1974-ben született, de csupán 2011-ben találkoztunk először a Halomi lovardában, amikor éppen itthon voltam Írországból.  Egy Amira nevű csikóval keresett meg, amit ő maga próbált belovagolni, de problémái támadtak vele. Az egész család lórajongó volt. Miután a csikót "belőttem", elhatároztuk, hogy teszünk egy "Duna-túrát". Balról az első lovas Csilla (Csaba felesége) a mi tarka Pintónkon, aztán jött Lilla lányom a Golinnal, a hülye zöld sapkában én vagyok az Amirán ( és nagyon szégyellem magam a kobak miatt), mellettem a Csaba az egyik lován a csikójával, aztán Csaba nagyobbik fia Erik a másik lovukon.

Érkezés után, Csaba és Csilla borjúpörköltet főzött nekünk, a többiek ellátták a lovakat. A képen Csaba és Csilla vadul főznek, a kép jobb szélén Dominik áll oldalt (sárga fekete pólóban), Csaba kisebbik fia.

Ugyanez a kép kinagyítva, Csaba fokhagymát pucol.

Csaba nagyobbik fia Erik a kiscsikóval.

Dominik araszol felfelé a "tiltott" fa tetejére, és aki csábította a "rosszra", Panyi Albert.

Betyó, azaz Betyár Dominik lova volt, Csaba őt is elhozta, hogy tanítsam be annyira, hogy Dominik tudja lovagolni. Többek között megtanítottam feküdni, a "táboros" gyerekek nagy örömére.

Kedves Csaba!

Miután mindeddig külföldön voltam, nem mondhattam el neked, hogy nagyon bírtam e fejed....! Szerettem benned  az eltökéltséget a lovak iránt, szerettem az őszinteségedet, amivel nagyon megkönnyítetted az én dolgomat is többek között. Szerettem a segítőkészségedet, amit az első benyomások alapján nagyon jól saccoltam meg, és nem hazudtoltad meg magad akkor sem amikor szénát kellett vágni, bálázni stb., de akkor sem amikor neked nem volt éppen, de mentél egy kört és szereztél nekünk szénát akkor is amikor alig lehetett hozzájutni. Mindig el voltál "havazva", de amikor "Csertő" határában lerohadtunk a traktorral, bár nem volt időd, mégis értünk jöttél, és hazahúztál minket. Igazából nem tudtam neked viszonozni ezeket a dolgokat, mert nem voltam itthon, de azt gondoltam, hogy majd ha hazajövök, csinálunk együtt fasza kis lovaséletet, hiszen ott voltál szinte a szomszédban. Nos, én hazajöttem, te pedig szinte mintha erre vártál volna, elmentél, s miután ma délután ott voltam a temetéseden, úgy tűnik nem is akarsz visszajönni. Nagyon hiányozni fogsz, és tudod miért?! Mert neked igazi lovas szíved volt....! Láttam milyen büszke vagy rá amikor nyeregbe szállsz, holott tisztában voltál magaddal és a képességeiddel, hiszen ezért is fordultál hozzám, különben nem is ismernénk egymást, mert ha képtelen lettél volna felismerni magadban a hiányosságot, nem fordultál volna hozzám, én pedig szegényebb lennék nagyon sok dologgal, ami hozzád kötött. Én téged nagyra értékeltelek, sok ilyen emberre lenne szüksége a magyar lovaséletnek....! A Halomi lovardában, még mindig fel van írva a falra, hogy "2011. július 11-én 13 óra 23 perckor, Erik meglátta a távolságot"....,! Ha még itt lennél, biztosan jót nevetnénk ezen a feliraton, de már nem tudunk. Tudod Csaba, most hogy hazajöttem, kicsinosítjuk a lovardát, lemeszeljük a falakat is...! Basszus, azt meg majd elfelejtettem neked megemlíteni, hogy most éppen az a villanyszerelő csinálta a villanyt akit anno még te irányítottál hozzánk, tudod, a Cár Zoli...! Na, szóval mindent kitakarítunk, lemeszeljük a falakat, sajnos ezt már te nem láthatod. Azonban megígérem neked, hogy egy darab falat biztosan úgy hagyunk ahogy az volt, mégpedig ezt a feliratot, mivel ez rád emlékeztet minket....! Kedves Barátom! Nem gondoltam volna, hogy te előbb szállsz fel erre a vonatra mint én, hiszen én 13 évvel idősebb vagyok nálad. Kevés időt töltöttünk együtt, de ez a kevés is mély benyomást tett rám...! Légy jó, találd meg az utadat ott ahol vagy, és ne aggódj, a pokolra (ha van is) olyan ember nem kerülhet mint te...! Egyet megígérek, a Halomi lovardában nem fogjuk elfelejteni az emlékedet....!