A kilencvenes években Németországban egyszer szólt a főnök, hogy üljek be a kamionba és hozzak el három lovat, a tőlünk mintegy húsz kilométerre levő istállóból. Elmondta még, hogy a megadott időpontban két lány fog rám ott várni, és a lelkemre kötötte, hogy ne segítsek a rakodásnál, mert ez a lányok kifejezett kérése, ők maguk akarják megoldani a maguk módján. Hogy jobban megértsem, még hozzátette "natural horsemanship". Semmi gond főnök, nincs nekem a natural horsemanshippel semmi problémám, amíg nem iszunk bele egymás poharába akár még barátok is lehetünk.

      Pontosan érkeztem a lányok már vártak, kihúztam a rampákat és szóltam nekik, elmegyek körülnézni egy félórára, hogy ne zavarjam őket. Nagyon örültek az ajánlatomnak, s már hozták is az elsőt, egy sárga félvért, én pedig sarkon fordultam s elmentem sétálni. Egy félóra múltán visszaindultam sietve, nehogy már még rám kelljen várni. Legnagyobb meglepetésemre a kamion teljesen üres volt, a sárga szabadon szaladgált, a két lány pedig egy-egy hatalmas murát (Valami német nagytestű hidegvérű fajta volt mindkettő.) próbált vezetni látszólag sikertelenül. Egyenként volt mindegyik olyan 1000-1200 kiló. Nem tudom hányadik próbálkozás lehetett, de a lovak nyaka vizesnek látszott. Tartva magam a megállapodáshoz, messze az eseményektől letelepedtem egy kőre, s onnan szemlélődtem tovább. Az egyik lány kísérletet tett arra, hogy a kamion közelébe vezesse a lovat, akinek közben mindenféle dolga akadt, például meglátott egy fűszálat amit kár lett volna ott hagyni s megtorpant, a fejével meg a fűszál után nyúlt. A lány mintha csak a kötőfék része volna, átpenderült a másik oldalra, közben a murának két méterrel arrébb felkeltette az érdeklődését egy árva virágszál, aminek szépségét feltétlenül meg kellett csodálnia, s áthajolt a virág irányába, a lány pedig kecsesen röppent át a másik oldalra. Nos ilyen természetes módon már körülbelül tíz perc alatt sikerült is nekik a kamionhoz vezető út felét megtenniük, ami még barátok között is kitett vagy tíz métert. Amint azonban még közelebb próbáltak menni, a mura nemes egyszerűséggel fogta magát és elkezdett az ellenkező irányba sebesügetni. Szegény leány úgy lobogott a vezetőszár végén, mint zászló viharos szélben az országház ormán. Ekkor a másik próbálkozott, hagy ne mondjam ugyanilyen sikerrel, amit még az is fűszerezett, hogy a sárga buliból néha elviharzott mellettük, és rárúgott a murára. Nem szóltam, csak figyeltem, egyáltalán nem unatkoztam. Egy óra elteltével azonban már igencsak kezdett kínossá válni a lányoknak a dolog, s natural horsemanship ide, naturalhorsemanship oda, szóltak, hogy segítsek.  Azzal kezdtem, hogy megfogtam a sárgát, a kezébe nyomtam az egyiknek, s elvettem tőle a hidegvérűt. Csak a feje volt vagy száz kiló. Belefűztem a láncosszárat a pofájába elkértem az ostort, kettőt becsengettem neki, hogy figyeljen, aztán uccu neki. Első kísérletnél még félrevitt, de harangoztam neki két kézzel, s bár erős volt mint másik három, így nem tudott elvinni. Másodszorra már odaállítottam a rampához, és a hátam mögül megcsaptam az ostorral a farát. Úgy ugrott fel, azt hittem felborul a kamion. A másik murát szinte ugyanígy sikerült felraknom, rájuk csuktam az ajtót. A sárga különleges eset volt a lányok szerint. Ez azt jelentette, hogy állandó jelleggel elugrált tőlük, és soha nem felejtett el rárúgni arra aki éppen vezette. Ők nevelték csikó kora óta, rettenetesen szemtelen volt. Mondtam a lányoknak, hogy nem ez a hosszú élet titka, és a dolog nagyon káros az egészségre, de ismerem a természetes gyógymódját, ha akarják megmutatom. Egyöntetűen akarták. Neki csak az orrára tettem a szárat, és két lépés után már meg is próbált nem éppen udvariasan bemutatkozni. Én is előzékenyen nyújtottam felé a kezem, amitől hogy hogy nem seggre ült. Mondtam neki, hogy "én meg Georg vagyok". Amint felocsúdott az első sokkból, azt mondja nekem, hogy nem hallotta tisztán hogy hívnak, elmondtam hát neki még egyszer udvariasan. "Ó, persze persze most már emlékszem - mondta, - majd felballagott utánam a kamionra mintha világ életében ezt csinálta volna. Az egész nem tartott tovább tíz percnél, de ha mindjárt "természetellenesen" kezdünk akkor mindössze öt percbe tellett volna. Azon aztán nem is gondolkodtam, hogy igazam volt-e vagy sem, azonban a következő alkalommal ismét engem hívtak lovat rakodni, és ezúttal rögtön az én kezembe nyomták a vezetőszárat.....hihihihi....!