Ha jól emlékszem Räuber volt az első ló akivel tudatosan alkalmaztam az agykontrollt, azonban nem könnyű erről beszélni, mert rögtön lebogarashülyézik az embert, hacsak...... nem sikerül valamiféle eredményt felmutatnia. Nos mivel én már egyébként is abban a korban vagyok nincs mit veszítenem, nyugodtan beszélhetek róla. Tulajdonképpen dióhéjban az agykontroll azt jeleni, hogy rendezed a gondolataidat, és amíg azok meg nem valósulnak, minden nap ugyanazokra a gondolatokra összpontosítasz. Ha azt akarod, hogy sikerüljön valami, akkor csupán jól kell összerakni a gondolataidat. Ezt a lovaglás esetében még az is bonyolítja, hogy nem csak a saját, hanem a ló gondolatait is rendezned kell. Egy bizonyos szintet elért lovasnak már ez nem okoz problémát, amennyiben a lova egészséges. Räubi azonban súlyos beteg volt, végeredményben ezért került hozzám. A vizsgálat kiderítette, hogy egyoldali krónikus ágaskodásban szenvedett, és ha ez még nem lenne elég, akut pályárabenemmenés is súlyosbította a bajt. Ezt még az is tetézte, hogy veleszületett "aquafóbiát" állapítottak meg nála, ami azt jelentette, hogy vizet csak vödörben vagy önitatóban volt képes elviselni. Minderre az tette fel a koronát, hogy a komplett betegség pszichoszomatikus eredetű volt Az orvostudomány tehetetlenül állt a probléma előtt, azonban nekem már korábban voltak hasonló, tudományos folyóiratokban ugyan nem publikált eseteim, ahol természetes gyógymóddal esetleg terápiás kezeléssel sikerült a pácienseket a gyógyulás útjára terelnem.    

A terápiát Räubival nagyon pontosan megterveztem, gondosan előkészítettem mindent. Száz méterre volt az első " ijesztő" fólia , aztán bementünk egy 20x60-as sátorba, majd következett Arcsi lakókocsija. A szabály szerint a terápia során a betegség első megnyilvánulása alkalmával kézrátételt kell alkalmazni gyorsan egymás után, rászámolással egyetemben. Sajnos a baj súlyosságára való tekintettel olyan ideges voltam, hogy a kézrátétel során elfelejtettem átvenni a pálcát a másik kezembe, így nagy volt a kockázata, hogy a baj súlyosbodik. Tudtam azonban azt is, ha bármi hiba csúszna a kezelésbe, azt rászámolással lehet ellensúlyozni, amit meg is tettem.  A kezdeti fontos lépések megtétele után elindultunk ki terepre, irány a Birken-see (Egy tó Nürnberg mellett). Mivel Räubi életéből kimaradtak a terepre járások, számára minden perc újdonságnak hatott. Tökéletesen sikerült meglepnem az első percekben, úgy hogy amikor már kinn voltunk az istálló hatósugarából, bármilyen ijesztő dolog jött szembe, elég volt jól rázárnom a csizmát, és kicsit segítenem hátulról a pálcával. Mire a tóhoz értünk, már egy csomó kicsi vízen áthajtottam, többek között egy patakon is  . Először nagyon megijedt az óriási vízfelülettől, de akorra már leengedhettem a fejét , hogy maga is meggyőződhessen a dolog ártalmatlanságáról. Lépésről lépésre araszoltunk le a vízig, majd kb. egy méterre tőle toporogni kezdett és nem látván más kiutat, hatalmas ugrással belevetette magát a tóba, s mivel ez régen kavicsbánya volt nagyon gyorsan mélyült, így nyakig süllyedtünk majd úszva megfordultunk és ki a szárazra. A következő" merülésnél" már összeszedtem a vízben úszkáló ínvédőket is, majd rövid gyakorlás után hazaballagtunk. Az egész nem tartott tovább 4-5 óránál. Az első héten csak ezt dolgoztam vele, de mindig egy kicsit rövidebb terepet csináltunk. Következő héten elkezdtem ugrani kicsi ugrásokat, majd az ugrás alá fóliát fektettünk. Kis huzakodás után megugrotta, később már észre sem vette. Ekkor két ember két oldalról bálamadzaggal elkezdte lebegtetni a fóliát. Ezt is megnézte, de elég volt csak erősen rázárni, s nagyot ugrott fölötte. Kb. három hét múlva, amikor már úgy ugrotta a vizesárkot, hogy két oldalról locsolták bele a vizet, úgy gondoltam most már mehetünk versenyre, hiszen a puding próbája az evés        Az elso verseny a kezdés utáni negyedik héten történt 1.20-on, viz nem volt, az első számot megnyerte, a másodikban 2. lett.   A következő héten egy nagyobb versenyre mentem, s bár itt nem volt kisebb 1.30 nál, mégis elvittem Raubit is hiszen úgy gondoltam, ha nehéznek érzem kijövök a pályáról. Pontgyűjtőbe, meg könnyebb számokba neveztem, de itt már volt víz is.  Nos, itt nem nyertünk semmit, de több alkalommal átkeltünk a vízen, illetve 1-1 fával fejeztük be a pályáinkat. Hozzá kell tennem a végső cél nem is a nyerés volt, hanem a lovat kellett eladhatóvá tenni .  Nem akarom húzni az időt unalmas dolgokkal, a következő héten magasugratásban indultam a másik lovammal, és belül éreztem, hogy Räubinak semmi problémája nincs a magassággal ezért beneveztem őt is. A szám előtt a bokszban lelépte a vasat az elejéről, és már nem volt idő visszaütni, ezért széles ragtapasszal vattába csomagoltam a lábát. A második összevetés  2 méter volt, amit szerencsével ugyan ( kitolta a dobozokat, de összeszorult és fenn maradt. ), de hibátlanul megugrottunk,  nem mentem azonban tovább mert éreztem, hogy nagyon érzékenyen landolt).    Következő héten hazajöttem Hortobágyra, a 1.90-t megugrotta, csak az én hibámból kifolyólag nem jutottunk két méter fölé. Viszont a Hevessyvel és a Stefivel hibátlanul nyertük a csapatot, itt a Räubit lovagoltam. Még később Prágában két lóval is megugrottam a 2.10-et, az egyik a Räubi volt. Pesten a CSI-n kétszer voltam vele második, Bratislavában megugrotta a nagy vizet, Athénban korlátugratásban 3. lett, majd nem sokkal ez után Svájcba eladták. Bár nem akartam közben elveszni a részletekben, de minden komolyabb esemény előtt, mindegy hogy csak egy vizesárok volt az, vagy éppen nagyot kellett ugrani, relaxáltam kb. 10-15 percig,  miközben elképzeltem, hogy miképpen fogom elérni kitűzött célomat. És még egy nagyon fontos adalék, hogy a legvégén mindig azt képzeltem el, ahogyan majd örülni fogok amikor mindez sikerül.