Immár Sáripusztán lovagoltam 1989-ben, ahová a Bálint Laci hívott Szilasról. Azt tudni kell, hogy a Határőrségnek kiterjedt kapcsolatrendszere volt az egész országban, aminek a legkézenfekvőbb oka az volt, hogy az ország legnagyobb lófelvásárlója volt. Ebből kifolyólag, soha nem kellett a lófelvásárló küldöttségnek vendéglőben ebédelnie, a néhány kivételt az képezte, ha a tsz. vagy ÁG. saját maga tartott fenn egy vendéglátó helyet. Ez meghatározott protokoll szerint alakult. A Latviával megérkezett a küldöttség, akiket csinos rövid szoknyás, és említésre méltó keblű lyányok ( ha nem voltak akkor jó volt Mari néni Bözsi nénivel karöltve, az volt a lényeg hogy ne remegjen a keze, amikor hozza a tálcán a jó helyi pályinkát), kis kerek tálcán hozták a helyi szilvából készült szilvóriumot, majd vörös szőnyegen bevonultak a mindenkori főnök rezidenciájára, és egymás súlyos méltatása közben elfogyasztottak egy-egy pohárka helyi fahordóban érlelt  borocskát, minden évjáratból. Ennek külön szabályai voltak, mert minden jelenlévőt külön kellett méltatni, és az évjárati borokhoz tartozott egy-egy sztori is, hogy az adott évjáratban melyik lovat vették meg, milyen teljesítménye volt, hova került, stb. Úgy 11 óra magasságában ért véget a "méltatás", és rövid szünet gyanánt jött a WC megtisztelése. Aztán követezett a ló mustra, ez tartott egy óra hosszat, minek utána, a kötelező ünnepi ebéd, amit a küldöttség szája íze szerint készített el Mari néni és Bözsi néni. Kávé mindenkinek megfelelő erősségűre főzve, kötelezően az ezt követő legöregebb szilvóriummal karöltve, melyet kívánság szerint a kávéval összekeverve is lehetett kérni tejszínhabbal. Ezt szakította meg egy újabb lómustra a ménesen, majd mindenkinek csomagoltak hamuban sült pogácsát, helyi száraz kolbászt, egy-egy palack helyi fehér és vörös bort, valamint egy két decis öt éves szilvóriumot. Ekkor már kb délután öt óra volt, jött a sírva összeborulás, majd a Latvia kigördült a telephelyről.

Na, Sáriban minden évben egy-két kötelező mustra volt, itt különösen kedves fogadtatásban részesültek, Szabó elvtárs szinte testvérként fogadta a határőröket, persze ha ő ment Halasra, ugyanezt kapta vissza. Miután egy héttel előtte már megkaptuk az utasítást, a takarításra, mindent fel kellett nyalni, leporolni, gereblyézni, lefesteni kimeszelni, stb. szóval mi a cerkának nem azon a végén álltunk mint a Szabó elvtárs, ezért érthető módon nem örültünk annyira a testvéri barátságnak, nem beszélve arról, hogy ilyen esetekben soha nem történt olyan tévedés, hogy a gereblye helyett véletlenül egy kupica pálinkát vagy egy üveg sört kaptunk volna a kezünkbe, sőt a meszelőt sem keverték soha össze egy szelet rántott hússal. Vigyázzállásban mosott ruhában, vasalt pólóban, megborotválkozva, Barbon arcszesszel bekenve vártuk a 11 órás lómustrát. A fokhagyma már egy héttel előtte felkerült a FEI tiltott szerek listájára, amit csak akkor vettek le ismét, ha a halasi vezérek kigördültek a kapun, mi pedig letörölgettük a könnyeinket....hihihi....!

Na, vezetgetjük ki sorban a lovakat, az alkalomhoz illően bemutattuk mi is az a "lovas hosszúlépés" (lovas hosszúlépésnek azt nevezzük, amikor a lovat felvezetik, és valakik hátulról ijesztgeti hogy látványosabban mozogjon, aki pedig felvezeti látszólag elveszíti a kontrollt az események felett, és megpróbálja lekövetni a ló mozgását, ami a végén már vágtába csap át, aki pedig felvezeti a lovat lebegő fázisba kerül a vezetőszár végén, mert a 3,5 méteres vágtaugrások után már nincs felkészítve fizikailag az események ilyetén alakulására). Az öreg Hirling nem is maradt el a dicsérettel, megveregette Szabó elvtárs vállát, és mondta neki...."Te Pista, marha jó mozgása van ennek a gyereknek....!" A felvezetések szünetében pedig alaposan körbenézett, dicsérte a szép rendet, és a többi. Éppen hoztam (bocs vezettem) a csikómat kifelé, amikor az öreg, szipkával a két ujja között, vészt jóslóan elindult a sövény felé. Dermedten vártuk, hogy mit néz annyira az öreg, aztán ahogy odaért a sövényhez, benyúlt a lábával, és kigurította azt a kupakos rudat, amit hosszú hetek szorgos munkájával készítettünk, illetve készített Ferkó, de mi nem tiltakoztunk, sőt amikor felhívást tett közzé, hogy szüksége lenne néhány száz kupakra, meg néhány hozzávalóra, jó csapat lévén összedobtuk az alkotó elemeket. ( Aki nem tudná, a kupakos rudat azokban az időkben még bárolásra használtuk, persze ma már nem használ senki ilyet mert nem szabad, és ezt mindenki tudja, tehát ha valakit megkérdezel mi lehet az a kupakos rúd, akkor törvénytisztelő emberek lévén fogalmuk sincs.) Szóval az öreg nagy vigyorogva kigurítja a rudat, erre pedig felfigyelt az egész komité, s egyként kérdezték, "Mit találtál Józsi...!"...Az öreg nevetve válaszolt..."Megtaláltam a Sáripusztai sikerek titkát....!"...azzal visszagurította a rudat, és elindultak vissza a rezidenciára, mert nagyon sok volt még a tennivaló....hihihi...Szabó elvtárs pedig nem reagálta le a dolgot, feltehetően azért, mert a következő pohár bor mellett nem világosították fel, hogy mire használják azt a bizonyos "kupakos rudat"....hihihi.....!