járt diszkóba, nem ivott nem dohányzott, az egyetlen káros(?) szenvedélye az evés volt. Ezt viszont képes volt megállás nélkül huszonnégy órán keresztül művelni. Az álmai is pont olyan egyszerűek voltak mint ő maga, tudniillik egyetlen állandóan visszatérő álma volt csupán, nevezetesen az hogy eszik. Igaz akadt néha lidérces álma is, ilyenkor mindig azt álmodta, hogy nem eszik. Az apja a Fernando volt, akit úgy tartottak számon, hogy félős ijedős utódokat produkál. Hát ő nem örökölte az apja ebbéli tulajdonságait, bár egyszer láttam megijedni, de az azért történt, mert zabolásnál kimaradt a sorból. Félni is csupán ettől az egy dologtól félt, egyébként képtelenség volt felizgatni. Egy szó mint száz , kizárólag a létfenntartás érdekelte, később azt hiszem ebből írta a doktori disszertációját, és nem kellett neki másoktól idézni. Mi  egyszerűen " Károlynak" hívtuk, mivel Karla volt az anyja. Hívhattuk volna Karcsinak is de felnőttes komolysága nem engedte a becézést. Hiányzott belőle az összes tesztoszteron, valószínűleg még csikókorában elcserélhette valamelyik társával egy porció szénáért cserébe. Néha kiengedtük a pályára legelni, és az egyik alkalommal kiugrott a sövényen. Később kiderült, hogy az indíttatta erre a tettre, mert a pályán már le volt rágva tövig a fű. Nem is ment egy tapodtat sem tovább az első fűcsomónál. Miután én lovagoltam, úgy döntöttem kihasználom ezeket a jó tulajdonságait, és kijártam vele diót szedni. Sári határában volt egy diós, úgy egy hektárnyi. Az erdészet bevetette kukoricával a sorok közét, a vadon élő állatoknak. Bementem vele a kukorica közé, felkötöttem a szárat a nyakába, aztán elmentem diót szedni. Egy óra alatt megszedtem egy zsák diót, mikor visszamentem hozzá, mindössze két méterrel ment arrébb, annak arányában ahogyan a kukorica fogyott. Késő ősszel elvittük Üllőre, ahol felvásárolta az állam. Felvásárláskor mindig azzal került állami tulajdonba a ló, ha bevizsgálták a spermáját, és ebből kifolyólag minden méntől le kellet venni a spermát. Hát őszintén szólva mi azt sem hittük hogy ilyen van neki, ráadásul az érkezés sorrendjében álltunk sorba a műló mögött, ahol volt ugyan egy kanca is de már régen nem sárlott. Károlyunkon kívül az összes csődör meg volt őrülve, ez a szerencsétlen meg csak legelészett, az emberek idegesek voltak, a lovak olykor olykor összeugrottak, az emberek is, egyszóval Spielbergi feszültség volt a levegőben, azonban Károly csak legelt. Én meg izzadtam mert elképzeltem mi lesz ott mögöttem ha ennek nem áll fel a cerkája. Engem meglincselnek, de legjobb esetben is mehetek a végére aztán majd éjfélkor indulhatok haza. Az előttem levő ménektől addig még egytől sem sikerült mintát levenni, amikor én kerültem sorra. Úgy kellett felrángatni a fejét, hogy hajlandó legyen megszagolni a kancát. Akkor beszagolt, a cerka már állt is, nagy akkurátusan felugrott a műlóra, és elsőként tőle sikerült spermát venniük. Amikor leugrott, gondterhelten fújt egy nagyot, majd elkezdett legelni.....