Nem is gondolná az ember, mennyire sokrétű dolog a lovaglás tanítása. Legalábbis erre következtetésre jutottam, amikor felötlött bennem az a sáripusztai emlék, amikor azt a feladatot kaptuk Balázs aggódó édesapjától, hogy faragjunk embert a fiából. A feladat elvégzésére mindössze a nyári szünidő ideje állt rendelkezésünkre. Miután az addigi tizennégy év nem hozott sikert az "emberfaragás" tekintetében, az aggódó apa úgy döntött, "szakemberekre" hagyja a dolgot, és ránk bízta csemetéjét ezekkel a szavakkal.
- Én már mindent megpróbáltam, hogy keményebb legyen a gyerek. A múltkor például amikor azt kértem tőle, hogy csináljon meg tíz fekvőtámaszt, a másodiknál már sírva fakadt. A feleségem pedig ilyenkor rögtön rám támad, hogy ne kínozzam azt a gyereket, és olyan megvetően néz rám mintha én lennék maga Dracula gróf. Így aztán esélyem sincs, ezért hoztam ide magukhoz, mert ide nem ér el az asszony keze. 
Balázs első találkozása a lovakkal arról szólt, hogy ápolja meg az istálló legszelídebb lovát. Megmutattuk neki miképpen kell lovat ápolni, és magára hagytuk, mindenki tette a dolgát. Egy óra múlva megtekintettük meddig jutott a feladattal, és szomorúan konstatáltuk, hogy nem sok "kárt" tett a lóban, de addig azért eljutott, hogy már majdnem bement hozza a bokszba. Amikor meg mégiscsak bement, nem merte rányomni a vakarót, nehogy fájjon a lónak. 
Lovaglás tekintetében nem volt ügyetlen, gyorsan megtanult ügetni, és vágtázni is. Először csak napi egy alkalommal lovagolt, de amint fejlődött, úgy szerelte és hozta ki nekünk a lovakat, ügetett, vágtázott velük mielőtt mi felültünk volna. Elég intenzív tanfolyam volt számára, gyorsan haladt előre, és nemsokára már három vagy négy lóra is felült naponta, úgyhogy esténként nem kellett ringatni. Már az első hónap szembetűnő változásokat eredményezett, de hát ezzel még nem volt vége . Mivel egyre jobban lovagolt, eljött az ideje, hogy kijöjjön velünk terepre. Nagyon szép a terep Sáriban, voltak ugrások is, valamint gyakran lovagoltunk le a Sió csatornába, ahol kilométer hosszan lehetett a lábtőig érő vízben ügetni, sőt meg vágtázni is. Elég meredek parton kellet lecsúsztatni a lovakat, aki először jött velünk, könnyen megijedhetett. Balázsnál ez előre volt programozva, s amikor arra került a sor, hogy lovagoljon le a vízbe, bizony megijedt, nem akaródzott neki lecsúszni a meredek parton. 
- Na, várjál Balázs, majd mi segítünk ! - mondta neki Bálint Laci, azzal közrefogtuk, kétoldalt megragadtuk a karjánál fogva, és elkezdtünk vele lefelé ereszkedni a vízbe. Már a víz szélén voltunk, amikor az ő lova megugrott egy kicsit, talán mert véletlenül belerúgtunk az oldalába. Balázs rettenetesen megijedt, de Laci megnyugtatta.
- Ne félj Balázs, tartunk ! 
Tartottuk is, el sem engedtük addig, amíg a ló ki nem ügetett alóla. Akkor aztán Laci mondta neki, hogy ne haragudj Balázs el kell engednünk, mert nagyon nehéz vagy . Ezzel beleengedtük a térdig érő vízbe. Bazsi csurom vizes lett, rövid "vadászat" után megfogta a lovat, egyedül felkászálódott rá, és mentünk tovább. Másnap ott folytattuk ahol abbahagytuk, "segítettünk" neki megint leereszkedni, de ki tudja miért, Balázs ismét a vízben végezte. Ekkor már kezdett gyanakodni, ezért a következő nap már bevállalta, hogy inkább önállóan lovagol bele a vízbe. Ment is minden mint a karikacsapás, de mi láttuk Lacival, hogy mégiscsak el fog kelni a "segítség", ezért ez alkalommal is közrefogtuk és ha már ott voltunk "segítettünk" neki. Gondolom kitaláltad már a végét. A negyedik alkalommal Balázs még azt sem várta meg, hogy szóljunk neki, oldalba rúgta a lovat, és úgy ment le a meredek parton, mintha Örkénytáborban tanulta volna. A későbbiek folyamán, még egyszer sikerült őt belehúzni a vízbe, de a többi alkalommal már résen volt, és ügyesen "elmenekült" előlünk. Többé nem kérdezett semmit, mindent csinált utánunk, nehogy véletlenül eszünkbe jusson neki segíteni. A kisebb terepugrásokat is sikeresen leküzdötte. Egyre jobban lovagolt, és láthatóan élvezte a pusztai életet, annak ellenére, hogy sok szívatásnak volt kitéve általunk. Mivel elég forró nyár volt , napi szinten előfordult a locsolkodás . Természetesen Balázs ezt is "megette" egy párszor, de hamar kiokosodott, s később már alig bírtuk tőrbe csalni. Persze voltak nem kívánt mellékhatásai is a kiképzésnek, ugyanis Bazsi választékos beszédébe, lassan beszivárgott a pusztai szleng. Ha nem tetszett neki valami, könnyen kicsúszott a száján : - Na húzzál a p....ba ! Felszólító mód, egyes szám második személy, mert a nyelvtant azért nem feledte. Nem sorolom tovább, tanult még egyebeket is, elég fogékony gyerek volt. A szünidő végére Balázs beolvadt a többi fiatal közé, senki meg nem mondta volna, miféle problémákkal küszködött, mielőtt hozzánk került volna. Eljött az idő, Bazsinak mennie kellett, el is búcsúztunk tőle férfiasan, ugyanis megtanítottuk kezet fogni, keményen de jóindulattal , mélyen az illető szemébe nézve. Ez okozta az első "traumát" otthon, mert az apja nem volt felkészülve egy kemény meleg kézszorításra, amikor az ember férfiasan a másik szemébe néz. Legalábbis a saját fiáról ezt elképzelni sem tudta volna, és amikor Bazsi megszorította az apja kezét, az úgy meglepődött, hogy nézett mindenhova csak a szemébe nem. Erre Balázs kioktatta, hogy csak a "puhapöcsök" nem mernek az ember szemébe nézni kézfogás alkalmával. Pont úgy ahogy tanítottuk neki, azt azonban elfelejtettük megemlíteni, hogy ha majd az apjával kezet fog, ezt a részt nem feltétlenül kell hozzáfűzni. A derék szülő percekig nem tudott megszólalni a meglepetéstől. A második trauma akkor következett be amikor a szeretett gyermek megkérdezte, hogy készen van-e már a kaja, mert ő "kurva" éhes. Na ettől aztán anyukát kellett ápolni néhány percig, aki egyébként is neheztelt a férjére, mert "elzavarta" a gyereket a háztól a "vademberek" közé. 
Már a végéhez közeledett a nap, amikor feltűnt Balázsék Zsigulija a látóhatáron. Amint észrevettük, elkezdtünk menekülni, hiszen mindenkinek volt valami vaj a fején, és úgy gondoltuk talán nem ezt várta az öreg, amikor elhozta hozzánk a gyereket. Az autó azonban olyan gyorsan jött, mintha Nicki Lauda vezette volna, nem volt időnk lelépni. Az apa ugrott ki a kocsiból, rögtön hátra szaladt a csomagtartóhoz. Fel voltunk készülve a legrosszabbra, meg voltunk győződve, hogy egy vadászpuskát fog elővenni belőle. Ehelyett odaszólt .
- Jöjjenek már segíteni emberek, mert nem bírom el egyedül ! Kíváncsian szaladtunk oda. A csomagtartó tele volt , cukorral, csokival, sörrel, üdítővel, mindenféle drága finomságokkal. Nem értettük a dolgot, mire ő folytatta.
- Soha még csak gondolni sem mertem rá, hogy a fiam így megedződik ! Nagyon hálás vagyok ezért , s fogadják el ezt a csekélységet megbecsülésem jeléül !
Az intenzív tanfolyamnak köszönhetően, Balázst később felvették a Lovasakadémiára Kaposváron, amit  sikeresen befejezett, majd kitanulta a nyerges mesterséget, és tudomásom szerint jelenleg is ezzel foglalkozik.