Székesfehérváron születtem. Szüleimnek Pátkán volt egy hétvégi házuk ahol rengeteg időt töltöttünk télen-nyáron. Abban az időben még bátran lehetett menni így ezt ki is használtam. Nem messze volt egy birkás, akinek voltak szamarai és lovai is, persze folyton kísérgettem és hol a csacsi hol a ló hátán ücsörögtem. Mikor a szomszéd bácsika megérkezett szántani akkor pedig hozzá rohantam, persze ő is fel ültetett a lovára. Nagymamám Mezőnagymihályon lakott ahol a szomszédnak is voltak lovai hát persze, hogy sem hagyhattam ki a lehetőséget. Ez időben olyan 5-6 éves lehetettem és már akkor éreztem ez egy olyan betegség amit sose fogok tudni kiheverni.

9-10 éves voltam mikor már oly annyira nyaggattam szüleimet, hogy beírhattak egy lovastáborba Sukorón. Életem egy igen meghatározó nyara volt. Nagyon szerettem, Ákos és Dia a lovarda tulajai nagyon értettek a gyerekekhez és nagyban hozzá járultak, hogy szenvedélyemmé váljon a lovazás világa.

Elindultam a lovazás világában, rendszeresen jártam lovagolni majd megkaptam életem első saját lovát, Trógert. Ő egy ex pályás telivér volt, pont jó tanuló ló J És igen egy putriból hoztuk ahol megfogni nem lehetett, féltette a fejét a lábát, vagyis utalta az embereket persze jogosan. Hosszú hetek kitartó munkája volt mikor is egy szép napon végre fel tudtam tenni a kötőféket a fejére és innentől szépen, lassan de csak előre haladtunk. Sikerült hazavinni, otthon még jobban megnyugodott, az egykor vadember gyűlölő lóból egy édes bújós pacika lett akivel egyszál madzaggal versenyeztünk a vonattal. Megtanított hogyan legyek türelmes, hogyan figyeljek a beszédére, hogyan lehetünk összhangban.

Ezen a vonalon hát én okos lovas iskolába akarok menni, anyu hiába mondta ne tegyem, hát én csak azt akarom. El is mentem, de egy év után szerencsére váltottam. A lovak viszont maradtak minden nap. Ebben az időben még házi versenyekre jártunk, itt mindenki ismert mindenkit pályán ellenfél, de azon kívül remek csapat, akik együtt bográcsoztak a falusi rögtönzött focipályából lett díjugrató pálya mellett. Suli mellett mentem lovaglásért cserébe dolgozni így volt szerencsém sok fajta lovon ülni, megismerni őket. Találkoztam pár számomra igen meghatározó lovassal. Egyik Micskó János volt aki egy rendkívüli ember, akkoriban Sárpentellén dolgozott. Sok mindent megtanított a lovakkal kapcsolatban. Fiatal és rettenthetetlen voltam így elkezdtünk nyers csikókat belovagolni nagyon megtetszett ez a vonal, mikor egy fiatal állatot én indítok el nyereg alatt.

Később úgy gondoltam elkezdek ismét versenyezni ekkor kerestem fel Bálint Lacit Szántódpusztán. Itt már volt bennem egy kis félsz ahogy emelkedtek az akadályok ekkor megkaptam az ő lovát emlékszem egy olyan ugrás volt ami alá raklapok voltak bepakolva én nagyon féltem mondtam, hogy ez nem fog menni. Laci ekkor odajött és azt mondta bízzak a lóban ő tudja bízzak benne mert nem kérne olyat ami ne menne, mikor mind a 4 pata földet ért kinéztem rá és tudtam vele nincs lehetetlen. Később Marócra jártunk a fedelesbe ugrani szuper volt nagyon ment majd egyszer jött a hír, balesete volt, elment. Összetörtem és ezzel a versenyzés iránti vágyam is. Visszatértem a saját magam szórakoztatására való lovagláshoz, szépen lassan ismét elkezdetem belovagolni, tanítani. Elvégeztem egy terápiás tanfolyamot is.

Közben lett az egyik lovamnak egy csikója, aki a szemem fénye lett Széplak Herceg. Visszakerülve Pátkai gyökereimhez oda vittem bértartásba Füri Józsihoz. Nagyon vadóc lovacska volt akkor tájt de Józsi szakértelmének köszönhetően hamar beilleszkedett és egy csodás ló lett belőle. Józsinál a tenyésztés világába láthattam bele kicsit egészen a kezdetektől az eladásig. Remek lovakat tenyészt. Dolgoztam közben lovardában, hivatásos lovasnál ahol végleg kiöltek belőlem mindent, ami valaha álmom volt.

Ebben az időben ismertem meg Sós Atit aki Pákozdra jött dolgozni. Hát nem volt azonnal szimpatikus, sőt. Viszont ahogy telt az idő megismertem, keze alá dolgoztam és egyre többet tanultam tőle. Remek lovas, remek tanár, remek ember. Ők mind megtanítottak arra mennyire is fontos az alázat ló és lovas felé. Egy emlékezetes ló próbálás után a fehérvári sürgősségi vendége lettem, és ami a legjobban meglepett Ati eljött meglátogatni otthon, ez azért volt meglepő, mert sok edzővel találkoztam, de soha egytől sem láttam ilyet. Mai napig jó a kapcsolatunk és nagyon boldog vagyok, hogy ismerhetem.

Volt bennem hiányérzet, hogy nem folytattam a versenyzést viszont az a sok jó ember, akit megismerhettem és tanulhattam tőlük mind kárpótol, hiszen önerőből nem ment volna hiába dolgoztam, így viszont olyan tudást kaptam, amit ma nem oktatnak, és ezért örökké hálás leszek.

Jelenleg ló nélküli életben vagyok, nevelem a 2,5 éves gyönyörű kislányomat, aki már lovas lázzal született, neki köszönhetően megismerkedek a pónik világával, ami eddig kimaradt. Igazi vagány csajszi imádja a lovakat már most és a motorokat mivel apa két keréken hajt ménest.

Életem első és utolsó belovagolt fríz lova.

Hercegem anyja Kisasszony és egy szép egyedileg varratott hagyomány őrző lovas ruha.

2009 tenyészszemle Baracs.