Az én parányi lovas pályafutásom minden bizonnyal kilóg az „Éles Bevetés” többi résztvevőinek sorából. Nem vagyok lovasember (bár igyekszem idővel azzá válni) és nem tudok lovagolni sem, de Gyuri kérte, hogy írjak magamról.

Sajnos az én lovas életem nem gyermekkorban kezdődött és nem is tudom visszavezetni a családomban hosszú időkre. Bár egyik nagyapám lovakat patkolt, a másik pedig fogatot hajtott, én ebből már nem tapasztalhattam semmit. Csak arra emlékszem, hogy kisgyerekként amikor épp lovas kocsi jött hozzánk, vagy nagyszüleimhez, akkor mindig felültettek a befogott lovakra, amiken úgy éreztem magam, mintha egy óriási lengő hordón ülnék. A lovakat mindig szerettem, de sokáig nem kerültem kapcsolatba velük. Felnőttként 15 évvel ezelőtt egy alkalommal Dobokay Péter zsoké barátom ültetett a lovára, de akkoriban még úgy voltam vele, hogy az én termetemmel nem szívesen  kínzom a drága jószágokat. 3 évvel ezelőtt a fiaimmal kezdtünk kijárni az ágfalvi Vadon Lovas Klubba, ahol ők szerettek volna lovagolni. Úgy voltam vele, ha úgyis odaviszem őket és ők majd lovagolni fognak, akkor nekem sem ártana megtanulni kicsit. Járogattam, szerettem, de nem igazán voltak sikerélményeim, így egyszer csak leszálltam a nyeregből.

Néhány hónap kimaradt, sajnáltam, hogy nem nekem való, de a barátaim és Dobokay Péter unszolására megpróbáltam a Sopron melletti Brandmajorban is, ahol több iskolalovat is kipróbálhattam és több oktatótól is edzéseket kaptam, újra felcsillant a remény. Barátaim épp a 40. születésnapomra leptek meg egy 10 alkalmas bérlettel és úgy alakult, hogy az egyik fiatal oktatólányhoz kerültem minden szerdán. Soós Biancának hívják, neki köszönhetem, hogy az életem   egyfajta pálfordulást vett, ugyanis néhány edzés után egyszer csak azt éreztem, hogy mindent tudni akarok a lovakról és a lovaglásról. Ebben egész biztosan szerepet játszott az ő inspirálása és motiválása, a lovakhoz és a munkához való attitűdje, amelyet útravalóként magammal viszek a lovas pályámon. Elkezdtem kérdezősködni, lovas könyveket bújni és érdeklődtem lovas képzések iránt. Az OKJ-s képzésekkel nem volt jó tapasztalatom, az Állatorvosi Egyetem  Hippológus szakával barátkoztam, de aztán hiányoltam a képzésből a gyakorlatot. Végül Bianca segített a Testnevelési Egyetem Lovaskultúra szakának pótfelvételijére felkészülni, ami végül is sikerült. Amikor felvettek ő épp felmondott, de nem hagyott magamra, segített a futószárazás gyakorlásában és szerzett nekem egy lovat (PM Callister), amelyen gyakorolhattam és amelyet később lovagolhattam, illetve segítségével jutottam el jelenlegi oktatóimhoz: Németh Csabához Nagycenkre és Grubits Adriennhez Kópházára. Míg előbbi azóta is türelemmel és elhivatottan segít a lovaglás tanulásban és az ugratásban télen-nyáron, hóban-szélben fedeles lovarda híján, addig Kópházán az oktatáson túl néhány hónap után bevettek a Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesületbe és kaptam egy remek 6 éves kisbérit (Fokos Fáraó), amelyet lovagolhatok és a huszáros helytállásra készíthetek. Ennek a két lónak köszönhetem leginkább, hogy odaadó társaim lovassá válásom rögös útján. Ami a huszár hagyományőrzést illeti, szeretném a huszár szellemnek megfelelően és elődeinkhez méltóan minél magasabb szinten művelni, elsősorban a lóval való együttműködés és a jó lovaglás által.

A TF-es képzésen hamar kiderült számomra, hogy értékes lovasemberré csak akkor válhatok, ha minden nap tudok lovakkal foglalkozni. A sok szép lovas élmény közben pedig azon kaptam magam, hogy megtaláltam, amivel foglalkozni szeretnék az életben és amivel a gyermekeimnek példát szeretnék mutatni, és amely egyszerre jelent fizikai és szellemi elfoglaltságot. Így aztán 10 év hűtéstechnikában és 10 év controllingon eltöltött idő után felmondtam és lovas munkát kerestem. Sajnos 3 gyermekes családapaként és több éves rutin híján ez nem bizonyult könnyűnek, de mindenképp ezt az utat szeretném járni.

A TF-es képzés alkalmával betekintést nyerhettem a lovak óriási világába, kipróbálhattam a fogathajtást, a western lovaglást, a lovastornát, a díjugratást, a díjlovaglást, a militaryt, a lovasíjászatot, és remek szakembereket ismerhettem meg útközben. Egy idő után azt éreztem, hogy szeretnék még több lovas embert és módszert megismerni, így ahová a képzés keretein belül nem jutunk el, oda igyekszem a lovaskultúrás társakkal, vagy egyedül fakultatív módon elmenni. Így sikerült Panyi Gyurihoz is tábort szervezni, vagy a Gőblyös Istvánnál Lezsák Leventével egyetemben szakmai napot tartanunk, de szakdolgozatom okán felkerestem Magyar Ágnest, Falus Verát, Sallay Sándort, Komjáthy Györgyöt, Horváth Józsefet, Frank Elemért, Széplaki Pált, Fábián Istvánt, Rezgő Zoltánt, akik mind barátságosan fogadtak és sokat segítettek, illetve segítenek. Szeretnék még nagyon sok lovas emberhez eljutni és minél többet tanulni.

Nagyon megörültem, amikor a Panyi-Gőblyös nézeteltérés új irányt vett. Már a kezdetektől azonosulni tudtam a kitűzött nemes célokkal: lovas balesetek sérültjeit megsegíteni, hazai lótenyésztőket és lókiképzőket jobb helyzetbe hozni, hazai lovak képzettségét és értékét javítani, egyáltalán a hazai lovaséletre pozitív hatást gyakorolni, különösen a szabadidős lovak és lovasok tekintetében. Bár az Alapítvány és a májusi rendezvény szervezésében nem vállaltam részt az egyetemi elfoglaltságaim miatt, nagy megtiszteltetés számomra, hogy Gyuri felkért segítőnek az „Éles Bevetés” rendezvényre, de kicsit izgulok is, hiszen számomra ez lesz a tűzkeresztség.

Számomra már nem létezik többé lovak nélküli világ, de tudom, hogy rengeteg lecke és gyakorlás vár még rám ezen az úton. Ez a rendezvény fontos mérföldköve lesz ennek az útnak. Aztán majd elválik, hogy a megszerzett tudás idővel mire lesz elég és mire jogosít fel, milyen formában tudok majd részt venni a hazai lovaséletben. Remélem – ha majd megérek rá - saját lovaimmal is foglalkozhatok a mindennapokban és talán a gyermekeim is meglátják benne a szépet, az értéket. Szabó Pállal

Pál Zoltánnal

A soproni hagyományőrző huszárok edzőtáborában Fokos-Fáraóval

Dobokay Péternél (jobbra a sárgán) Bobo fiammal egy tereplovaglás után

PM Callisterrel Szirtes Bence kurzusán

Rezgő Zoltánnal, aki a magyar lovasok közül elsőként lovagolt világkupa döntőt Póker nevű lovával