Ez a történet '97-ben esett meg velem, illetve velünk, minthogy Anya,  éppen mellettem ült az autóban, az akkor 4 hónapos Albival a hasában. A "Rocker Zsolti" természetesen csak egy általam kitalált, az ügy szempontjából a főszereplőre illő ragadványnév,  miután az igazi nevét nem állt módomban megjegyezni, mert találkozásunk nem a  protokoll útján zajlott.  Ebből kifolyólag nem a hagyományos meleg kézszorítást követő szívélyes bemutatkozással kezdődött hanem  azzal, hogy a kormány próbált megoldást találni, barna bőrű honfitársaink munka nélküli megélhetésére, mivel a segély nem bizonyult elegendőnek a mindennapi betevő szilvóriumra. Ezért törvénybe iktatták, hogy úgymond "megélhetési bűnözés" keretein belül, büntetlenül  kiegészíthetik a havi apanázsukat, pontosan mint annak idején Sir Francis Drake.  Lett is erre nagy boldogság a cigánysoron, mert végre ök is olyan vállalkozásba foghattak, amihez senki más nem értett jobban az országban, mivel a mesterség apáról fiúra szállt, s minden generáció csiszolt rajta egy kicsit. Szerencsétlenségemre az egyik ilyen lelkes vállalkozói csoport, éppen az én frissen vásárolt tanyámon kezdte el ezt a Monopolyhoz hasonló játékot. A kettő között mindössze annyi a különbség, hogy  Monopolyban meg kell vásárolni a tanyát, ebben a másikban pedig egyszerűen el kell venni. Már napok óta játszották egyre nagyobb létszámmal és lelkesedéssel, amikor a rendőrségnek feltűnt, a munkavállalási engedély hiánya, meg ugye a balesetvédelmet is semmibe vették, és barbár módon feszegették le a tetőről az alumíniumot, ahelyett, hogy szép sorba összerakták volna. Miután a "hír" hazarepített Németországból, a "munkavédelmi hivataltó" két rendőr még aznap éjszaka kettő órakor felkeresett, hogy a véleményemet kikérjék, nehogy aztán etnikai feszültségek keletkezzenek az által, hogy nem hagyom gyakorolni a jogaikat. Mindezt eddig csak azért írtam le, hogy megérthesd a meglehetősen rossz lelkiállapotomat, ami később sajnos Rocker Zsolti finom lelkén csapódott le. 

        Ilyen előzményekkel ültem reggel autóba, hogy Kisfoktőre menjek, és az A. Attila barátom segítségét kérjem. Gondoltam kiírjuk egy nagy táblára, hogy "Gazdálkodj okosan" és ehhez hasonló játékok játszása a tanya területén szigorúan tilos!"  Később az Attilla  azt javasolta, hogy inkább kerítsük be a tanyát, mert a "játékosok " többsége úgysem tud olvasni, s csak újabb bonyodalmak és félreértések születhetnek belőle.   Tehát az 51-es főútvonalon haladtam kitűzött úti célom felé, amikor látom ám, hogy az én sávomban áll egy autó az út közepén, mellette egy motoros áll a felezővonalon, a lába olyan széles terpeszben, hogy talán már fájt is neki, és békésen beszélgetnek, mit sem zavartatva magukat a forgalomtól. Az autó egy régebbi Audi volt, a motor pedig egy fekete- nikkel ötvözetű úgynevezett jopper. A motoros fekete bőrszerkóban, fekete bukója alól hosszú copf lógott ki, a hátán a halál angyalainak jelképével, úgy első látásra elég félelmetesnek  tűnt. Láttam, hogy szemből is közeledik egy autó, ezért gázt adtam, hogy ne kelljen lefékeznem mögöttük, ugyanis ők a leghalványabb jelét sem mutatták, hogy félre akarnának  húzódni. Látta ezt a másik autós is,  ö is gázt adott, és csak úgy tudtam "Rocker Zsoltit" ( mert persze róla van szó ) kikerülni, hogy neki el kellett rántania a lábát, különben áthajtottam volna rajta. Ekkora intolerancia láttán Zsolti éktelen haragra gerjedt, s amint elhaladtunk mellette, beordított az ablakon, hogy :    "- A k...a anyádat, nincs azon a szaron fék !"

        A közúti közlekedésről szóló, .....-ban keletkezett, a parlament által 1990-ben módosított rendelet szerint, minden a forgalomban részt vevő gépjárműnek érvényes műszaki vizsgával kell rendelkeznie ! Így hát törvénytisztelő állampolgár lévén, meglehetősen sértőnek éreztem a megjegyzést, ezért lefékeztem és szabályszerű parkolást követően,  kedves feleségem kétségbeesett tiltakozása ellenére, elindultam, hogy megvédjem a közúti jogaimat, nem beszélve a helyzet igazságtalanságáról. Gondoltam, forgalmi engedély, jogosítvány, személyi igazolvány stb. elég nyomós ok lesz arra, hogy meggyőzzem a fekete bőrruhás, félelmetes kinézetű "úriembert" az igazamról. Legnagyobb csodálkozásomra nem így történt.  Amint hallótávolságba értem, rögtön udvarias kérdéseket tett fel, nevezetesen : - Mi a  jó büdös  k....... tanyasi paraszt anyámat akarok én itt...?! Látszott, hogy értett az irodalomhoz, mert ezután személyem epikus leírása következett, a költő szemszögéből nézve, meglehetősen gyakorlott módon használva és kombinálva a mellékneveket, melléknévi igeneveket valamint a főneveket egyaránt. Néha talán gyakran élt a költői túlzások eszközével. Az alábbiakban bemutatnék néhány példát, a kipontozott rész sajnos nem úri közönségnek való, ezért ezeket nem demonstrálnám. Tehát : - ".........................., ...................., ...................., ......................, ................. ....................... ..............

... ......................... ...................... ................., ........................ ........................... ,......................... !" 

         Nos miután láttam, hogy az igazolványaim nem fogják meggyőzni, úgy döntöttem hagyom a francba az egészet,  megyek a dolgomra, nem pazarolom rá a drága időt. Mielőtt azonban elmentem volna, halkan megjegyeztem, hogy "jól van igazad van", majd megfordultam jelezve távozásom szándékát. A probléma  azonban mélyebben gyökerezett mint gondoltam, ugyanis Zsoltink akkorra már megvérezte a fogát, s mindenáron példát akart statuálni, nehogy még egyszer előfordulhasson ehhez hasonló lázadás, ha ö legközelebb megint az út közepén beszélget valakivel. Kirúgta a sztendert, leugrott a motorról, lekapta a bukót a fejéről, s utánam indult azt kiabálva, hogy "- Különben is mi a f...t képzelsz magadról, azt akarod, hogy szétverjem a fejedet a bukóval ...!?  Talán a ritkán hallott költői megnyilvánulásai késztettek arra, hogy szembeforduljak vele, és azt mondjam neki; "- Oké, verd szét a fejem a bukóval..! Erre már kiugrott az autóból a cimborája is, és meglehetősen vehemens hangnem ben közölte velem, hogy "- Menjek már a jó .......(itt egy utalás történt anyám, szerinte nem feddhetetlen múltjára ) anyámba, mert ha sokáig erőlködök, itt fognak engem darabokra szaggatni...! Ni csak, gondoltam ketten vagytok, na várjatok hozom én is a barátomat ! - azzal elindultam az autómhoz, amiben látszólag csupán egy pár hónapos terhes nő ült, a kis fejsze azonban ott hevert a lábai előtt. Amint magamhoz vettem, Anya szinte már sírva könyörgött, hogy menjünk, de akkorra már én sem voltam különb "Rocker Zsoltinál"..! Hiába no, a jog az jog ! Eötvös Károly híres mondását tartva szemem előtt, ami így hangzik: - Nem az a fontos, hogy nekem legyen igazam, hanem az hogy legyen igazság !

       Eltökélten indultam vissza, a baltát lóbálva a jobb kezemben.  Bibliai hangulat támadt egy pillanat alatt. Gondolok itt arra amikor Saul elindul, hogy elfogja az általa gyűlölt Jézust, de út közben meghasonlik, és  Pál apostol válik belőle. Nos pontosan ez történt itt is, és az engem addig töretlenül ordítozva pocskondiázó "Rocker Zsolti" megszólalt, tőle el nem várt emberi hangon eképpen: - Te, haver figyelj már, meg lehet ezt rendesen is beszélni !  Na, ez a humánus hangnem most már olaj volt a tűzre, hiszen én először semmi mást nem akartam, csak megbeszélni a dolgokat, de az ö stílusa ezt nem tette lehetővé. 

- Meg ám a  ...... anyádat...! - tört fel belőlem az indulat, s egy jól irányzott ütéssel eltávolítottam a nikkel - motor  nikkel-tükrét, ami a bumeránghoz hasonló suhogással, koncentrikus köröket leírva hullott le valahol az árokban. A cimbora most már nem akart darabokra tépni, ezért visszaült az autójába, Zsolti pedig tolatni kezdett, miközben feltettem neki a következő kérdést: - Most már nem akarod szétverni a fejem a bukóval ?

Zsolti nem válaszolt, ezért elkezdtem biztatni.

- Na, gyere verd szét a fejem a bukóval..! - miközben a tenyeremmel méreteseket ütöttem a saját fejemre. De Zsoltinak , talán humanitárius okokból nem akaródzott megtenni. Erre én még erőteljesebb biztatásba kezdtem, amitől így utólag visszagondolva szorongást ébreszthettem benne, mert egyszer csak megfordult és futni kezdett Kalocsa felé. A nehéz szerkóban elég nehézkesen futott, így könnyedén utol értem, s ha már annyira kínálkozott, az újabb biztatást egy jókora seggberúgással toldottam meg. Tompán puffant a bőrgatya. Copfja felrepült ő pedig majdnem elesett, és én újra kérlelni kezdtem, hogy ugyan verné már szét a fejemet a bukóval, ám az istennek nem akaródzott neki megtenni. Ekkor ököllel hátba vágtam, de ö azt hitte, hogy a baltával készülöm őt éppen felnégyelni, ezért könyörögni kezdett , hogy : - "Kérlek ne ölj meg !"  Ekkor abbahagytam a kérlelést, és elindultam visszafelé. A cimbora éppen akkor fordult meg nyikorgó kerekekkel. Elé álltam, gondoltam úgysem mer elütni. Hál' istennek nem tévedtem. Miközben letörtem az antennáját és eldobtam, megkérdeztem tőle, ugyan árulja már el nekem, hogyan képzelte azt a bizonyos darabokra szaggatást. Kinyitottam az ajtót, és elkezdtem kiráncigálni az autóból, de ö betámasztotta a lábát a szélvédőhöz, eképpen tiltakozva az eljárás ellen. Láttam , több autó is közeledett Kalocsa felől, illetve olybá tűnt, hogy a cimbora is megbánta bűneit, ezért otthagytam és beszálltam a saját autómba, a reszkető Anya mellé. Amikor Attilának később elmeséltem a történetet, és leírtam a küllemét a két úriembernek, ö elkezdett hangosan nevetni .

- Hát én tudom kik ezek, itt van a tanyájuk , mindig azt csinálnak amit akarnak, ők itt a királyok, már nincs is itt senki akit nem akartak volna megverni, senki sem szereti őket !

- Hát ne haragudjatok Attilám, sajnos nem tudtam, hogy itt ö a király !   Jót nevettünk............

         Zárás képen annyit még hozzá kell fűznöm, hogy egyáltalán nem vagyok büszke erre a tettemre, mivel most már 15 év elteltével úgy gondolom, senki nem érdemli meg azt, hogy megalázzák, még ha éppen egy "Rocker Zsolti" is az illető ! Akkor viszont felmerül a kérdés, vajon miért meséltem  el?  Hát azért, mert Margó néni minden alkalommal amikor találkoztunk, azt kérte, hogy csak ezt az egy történetet meséljem el neki, és közben  akkorákat tudott tiszta szívből hahotázni, hogy szem nem maradt szárazon. Azt mondják a nevetés gyógyít, hát remélem legalább neki javára vált !