1999-ben rendeztük meg elsö alkalommal az úgynevezett Halomi Derbyt, ami teljesen privát, zártkörü rendezvény volt,  barátok és ismerösök részére. Úgy terveztük a programot, hogy késö délután amikor már eleget ivott az úriközönség ahhoz, hogy az úgynevezett "B"-mutató a tetöfokára hágott, - ( Te aki olvasod bizonyára tisztában vagy vele, de ha megengeded a többiek kedvéért megmagyaráznám. A "B"-mutató az alkoholfogyasztásnak azt a szintjét jelzi, amikor az ember azt képzeli magáról, hogy olyan dolgokra is képes, amit más körülmények között átengedne az egyébként csak a filmvásznon létezö "Szuperman"-nek, ergo fel"B"átorodik de még a lerészegedéstöl távol áll.) - rendeztük meg a Halomi-rodeót. Látom már ki is találtad, ezért hát nem titkolom tovább, valóban  Ali volt az a jószág, akiben megláttuk a tehetséget egy efféle showmüsor föszerepének az eljátszásához. És Ali nem szeretett csalódást okozni, bár némi felkészítést igényelt a dolog. Nem kell azonban túl bonyolult dolgokra gondolni, elég volt három napig a boxban tartani, s egy picit többet enni adni neki. A feladat az volt, hogy a lovasnak nyolc másodpercig kellett a póni hátán maradni úgy, hogy azon csupán  kötöfék és a hozzá tartozó kötöfékszár volt található. Ezt azért találtuk ki, hogy úgymond a "póninak is legyen esélye". Aztán már javában benne voltunk az események közepében amikor rájöttünk, hogy nem fair a játék, hiszen magunknak semmi esélyt sem hagytunk, de ekkor már régen késö volt, mert Ali sorra végezte ki a lovasait, engem sem kímélve. Végül is elég viccesre sikerült, jókat nevettünk, azok kivételével akiknek kifordult a könyöke, meghúzódott a válla, kificamodott az alkarja, kék-zöld lett a combja, lejött a körme a lábujjáról,  becsípödött a dereka és lezúzódott a térdkalácsa. Ettöl függetlenül csak két nyolc napon túl gyógyuló sérültünk lett, így hát elégedetten nyugtáztuk, hogy ezt bizony jövöre is megrendezzük. A döntést talán az is inspirálta, hogy mi nem voltunk a súlyos sérültek között.

      A kezdet kezdetén még nem voltak karámjaink, azonban Alit kipányváztuk egy húsz méteres kötéllel, s mindaddig amíg ki nem végezte azt a területet, oda vezettük ki, így aztán reggeltöl estig legelhetett. Próbálkoztunk más lovakkal is, de kivétel nélkül mind megsérültek egy idö után, egyedül Ali maradt sérthetetlen. Idövel az istállótól egyre távolabb kellett kikötnünk, annak arányában amilyen gyorsan lelegelte a füvet. Tomának nem volt kedve vezetgetni, ezért felült rá és haza vágtázott vele. Így ment ez napról napra. Egyik alkalommal azonban valami oknál fogva a Toma nem ért rá, és én is mással voltam elfoglalva, így hát a Ferinek kellett Alit bevezetnie valahonnan a tanya távoli sarkából. Feri látta a Tomát minden este amint lóháton vágtázva megérkezik Ali hátán, s természetesen neki sem volt megtiltva, hogy ugyanígy tegyen. Ali azonban a rend, fegyelem és mindenekfölött a szabályok híve volt, és az istennek sem tudtuk kiverni a fejéböl, hogy igazoltassa az új embereket, márpedig a Feri elöször készült felpattanni Ali hátára. Nos Feri körülbelül félúton volt a felpattanásban, amikor Alinak eszébe jutott, hogy elfelejtette elkérni a személyigazolványt a vele csak együtt érvényes lakcímkártyával, valamint jogosítvány TAI-kártya, adószám fejböl, anyja neve két példányban stb. stb...Ezzel egyidöben egy lépést tett elöre, s ez éppen elég volt a levegöben kecsesen szálló Ferinek, hogy Ali farára érkezzen, ami jogi szempontból szabálysértésnek minösült. Ali mint afféle jogot végzett személy, hatáskörét kihasználva azonnal lefolytatta a fegyelmi eljárást, azaz bakolt egy töle telhetö legnagyobbat, kirúgott a levegöbe amitöl Feri a fején átfordulva nyújtott lábbal a földre ülve érkezett. Mielött Feri még felocsúdhatott volna megpördült, s halmazati büntetésként mellbe rúgta a büntetését helyben letöltö Ferit, akinek ettöl a bojtos sapka a fejéröl az ölébe hullott, ráadásul gyalog kellett hazaballagnia. Ali pedig mint aki jól végezte dolgát, feltartott farokkal, boldogságát kifejezendö szökkenésekkel, fejét büszkén a magasba tartva, fürkészön jobbra balra tekintgetve adta tudtunkra dicsöségét. Mi a Tomával természetesen nem szakadtunk meg a nevetéstöl amint a vert had is megérkezett Feri személyében, és elmesélte a balul sikerült hadjárat történetét. Az öntörvénykezés késöbb is Ali jó szokása maradt. Volt rá példa, hogy lovastábor alkalmával a déli pihenés idején kétségbeesett kiabálásra rohantunk be az istállóba, s az a kép fogadott amint Ali egy kislányt kerget körbe körbe a bokszában, akinek az volt a büne, hogy meg merészelte simogatni. Érdekes módon a nagyobbakkal mindig készségesen együttmüködött, de jajj volt annak akit gyengébbnek gondolt. Késöbb amikor eltörtem a medencémet tulajdonképpen mindent eladtunk amit lehetett, annak érdekében, hogy azt a négy-öt hónapot amit ágyban töltöttem, - s egy fillért sem kerestem ez idö alatt - átvészeljük. Így Alinak is mennie kellett, sok örömet okozva ezzel az ifjabbik András Gabinak. Ami ez után történt Alival, már nem az én tisztem megörökíteni.Ifj. András Gabika az Alival terepen  kb. 2005-ben (?)

Ali úgy ugrott, mint egy csúcsra tenyésztett ugróló. Kár hogy csak egy 125-ös póni volt. Igaz ha nagyobb lett volna, akkor ő lovagolt volna minket....hihihi.....!