Hát először is, a cím némi magyarázatra szorul, ugyanis egy szürke lóról van szó, akit mi neveztünk el csak így házi használatra Montynak, és nem véletlenül. A történet ott kezdődött, amikor egyszer szabadságról visszatértem Írországba, már várt rám egy "szürke", akinek az volt a "nevezetessége", hogy alig lehetett hozzáérni, minden ilyen irányú kísérletet rúgással igyekezett megtorolni, s amint elölről próbálkoztak megfegyelmezni akkor késedelem nélkül vágott mellső lábbal az emberre, illetve ha elég közel volt hozzá az illető, könnyedén begyűjthetett egy harapást is . A feladat adva volt, be kellett törni a lovat (az érzékenyebb lelkűeknek belovagolni, megindítani), ami úgy első látásra nem tűnt komplikáció mentesnek, tekintve hogy kantározni sem lehetett, márpedig a tudomány mai állása szerint, a kantározáshoz oda kell állni a ló mellső lába elé/mellé úgy, hogy a feje a jobb vállad fölött legyen. Nagyon kell ügyelni az addig nehezen megszerzett bizalom mindenáron történő megtartására. Tehát, ha ilyenkor - kimutatván a bizalmát irántad - bizalmasan, csibészesen rád kacsintva a válladba harap, eszedbe ne jusson ordítozni meg kiabálni, hiszen épp most lettetek haverok....! Nehogy már elijeszd, aztán majd messzebbről kezdheted mint ahonnan elindultál. A következetesség azonban nagyon fontos, pontosan úgy mint a gyerekeknél. Ha már bevette a falatot a szájába, akkor nincs kiköpés....!...Megrágni, lenyelni, még ha többet nem is kér....! Te meg ne bánkódj, majd visszanő az kis darab husi, Betadint rá, az élet megy tovább...!  Mindenesetre két dolog biztos volt vele kapcsolatban. Az egyik, hogy Monty biztosan nem válogatta volna be a show-lovai közé, aminek az oka nem abban keresendő, hogy netán nem lett volna képes megoldani a feladatot, hanem inkább az asszisztenseinek védelmében. Nyilván nem akarná, hogy rejtélyes módon kezdjenek elfogyogatni az asszisztensei, aztán később meg kiderülne hogy a ló nem a zabot szereti.....hihihi.... A másik pedig már az első pillanatban világossá lett, hogy oktalan hősködéssel, vagy erőszakkal semmit sem fogunk tudni produkálni, ergo nem kívántuk magunkat feláldozni a lovagolás oltárán, még ha annyira elkötelezett lovasok vagyunk is. S bár leginkább a részletek érdekesek, amint a csikó napról napra egyre nagyobb bizalommal viseltetik az ember iránt, (Tudod, amikor a karoddal a szájában, önfeledten rohangászik az istálló udvarán....hihihihi....! Tegnap még csak a válladhoz volt bizalma, de ma már a kezedet is bátran a szájába meri venni....hihihi....! És ebben az volt a poén, hogy ez volt a realitás....hihihi..., először le kellett szoktatni őket az emberhúsról, aztán vegetáriánus étrendet írtunk elő nekik. Ilyen egyszerű az egész...!), de most már nem akarnék ezzel senkit untatni, mivel ez egy hosszú türelmes munka eredménye, s nem lehet egy showban előadni. Szóval a nevét úgy kapta, hogy futószárazás közben felfigyeltünk rá, ha már fáradt volt és szóltunk neki valamilyen módon,hogy lassítson, ö rögtön ügetésben bejött a kör közepére és megállt előttünk, majd csak azt nem mondta, hogy -" Jól van már, elég volt, léphetünk tovább ! Ezt a legtöbb ló megcsinálja, de a mi szürkénk már extrém módon művelte. Elég volt vágta közben csak annyit mondani, hogy - Na jól van, gyere be! -, mire ö csinált egy hatalmas fékezést, és beügetett középre,s lecövekelt előttünk. Nos, a behívás is valami ilyesmi, s miután ez az úgynevezett behívás Monthytól származik, ezért ráragadt a név. Aztán ahogy haladtunk előre, sikeresen felültem rá (Ez azért nem volt ilyen egyszerű, mert még hónapok múlva is bakolt a felülés után, s nem középiskolás fokon....hihihi....) s már egyedül lovagoltam a patakban, illetve egy keveset vágtáztunk is terepen, sőt már a kantárazás sem okozott neki gondot. És itt van egy dolog, amiben bátran vitatkoznék Montyval. Egy magyar tanítványa tartott a tévében bemutatót, és azt mondta, hogy nem szabad a szemébe nézni a csikónak, mert az a ragadozókra asszociál ebből, és megijed, menekülni kezd. Majd öt évig foglalkoztam telivér lovak betörésével, és szép számmal volt köztük hasonló mint az itt szóban forgó szürke, de addig meg sem próbálkoztam a felüléssel, amíg szembe nem tudtam nézni vele. Az első alkalommal, még úgy járt a lába mint a géppuska, de vigyáztam mint Schvarzenegger a golyózáporban, hogy ne érjen találat. Akkor azt kérdezte tőlem a Jordan : - Na mit gondolsz, szeretni fog ez téged ? Akkor még nem tudtam neki mást válaszolni, csak annyit, hogy erősen reménykedem ! Később viszont már biztosan tudtam a választ : - Igen , szeret engem, különben nem engedett volna a hátára ! 
Tulajdonképpen ezekkel a lovakkal nem olyan nehéz boldogulni, hiszen a legtöbbjük csak bizalmatlan, s türelemmel, barátsággal, szeretettel képes vagy rábírni bármire, hiszen csak arra vágyik, hogy biztonságban érezze magát. A nagy probléma mindig az elkényeztetett lovakkal van, mert annak hiába ajánlod fel a karodat....hihihi...az sem elég neki.....hihihihi....!"Monty" a negyedik hét tájékán. Itt már túl van a két futószár közti hajtáson, ami a Jordan specialitása volt. Általánosságban úgy a harmadik hét végén kellett nekem elkezdenem velük foglalkozni, addig Jordan készítette elő őket, ám miután őt nem lehetett kantározni, illetve mivel nem vetette meg az emberhúst, így vele már az első héten el kellett kezdenem a foglalkozást. Ha megérintettem rúgott, vágott, harapott, ha az elejéhez értem letérdepelt és úgy harapott, ha a hátuljához, akkor meg két lábbal rúgott, és harapni próbált. Néhányszor volt olyan érzésem, hogy ha elengednénk, menten darabokra szedne....hihihi....feldolgozna mint a hentesárut...

Aztán egyre barátságosabb lett, a bokszban már úgy viselkedett mintha soha nem lett volna "rovott múltja".

Azért a felülésnél még sokáig bakolt, különösen ha előtte pihenő nap volt. Egy híres istállóba került tőlünk, de előtte el kellett vinni és bemutatni, hogy kezelhető és lovagolható. Mindenesetre részletes használati utasítást is adtunk hozzá, egy év garanciával....hihihi....