A Szamár
Álmodtam . Azt álmodtam, hogy az egyik ismerősöm szénát bálázott nekünk, és mint az az álmokban teljesen természetes, mindenféle ok nélkül, volt ott két ló meg egy öszvér, ami szintén az ö ( nincs hosszú ö-m ) tulajdonát képezte. Ö személyesen nem volt jelen, mindent az emberei intéztek. Az öszvért, hosszú fülei miatt mindenki csak Szamárnak hívta, de ezzel együtt mindenki szerette, mert állításuk szerint, mindig mindenben ö volt a legjobb. A figyelmemet aképpen sikerült felkeltenie, hogy képes volt minden tanítás nélkül úgy ülni mint egy kutya, vagy mint egy csikóshátas. Amint kifejeztem elismerésemet a "főnöknek", ö szomorkásan nevetett, és csak annyit mondott, hogy a Szamár ennél még sokkal többet tud, szinte mint egy ember, bármire képes. A Szamár mintha meghallotta volna, ülés közben lehajolt szinte a földig, s két mellső lábával átkarolta a hátsó lábát. Még jobban elcsodálkoztam, arra gondoltam ; - De kár, hogy nincs rá pénzem, hogy megvegyem, mert úgy gondoltam, ez a Szamár életem lova lehetne, amit soha nem adnék el, olyan erős rokonszenvet éreztem iránta. Érdeklődtem nem lehetne-e valamilyen úton módon megszerezni, de a főnök lehűtötte a lelkesedésemet azzal, hogy már el van adva, 35.000-ért , le fogják vágni, az új tulajdonosnak csak a húsa kell, s mivel mindjárt jönnek érte, most el is fogják intézni a dolgot. A főnök azonban nem akarta végignézni a Szamár kivégzését, ezért utasította a többieket, hogy a domb aljában lőjék agyon, s csak akkor szóljanak ha már nincsen benne élet. Nem akarta látni ahogyan meghal, de mégsem tett érte semmit. S bár csak egy álom volt, mégis lelkiismeretfurdalásom volt mikor felébredtem, mert a pénz hiánya azt ''mondatta'' velem, hogy nem tehetek semmit, mert nincs rá pénzem. Pedig akár el is lophattam volna, 35.000-ért nem akasztanak fel senkit, s csak egy erkölcsi gátat kellett volna rugalmasan kikerülnöm, mégsem tettem. Szomorú ! Azért szomorú, mert a Szamár arra vezetett rá, hogy pontosan így megyünk el a legfontosabb dolgaink mellett a való életben is, arra hivatkozva, hogy nincs pénzünk, nincs időnk, s később pedig sajnálkozunk magunk felett, hogy milyen gyorsan elillant az életünk, nem volt időnk élvezni mert nem volt rá pénzünk. Elképzeltem, amint a bölcs Szamár odafordul hozzám és azt mondja :
-" Nem az élet múlik gyorsan, hanem ti szaladtok át rajta túl sebesen" ! Hát ehhez már nincs mit hozzáfűzni ...!
-" Nem az élet múlik gyorsan, hanem ti szaladtok át rajta túl sebesen" ! Hát ehhez már nincs mit hozzáfűzni ...!
