...... története Németországban esett meg velem, s bár én csak szemtanúja voltam az esetnek, egy életre elég volt a tanulsága. Mindig csodálattal adózom azoknak az embereknek, akik teljesen magabiztosan ki mernek jelenteni bizonyos dolgokat a lovakkal kapcsolatban. Gondolok itt olyan dolgokra például, hogy ha leesel nem lép rád, vagy ha elé állsz kikerül. Hát az első tételt hamar megcáfolta nekem az élet, a másodikra azonban a Scherau ménes egyik csikókarámjában került sor, még a kilencvenes évek elején. A német kovácsok, annak rendje és módja szerint mindig felírták az aktuális időpontokat, és anélkül, hogy szólni kellett volna nekik, az adott terminusban megjelentek és tették a dolgukat önállóan, nem igényeltek külső segítséget. Így esett ez alkalommal is, de mivel a kétéves csikók kerültek sorra, muszáj volt nekik segíteni, összefogdosni őket. Egy kivételével már mindegyikkel végeztünk, de a Lagune csikó az istennek sem hagyta magát megfogni, mindig kicsúszott a kezeim közül. A nagy terület miatt, nem sok esélyünk volt elkapni. A kovácsok jöttek segíteni vagy hárman, meg mi ketten a ménesről. Próbáltuk beterelni a sarokba, és már sikerült is beszorítani egy harminc méteres területre, a legközelebbi sarokhoz. A csikó szaladgált ide-oda, de mindig szépen visszatereltük, és egyre szűkítettük a kört. Érezte, hogy kutyaszorítóba került, egyre idegesebben ügetett, vágtázott, kereste a kiutat. A csatárláncban mellettem álló ember, egy nagy darab 150 kilós kovácslegény volt, s szerencsétlenségére őt szemelte ki a csikó, a leggyengébb pont gyanánt, talán mert ő lassabban mozgott mint a többiek. Elindult felé egyre gyorsuló vágtában . Nos ilyenkor az a gyakorlat, ha hadonászva, kiabálva elé állsz, akkor vagy visszaretten, vagy elfordul valamelyik irányba. Hans a kovács is így tudta, ezért elordította magát vastag bika hangján, és elkezdett a karjaival le-föl hadonászni. A csikó ugyan nem lassított, de elindult balra. Hansból nagyon jó védekező középpályás válhatott volna, mert ő is elindult balra, és tökéletesen zárta a szöget, amit a ló is észrevett, s újfent irányt váltott azzal a szándékkal, hogy jobbra kikerüli, viszont a tempóját még fokozta amennyire tudta. Igen ám, de Hans ismét útját állta, ezért újabb irányváltás következett, amit a derék kovácslegény is oldalt ugrálva, hadonászva követett. Miközben ezt tette, a fejében a komputer gyorsan kiszámolta, hogy a ló gyorsaságából adódóan, még ha akarna sem tudna megállni, úgyhogy jobb lesz hogyha hagyja futni. Ezért visszafelé indult. Pechjére, a csikó komputerje ugyanezeket az adatokat dobta ki, így hát ő is ugyanabba az irányba mozdult, a sebességét mit sem csökkentve.Ezt látva Hans most már menekült volna ismét az ellenkező irányba, de azt lehet mondani, mintha egy fejjel gondolkodtak volna, mert a csikó követte a mozgását. Már olyan közel volt, hogy csak egy elugrásra maradt lehetőség. A teljes erejéből vágtázó csikó ott volt tőle két méterre. Amint Hans ismét elugrott, a csikó követte a mozdulatát, a következő pillanatban pedig megtörtént a drámai találkozás, a két éves csikó elütötte a 150 kilós kovácsot. Hans felrepült vízszintesen a levegőbe nekem szemmagasságban, és úgy pörgött mint a repülőgép propellerje. Ez tartott néhány másodpercig, majd villámgyorsan a talajba csapódott, olyan erővel, hogy éreztem amint megrendül alattam a föld. Néhány pillanatig mozdulatlanul feküdt,mi pedig álltunk dermedten, és meg voltunk győződve róla, hogy neki már nem kell mentőt hívni. Ekkor azonban Hans  megmozdult, és segítségért kezdett kiabálni, mivel képtelen volt lábra állni. Négykézláb kóválygott körbe-körbe, miközben azt kiabálta, hogy nem lát, elveszítette a látását, könyörgött, szólaljon már meg valaki körülötte. Esküszöm azt gondolhatta, hogy a túlvilágon ébredt fel, és teljesen egyedül van az őrület határán. Amikor megszólaltunk mellette, láthatóan megnyugodott, majd néhány perc múlva a látását is visszanyerte, további pár perc elteltével felállt, és legnagyobb csodálkozásunkra láthatóan minden baj nélkül úszta meg a randevút. Azóta én nem merek a lóval kapcsolatban senkinek biztosat állítani, és hidd el nekem mindig van másképpen is...!